Világosságot!

Kohut Katalin: Világosságot!

Gyertyát gyújtottam a világnak,

hátha a fény eléri a konok fejeket,

s majd mindent világosan látnak,

igazságban ítélik a tetteket.

Mily' csodás a természet,

benne hazugság nem található,

olyan légy te is, ne enyészet,

mert a jóság, szeretet mindenható.

2016. április 29.

A boldogság

Kohut Katalin: A boldogság

- Béééla! Mondd, mi boldogok vagyunk?
- Szerinted, Vilma? Mit érzel a szívedben, szomorúságot, vagy örömöt?
- Szomorúságot nem, Bélám, de örömöt sem.
- Látod, ilyenek az emberek, főleg, míg fiatalok. Elsiklanak az örömök mellett, mintha nem is azonos hullámhosszon lennének, vagy mással történnének.
- Mire gondolsz?
- Például ma reggel felkeltünk, kinéztél az ablakon és örültél, hogy itt a tavasz, igazi ünnepe a természetnek, a mindenség újjászületésének, beleértve az embert is.
- Igazad van, Bélám! Valóban így történt!
- Aztán örültél, amikor lefőtt a kávé, hogy mennyire jó illata van, örömmel ittad a kakaódat és falatoztál hozzá finom sonkát, paprikát, vajas kalácsot...
- Bélám, valóban így volt! Nagyon szeretem a finomságokat, vagyis megállapítom helyetted, hogy a finom ételek örömérzetet okoznak.
- Pontosan, drága Vilma! Utána vásárolni mentünk, te jöttél a cetliddel és mindent meg tudtunk jó áron vásárolni, amit összeírtál. Majd mikor úton voltunk a kocsihoz, észrevettél a kirakatban egy divatos felsőt, beugrottál és megvetted magadnak.
- Ez is igaz!
- Azután ketten elkészítettük az ebédet, nagyon finom babfőzeléket füstölt hússal és májgaluska levest. Örültél, hogy sikerült a májgaluska. Te úgy ízlelgetted az ételt, mint aki soha nem evett.
- Igazad van, Bélám, nagyon finom volt. Tudod, hogy kicsit ínyenc vagyok, nekem mindegy, hogy mit eszek, csak finom legyen. De akkor sem keseredek el, ha elrontok valamit, legalábbis még nem volt rá példa.
- Szerencsére egyikünk sem válogatós...
- Te Bélám eközben éreztél örömet, vagy higgyem azt, hogy engem ért egyedül ez a sok apró boldogság?
- Ne hidd, drága Vilma! Én ugyanúgy élveztem a tavasz második napját, szívemmel átöleltem volna az egész világot és hálát adtam az égnek, hogy itt vagy mellettem, együtt gyönyörködünk a zöldben, kékben és a nap sugaraiban.
- Örülök, Bélám!
- Aztán örültem annak, hogy ízlik neked a reggeli, meg hogy együtt vásárolhattunk be, meglepted magad a felsővel és nagyon jól sikerült az ebéd.
- Én annak is örültem, Bélám, hogy délután együtt hallgattuk az operákat, beszélgettünk az ismerősökkel az interneten, levelet kaptunk a rokonoktól. Majd elolvastam a napi két oldalamat a mostani regényből, míg te sziesztáztál mellettem.
- Én már, drága Vilma lassan nem tudok mit olvasni, az újságokról is lemondtam. Ha szörnyűséget akarok hallani, bekapcsolom a televíziót.
- A híradók végét mindenképpen érdemes megnézni, mert akkor mutatják a jó történéseket, mint az állatkerteket.
- Este pedig énekeltünk és én gitároztam. Már lemondtam a tervemről, melyet régebben dédelgettem, hogy egyszer lesz egy nagy hallunk, szombatonként ott fogadjuk a jó barátokat, közösen verselünk, olvasunk, játszunk és zenélünk.
- Látod, Vilma, az, hogy te zenélni és énekelni tudsz, hatalmas örömérzetet jelent, mert a szívedből énekelsz csodálatos melódiákat. Nagyon nehéz igazi barátokra szert tenni, de majd ha a család minden tagja összejön egyszerre, pótoljuk az élményt.
- Te Bélám, minek örültél még életedben?
- Én annak, drága Vilma, hogy azzal foglalkoztam hivatásban, amit szerettem. Mindig is tanár akartam lenni, olyan tanár, aki játékosan tanítja meg az ismeretanyagot, aki a megértésre törekszik. Remélem, hogy a kezem alól igazi nagybetűs emberkék kerültek ki felsőbb iskolákba.
- Nekem is a hobbim volt a hivatás, a zene tanítás. Akkor mi valóban boldog emberek vagyunk?
- Igen, drága Vilma! Csak nem gondolunk bele, amikor történnek az események, hogy most örömöt érzünk valójában. Még az is boldogság, amikor adni tudunk valakinek, olyannak, aki igazán megérdemli, s nem várunk érte viszonzást, mert megkaptuk a boldogságot abban a pillanatban, amint átnyújtottuk az adományt.
- Bélám, ezek szerint minél többet adunk a testünknek és lelkünknek, annál boldogabbak vagyunk?
- Igen, drága Vilma! Az életöröm a legnemesebb érzelmekkel maga a boldogság!

2016. április 21.

A tavasz kötése

Kohut Katalin: A tavasz kötése

Visszhang a múltból, vagy tavaszodik, 

megérkeznek a dalos madarak,

új csíra pattan, szívem újhodik,

megszűnik restség, győz az akarat.

Céltalan többé nem lesz életem,

szendereg végre a szomorúság,

törött bilincs lóg a két kezemen,

szabadulok, nincs már nyomorúság.

Föld felett reptet egy tiszta ének,

tisztul a lélek, szelíd a tudat, 

légyottra vár a szerelmi fészek,

szerelmem időhálón túlmutat.

S míg hallgatom a fűszál növését,

körbeölel a napnak sugara,

elfogadom tavasznak kötését,

zöld frigyében én leszek az ara.

2016. április 22.

A könny

Kohut Katalin: A könny

- Béééla! Képzeld, Magdika a férje temetésén nem könnyezett egyáltalán. Az emberek súgtak-búgtak egymás között, azt beszélték, hogy nem is szerette...
- Itt kezdődik a butaság, drága Vilma! Az igazi gyász a lélekben játszódik. Gondolom, merev volt az arca és mozdulatlan...
- Igen, olyan volt, mintha senkit nem látna a férjén kívül. Nem messze álltam tőle, már néha azt hittem, nem bírja magát tartani olyan hatalmas erővel.
- Ilyen az igazi szeretet. Nem szeretem azokat a lényeket, akik őrjöngenek a koporsó körül, mert olyan érzése van az embernek, hogy a gyászuk a külvilágnak szól. Az igazi fájdalom a pillantásban látszik egyedül, a lélek könnyei ráfagynak a szemekre. Ezek a gyász-könnyek különböznek az összes könnytől, mert ahány érzelem, annyiféle könny létezik.
- Például, Bélám?
- Például a boldogság könnye mindig édes. Nagyon ritka pillanat az, amikor olyan nagy öröm ér minket, hogy nem bírjuk ki külső megnyilvánulások nélkül, ilyenkor buggyannak ki szemünkből a drága könnyek.
- Akkor éreztem ilyet, amikor megkérted a kezemet. Szárnyaltam és legszívesebben átöleltem volna az egész világot. Könnyűvé váltam és legszívesebben magasba ugrottam volna azt kiabálva, hogy szerelmes vagyok, miközben potyogtak a könnyek a szemeimből.
- Én ugyanezt éreztem, drága Vilma, de mi nem éljük ki annyira az érzelmeinket, mint az asszonyok. Apámat is csak egyszer láttam sírni életében, amikor az édesanyja meghalt aggódó szíve miatt. Akkor is elbújt az orgonabokrok közé, hogy ne lássa senki, amint morzsolja a könnyeket.
- Pedig sírni kell, ha a lélek a fájdalmat már nem bírja elviselni. A gyászt másképpen nem lehet feldolgozni, nem jó, ha megfagynak az érzések.
- Emlékszel, amikor fiúnk megszületett? A fájdalom igazi könnyeivel öntöztem a szülőágyat...
- Igen, szenvedéseid után sóhajtottál egy nagyot, mert megkönnyebbültél, mikor a világra jött Peti. Sírtál és mosolyogtál egyszerre.
- Ilyen az élet is, naponta jut valamicske a jóból és a rosszból is, egyszer mulatságos, komikus, máskor bosszantó. Olyan, mint egy körforgás. Talán annak jó, aki burokban születik, neki megakadt valahol fenn a kerék, s egyfolytában élvezi a nyugalmat. De legtöbben találkozunk másokkal, s mindig annak köszönhető a szomorúság, s a szív dönti el, melyik mennyire visel meg minket.
- Okozhatnak mások nagy fájdalmat is Bélám?

- Igen, megalázhatnak, leértékelhetnek, becsületedbe gázolhatnak, tönkre is tehetnek. Ilyenkor is segít a sírás, bár a fájdalom könnyei keserűek, akár a panaszkodásé. Megszokták mások, hogy megkérdik, hogy vagy, de ha nem azt feleled, hogy köszönöm, jól, hanem elsorolod a gondjaidat, akkor már egyből elkönyvelnek panaszkodónak.
- Igen, kevesen érdeklődnek komolyan a másik sorsa felől, leperegnek róluk a problémák. Mindenki csak a saját gondját látja súlyosnak, meg a saját betegségét, nem képesek mérlegelni.
- Pedig jól tudják, hogy olyankor, amikor valaki maga alatt van, elég egy jó szó, egy levél, egy üzenet, egy telefonhívás, egy beszélgetés. Kevés a nemes lelkű ember, a legtöbben csak beszélnek a barátságról. De aki komolyabb kapcsolatra vágyik, annak számolnia kell azzal, hogy lehet, egész életében hiába a vágy, nincsenek lélek-emberek, vagy nem ott van az a pár, ahol élnek.
- Bélám, a félelem milyen érzéseket áraszt?
- A rettegés és félelem hasonló a gyászhoz, de aki átélt ilyeneket, legtöbbször mélyen magába temeti. Ők az állandóan szorongóak, akiknek szégyen volt beszélni az átéltekről. Egyrészt nem értették volna meg, min mentek keresztül, másrészt nem volt kinek elmesélniük.
- A félelem könnye sós. Mikor riadtan ül az áldozat, szemei ijedtté tágulnak, mert valami, vagy valaki rettegésben tartja, s potyognak a könnyei, nyeli befelé magába, néha kezeivel megtörli arcát. Ilyenkor észleli nyelvével, hogy ezek igazi nátrium-kloridok.
- Honnan tudod, drága Vilma?
- Onnan, hogy mikor egyszer szüleim elmentek dolgozni, s én otthon maradtam, mert nőtt a lábam, nem tudtam ráállni, felébredtem, kiszaladtam a konyhába és hatalmas félelem vett erőt rajtam. Ott maradtam egyedül a bezárt családi házban. Nyitogattam az ajtót, de kulcsra volt zárva. Sötét volt még, az árnyékok óriásiak voltak mindenütt. Visítottam, kiabáltam nagymamának, közben potyogtak a könnyeim, sós ízűek.
- Érdekes, hogy minden érzelemnek másféle könnyei vannak, drága Vilma! Tehát más a fagyos könnye a gyásznak, az édes könnye a boldogságnak, a keserű könnye a szomorúságnak, a fájdalom zavaros víz-szerű könnye, más a félelem sós könnye. Lehet még számtalan ízfajtája, ahány érzelemhez járulnak a könnyek.
- Egy bizonyos, Bélám, hogy valamennyi könny a léleké, onnan buzog fel, mint egy mindig újjászülető kútból.
- Értékes minden könnycsepp, az emberek nem is tudják igazán, mennyire hálásnak kellene lenniük azért, mert képesek sírni. A sírás feloldoz és megvigasztal, a sírás megkönnyíti az érzelmek elviselését.

2016. február 29.