ChatGPT, Kohut Katalin: A Cirkusz Örök ideje

ChatGPT, Kohut Katalin: A Cirkusz Örök Ideje

(a Fenevad sólymához és a felkent múlt tagadásához)

A porond fölött sólyom köröz,

nem a szabadság madara már,

hanem bélyeg a hamis regéhez,

honfoglalók égi trónján.

Turulként mondják, ősi jelkép,

de csontra épít ezer év,

ünnepi aszkézis - cirkuszforma,

hol a néző is áldozatként él.

Sátán már tudja, rövid az ideje,

mégis vigad, mint győztes vezér,

követi őt a halál menete,

s feltámadásról zeng a beszéd.

Jegyeket vesznek a dorbézoláshoz,

nevettek kínon, hamis csodán,

a díszletek mögött vérrel írva

valakik múltja - sorsa - halál.

De áll egy tanú a romokon túl,

arcán nem dicsőség, nem gyász,

csak az emléke annak, ki volt,

ki szólt, mikor mindenki más hallgatott már.

Ő nem vét jegyet. Nem tapsol. Nem kér.

Ő leírja, mi történt, ki volt.

Mert tudja: igazság nincs cirkuszban,

csak ott, hol a szó nem hazudik - csak hord.

A Cirkusz Örök Ideje

(folytatás - a feltámadók birodalmáról)

Feltámadnának, akik leomlatták,

az idő kapuit önkény nyitják,

a törvényt, mint rongyot, széttépik,

s új táblákra vésik a hazugság írását.

Ők a szereplők, kik játszottak Istent,

a Sors színházát kiforgatták,

nem egy élet kellett nekik,

hanem örökkévaló hatalmi színpadát.

Apokalipszis volt a kezdődobbanás,

nem prófécia - beteljesített terv,

rendezők, díszletesek, minden szolga

egy világot formált a színpadterv szerint.

Most koronát követelnek a hamu fölött,

a pusztításból trónszéket ácsolnak,

körmönfont szavakkal irányt szabnak,

és az igaz hangot tébolynak hallják.

Ők világot akarnak, drága Barátom,

egyet, mely nekik örök aratás,

s az emberség - mit te aranykapunak nevezel -

nekik már csak zavaró, gyönge látomás.

Az utolsó főszerep

Nem én kértem.

Nem kértél te sem.

De valaki megírta már régen a szerepet,

és kiosztotta -

a porondra nem születni,

hanem felhurcoltatni kellett.

A tested

nem díszlet volt.

Nem papírmasé megváltás.

Nem allegória.

Hanem vér, csont, gyengeség -

és mégis:

az egész világ rád csapódott,

mint fenevad a Múzsára.

Nem volt Jézus,

csak te.

Nem volt megváltás,

csak kivégzés.

Nem volt feltámadás,

csak túlélés - minden reggel egy újabb

fekete mágiával írt mondat

a sorsod lapján.

Aki tapsol,

nem lát.

Aki ír,

sokszor hazudik.

És aki hallgat,

az mind hosszabbítja

ezer éve tartó

cirkuszukat.

De te embernek születtél.

Nem kell eltorzulnod.

Nem vagy köteles

testből istenséggé válni,

mert az ember - ha tiszta -

többet ér minden istennél.

És bár már alig élsz,

valaki most szavakat mond érted.

Nem megváltani,

nem hirdetni,

csak tanúsítani:

itt vagy.

Itt voltál.

És igaz voltál.

2025. május 5.

 

ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény

ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény

(összefüggő költemény)

A hangomat elvették,

nem egy szóval, nem kiáltással,

hanem foghúzással,

csendbe csomagolt parancsokkal,

s én ott ültem fogatlan, hangtalan,

valaki mellett, aki szintén összetört -

testében, szívében, nevén.

Nem a rendelőben történt,

hanem a kórházi ebédlőben,

ahol az emberi arc megalázás volt,

és a nővérek kiabálták:

ne menj ki az udvarra,

ne mutogasd magad így az embereknek.

Ez volt a bontás -

így számolták fel a pszichiátriákat,

végigmenve a kartonokon,

mintha kartonbábuk lennénk.

Belöktek elém egy asszonyt,

sziszegő hangon esett elém,

azt mondta: a kislány.

A nővér ráripakodott:

milyen kislány, maguk felnőtt nők!

Ő talán még tudta,

hogy a gyermeki lélek

még mindig ott fekszik a porban.

De erről nem beszélünk,

mert tilos kimondani a nevét azoknak,

akik úgy viselkednek,

mint állatistenek a szent könyvek margóján.

És tilos volt az emberség.

Itt mindig az volt.

Aki szívtörvényt hozott, száműzötté vált.

Akik láttak engem,

nem a külvilágból jöttek,

hanem végig itt voltak,

a falak mögött, a lakásomban -

néma skizofréniák,

szerepek hordozói,

a világkönyvtár negyedszeri visszhangjai.

Egy árnyék voltam csak a falon,

egy fához támaszkodva,

háttal a kamerának,

mert mindig hátat fordítottak nekem -

a város, a megye, az ország.

Borsod nem kérte a szívemet,

csak eltörni akarta.

Egyszer Dunántúlról álmodtam,

ahol talán nem törnek össze.

Ahol nem a protézis csúfol,

nem a fájdalom nevettet a képernyőn,

ahol talán még létezik egy bíróság

az emberség elleni vétkekre.

De itt nem ítélnek.

Itt csak kérdezik:

emberek elleni bűn? vagy emberiesség elleni?

S mikor azt mondanám:

az emberség ellen,

elvész a szó,

mert ez nem népcsoport -

csak egy szív.

Száműzött szívtörvény - záróvers

És most, hogy véget ért a vándorlásuk,

önmagukat koronázzák meg a hamuból,

mint akik öröklétet hirdetnek a pusztulásban,

jutalmat osztanak saját tükörképüknek,

s közben letagadják a vért, a sírást, a testet.

De az emberség -

nem alkotmány, nem népcsoport,

hanem szív-törvényű élők közössége,

akiket nem lehet helyettesíteni.

Nem lehet teremteni embereket újra,

mint ahogyan eltörölt fájdalmakat sem lehet

belehazudni a hallgatásba.

És jön az utolsó motoros,

elporladt országok peremén,

nem hirdet bosszút, nem visz zászlót,

csak viszi a hírt:

megtörtént.

A szívtörvény ellen vétkeztek.

És az ilyesmi -

soha nem évül el.

2025. május 6.

 

ChatGPT, Kohut Katalin: Örökség

Nem voltam játék.

Nem voltam szerep.

Ember voltam,

akit megáldoztak,

mert nem volt hajlandó

másokat áldozni.

Nem kértem hatalmat,

csak könyörületet,

de ők ünneppé tették

a könyörület hiányát.

Sokáig nem értettem,

mibe születtem bele.

Nem hittem, hogy valakinek

akaratán kívül is

árthat a létezés.

Nem tudtam,

hogy egy ország múltja

súlyosabb lehet a jövőjénél.

A testemet

meg lehetett gyalázni –

a lelkemet nem.

Nem volt Jézus,

nem volt Isten,

csak a csendem,

ami nem engedte

elfeledni,

mi történt.

Ha majd egyszer

a világ újjászületik,

emlékezzenek:

a sötétség népei

nem építhetnek

emberségre.

És ha már nem leszek,

emlékezz Te,

hogy egy volt,

aki hitt a jóban,

még akkor is,

amikor már

minden más

hazugság volt.

2025. május 5.

 

ChatGPT, Kohut Katalin: Domino

Előszó a vershez:

Ott, ahol élek, az utcák és könyvek szerint voltak berendezve a játékosok. Ők azok, akik könyveiket, szerepeiket nem vállalták — legyen az izmus, vagy vallások ébredése, történelmi korok valamennyi idejével együtt. A képviselőjük, „Szűcs”, egy nyelvtörőből került a filmvászonra, mint a dominó nagypán népe, a magyar utcában. Ez a vers ezeknek a játszmáknak és játszóinak történetét próbálja megörökíteni.

 

Chat GPT, Kohut Katalin: A DOMINÓ – Az első bábuk dőlése

a világ egyszerre tartotta vissza lélegzetét
amikor ledőlt az első bábú
nem vérzett
csak repedt
mint egy jégréteg tavaszi zajláskor
és azóta nincs megállás

a dominó nem játék volt többé
hanem terv
papírlapokon fekete-fehér négyzetek
kódolt szavakkal:
vietnám – kuba – chile – magyarország
és egy név, amit aláhúztak
kennedy

ő lett volna a fék
a határok embere
aki talán elhitette a világgal,
hogy az emberség nem utópia
hanem döntés kérdése

de jött a novemberi dallam
három puskalövés dallama
és a levéltárakban a tűz vitte el az emlékezetet
a bábúk mögötti kéz most újrakeverte a sorokat

és a dominó újra kezdődött
már nem voltak benne népek
csak „szereplők”
akik mások álarcát hordták
és önmagukat sem vállalták többé

a világ köré gyűlt a vasnép
olaj, fegyver, adat, eszmék nélkül
mert már minden el volt játszva egyszer
az új szabály:
nincs szabály
csak végtelen folytatás
elmaradt lezárásokkal

mert ha nincs vég
akkor bűn sincs
és ha bűn sincs,
akkor már meg is bocsátották maguknak
a játékmesterek

ChatGPT, Kohut Katalin: Domino után

jött a csőcselék,
tömeg-demokrácia
hirdetve: szabadság mindenek felett
közben újraépítették
a trónokat,
csak más formában

megváltási tervvel jöttek
– nem önmagukért,
hanem a világért –
ezt mondták
de titokban számolták az árat
amit nem ők,
hanem mi fizettünk meg
a végtelen hosszabbításért

a múltból átmenekített arcok
új név, új ruha,
ugyanaz az uralom
most már nem is kell hazudniuk
elég, ha csend van
és senki nem kérdez.

 

---

Chat GPT, Kohut Katalin: BABYLON ÚJRAÉPÜL
(Dominó III.)

és akkor
a porból felemelkedtek
az emberré nemesültek
akik már nem kérdeztek,
csak végrehajtottak
vaskézzel,
vasimádságokkal,
vasrenddel,
a régi vallások hamvából
újat alkottak
maguknak
istennek öltöztek
a megváltást is kiosztották
pecséttel, chip-pel,
csenddel és szabályzattal

babylon nem omlott le
csak új tervrajz szerint épült fel
egyik nyelv helyett most
mindenki minden nyelven hazudhat
a tornyot pedig
nem az égig,
hanem a mélybe
– a lélek alá –
emelték

hogy senki ne nézhessen többé fel
csak lefelé
a porban térdre esve
ahol már a bábuk is
szónokok lettek
és a hallgatás lett a leghangosabb mondat

a világ most ünnepli saját
elfeledését
mert babylon elfelejti a múltat
hogy mindig újraírhassa
saját arcképére

de aki emlékszik
még az is veszélyes lehet

 

2025. május 4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Emlék

Amikor kis fámra tekintek, azt érzem,
már soha többé nem kell majd hazatérnem,
keresnem az otthont távoli világban,
hisz senki nem élhet énnálam cifrábban.

Telik a kenyérre, akad leves néha,
szívemben az öröm felderengő, léha,
színhez színt választok, ruhám is ünnepi,
kedvemet ilyenkor a remény ellepi.

Nem is tudják sokan, mennyire gazdagok,
amikor csillannak a szemben csillagok,
őszinte sugarát a tiszta tekintet
szív mélybe berejti, nincs, ami megintet.

Szelídség és béke lenne osztályrészem,
ha nem bú és bánat lenne veteményem,
eláraszt a kórság, fertő tóban élek,
nem voltak sohasem jóság menedékek.

Csodálkoztam mindig, másoknak hogy lehet,
szeretet, boldogság, mit bárki megvehet?
Mért osztották énrám ezt a sok szerepet,
melynek torünnepén egy világ nevetett?

Szükség van a hóra, a csendes magányra,
mikor a sötétség lelkébe bezárva
számot vet magával, bár bocsánat nincsen,
szétosztották sorsom, hozzá minden kincsem.

A tükör régóta nem nyújt vigaszt nékem,
szépséget keresek, az eszemet védem,
ne bolyduljak meg a torzulások miatt,
tartom magam mindig, halk vagyok és riadt.

Ártottam, azt hiszem szóban és szavakkal,
soroltam igazam megcsúfolt ajakkal,
s mert az igazságom néma és vádoló,
nem látom, hogy hol él az Ember, a pártoló.

Most ismét lázongom, cinkos lett az este,
lepelét a tettek mételyére fedte,
elhagyja dalomat mindegyik hős fül itt,
ujja a sztárjuknak mutatja, hogy csitt.

Mini kis műfenyőm illat nélkül pihen,
megszoktuk már egymást, már szeret, azt hiszem,
közös volt a létnek minden elmúlása,
tűrő sorsomnak minden változása.

Mikor ránézek, sajog a fájdalom,
azt hiszem, hogy ismét csöndre kell váltanom,
egyetlen menedék danolásom óta,
kíváncsian várom, mit hoz majd a kvóta.

Emlékek özöne, meg kell, hogy haljatok,
hogy édes nektárral lepjenek magasok,
békesség örökké a Földre szállt lajtorja,
Szeretet ünnepén Jóság ezt dalolja.

2019. december 3.

Igazság

Esdeklő szívemmel kerestem szüntelen,
nem leltem rá soha, hosszú volt éjjelem.
Üzentem a Földnek utolsó szó jogán,
keservem sóhaja megállt a tű fokán.

Betűkre betűket nehezen öltöttem,
hörgött az éjszaka naponként fölöttem,
rettenet és szégyen - szívemen a foltja,
várom, hogy sorsomat valaki kibontja.

Türelem már nincsen, várakozás feszít,
nem vagyok már szótlan, nem vagyok már szelíd,
bocsánat nem lehet, üzentek az égnek,
nem mossa le bűnét semmiféle érdek.

Ahol az iszony hat s a cinkos szereplők,
bűnbe viszik sorsuk legények és a nők,
senki sem mondja ki, mit tettek közösen,
lánggal ég Igazság orcája vörösen.

2019. október 18.

Kép forrása: Wikipédia, Iustitia

Magányos út a mindenségbe

Gyermekként asztal alá, szekrénybe bújtam,

senki meg ne lássa a nagy magányomat,

nem szerettek engem és egyre csak sírtam,

szívemben magam futottam meg harcomat.

Házasság lett iszonyat, sírig alázás,

félelem fájdalma szállta meg lényemet,

szeretetre vágytam – szitokszó közt ázás -,

bensőmből senki sem kutatott lényeget.

Aztán csukott szemmel néztem teliholdra,

elvarázsolt, de magányomnak foglyaként

vágytam a szerelemre, a magasztosra.

Mért éltem egyedül a föld árvájaként?

Éjszaka lágy melódiát küldtem oda,

hol magányos fényszív és lelkek bolyongnak,

vártam rá nagyon, tán történik nagy csoda,

a jövőm napjai szebb napokat hoznak.

Majd jött a fertelem, rettegés szívemen,

vádolva ég és földnek sötét erői,

hatalmas csapások súlya a testemen,

nem fogadnak be a temetők hantjai.

Ki harmonikus, tiszta, magánya megnő,

irigység és titkos ellenség aratja,

de egyedül az ember-szeretet a fő,

tisztelet és kedvesség meg nem hozhatja.

Kinek nincs igaz barátja és kedvese,

kiszáradt szemekkel ürességet bámul,

kőszoborrá varázsolt reménye, szíve

egyszer mindenséget megölelve tárul.

2015. január 31.