Kohut Katalin: Megváltottál (ronsardi szonett)

Megváltottál

Ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin

Soha többé el nem feledhetlek,

szívem őrzi neved örökké,

s míg részeim nem válnak rögökké,

benső szobámban titkon szeretlek.

Múlt romjain álmaim ernyedtek,

életem lett ördögi körökké,

végzetem a névtelen hősöké,

szavaim a széllel elvegyedtek.

Megváltottál, egyetlen vigaszom,

a harcot többé fel nem adhatom,

felélesztett engem a szeretet.

Hálám zengett, dalolt néma ajkam,

mert velem voltál mélységben, bajban,

s hited nyomán rózsát szedhetek.

2015. május 21.

 

Kohut Katalin: Az idő int (shekaspearei szonett)

  Az Idő int

Shakespearei szonett

Írta: Kohut Katalin

Szívemben vagy az öröm és bánat,

egyszer zokogok, máskor nevetek én,

lelkem hív, de nem járok utánad,

örök-lakóm, te a világ más felén.

Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,

hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,

erőm karjai tőled eredtek,

„azóta” lettem állandó búcsúzó.

Láthatatlan fonál köztünk izzik,

lelkünknek örül a vénséges föld,

Csillagok ember-létünk irigylik,

bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy.

Napkincsem neved, egyesül az út,

Az Idő int, minden perce hozzád fut.

2015. február 15.

Kohut Katalin: A lecsó és én

Kohut Katalin: A lecsó és én

Vannak ételek, amelyekből nemcsak az íz marad meg az emberben, hanem egy egész élet. Nekem ilyen a lecsó. Ha megérzem a paprika és a paradicsom illatát, nemcsak a konyhára gondolok, hanem emberekre, helyekre és régen elmúlt nyarakra is.

Gyermekkoromban, bár nem éltünk bőségben, édesapám mindig gondoskodott arról, hogy legyen mit enni. Veremben tárolta a zöldségeket, befőtteket készített, savanyú káposztát tett el, és amikor csak tehette, gyümölcsöt is vásárolt. A családi asztal körül sok emlék született, de a lecsó még nem tartozott a kedvenceim közé.

Igazán 1975-ben szerettem meg, amikor tizenhét évesen Karcsára kerültem menyecskének. Hosszú évek nélkülözése után először éreztem azt, hogy jóllakhatok. Terhes voltam, busszal jártunk dolgozni Sátoraljaújhelybe, a Hegyalja Ruházati Szövetkezetbe. Anyósom gyakran két kenyér közé tett lecsót csomagolt nekünk útravalóul. A szünetekben örömmel ettem meg, és úgy éreztem, bármennyit meg tudnék enni belőle. A két szelet kenyér közé fogott lecsó ízét ma is őrzöm.

Később, amikor visszaköltöztünk Újhelybe egy komfort nélküli albérletbe, már magam főztem. A Horváth Ilona szakácskönyvből tanultam meg az alapokat. Az első sztrapacskám szétfőtt, de nem adtam fel. A főzésben sosem voltam ügyes kezű, inkább az ízek vezettek. Ha valami nem sikerült, újrakezdtem.

Egyik este éppen lecsót főztem. Már csak a tojás hiányzott belőle, amikor elment az áram. Sötétben ütöttem rá a tojásokat, majd vártam, hogy visszajöjjön a világítás. Amikor végre újra fény lett, döbbenten láttam, hogy az egyik tojásban kiscsirke fejlődött. A vacsora ment a szemétbe, én pedig kezdhettem elölről az egész főzést. Akkor bosszankodtam rajta, ma már mosolyogva emlékszem vissza.

Pár évvel ezelőtt még magam is tettem el télire lecsót. Nem volt olyan, mint a bolti, saját ízvilága volt. Nemrég ismét kedvet kaptam hozzá. Három nagy hagymát dinszteltem saját házi zsíron, majd került bele paprika, csípős paprika és a paradicsomos lecsóalap. A végén három tojást ütöttem rá. A legnagyobb lábasban főztem, annyi lett, hogy egy négytagú családnak is elegendő lett volna.

Ahogy telt az idő, az ízek egyre jobban összeértek. Ette belőle szombat délben, délután és este. Másnap hajnalban ismét megkívántam, kenyérre tettem, úgy reggeliztem. Végül ebédre fogyott el az utolsó adag is. Ötször ettem ugyanabból a lábasból, és minden alkalommal ugyanolyan jólesett.

Hát így vagyok a finomságokkal. Ha egy étel jól sikerül, sutaságom ellenére is, addig járok rá, amíg az utolsó falat is el nem fogy.

2026. június 8.

 

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)

 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.

Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin

Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.

Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.

Kohut Katalin: A szabadság vértanúi (shakespearei szonett)

 Az aradi vértanúk emlékére és mindazokra emlékezve, akik a szabadságharc megtorlásának áldozatai lettek.

A szabadság vértanúi

átszerkesztett változat

Szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyetlen kegyetlen nap és ítélet,

világosból sötét lett a szabadság,

elesett örökre a magyar nemzet,

káosz lett a sorsa, mindenütt zavartság.

Aradi vértanúk, ti tizenhárman,

Golgota keresztjét hordta sorsotok,

szívetek hazáért vérzett mind bátran,

lelketekért ma is imát mondhatok.

A győztesek kegyelmet nem ismerők,

az igazság porba hullt fejetekkel,

élünk még, kik törvényért vezeklők,

s hitünkkel áldunk békésebb reggekkel.

Ezer éve tart az apokalipszis,

fekete leves helyett jő katarzis.

2016. október 2.

Kohut Katalin: Húsvéti köszöntő (ronsardi szonett)

A húsvét az újjászületés ünnepe, a természet pedig ilyenkor újra életre kel. Ez a szonett eredetileg nem csupán édesanyai köszöntőnek készült, hanem a Földanya jelképes alakját idézte meg, aki minden élőlény bölcsője és megtartója. A rózsavíz, a hímestojás, a virágok és a fény az élet folytonos megújulását jelképezik, miközben a vers az ember és a teremtett világ közötti szeretetteljes kapcsolatot ünnepli.

 Húsvéti köszöntő

55. ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin

Hajnalhasadáskor ébredezik anya,

megöntözöm gyorsan rózsavízzel,

mint szerető egyetlenegy hű fia,

úgy borulok eléje, tiszta szívvel.

Lágy hangja a nagyvilágnak dallama,

szép lelkeket fog össze ajakízzel,

Húsvétnak egén nektárnak aranya,

zengő bérc, hűs erecske kristályvízzel.

Biztonságom, a pompád és a fényed

megváltóddá tesz engem, hogyha kéred.

Szent kéz készítette hímestojást várok.

Áldottak a műveid, édesanyám,

ha naggyá leszek, Te leszel az arám,

s ölelő karjaim a kardvirágok.

2017. március 28.

 

Kohut Katalin: Ünnepelünk (Petrarcai szonett)

Ez a szonett egy reményteljes korszak gondolatait őrzi. A vers az emberség, az igazság és a szabadság eszményét idézi meg, azt a hitet, hogy egyszer elérkezhet egy olyan világ, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A tavasz képei a megújulást jelképezik, az ünneplés pedig nem csupán egy nap öröme, hanem egy vágyott emberi aranykor előérzete. A versben az ég és a föld egyesülése a béke, az összetartozás és a szeretet jelképe.

Ünnepelünk

54. Petrarcai szonett

(átjavított változat, 2026)

Írta: Kohut Katalin

Kedves hölgyem, már ébresztelek téged,

jövő-utunkon vár ránk a szabadság,

gondtalan a reggelünk, jöjj el vélem,

országunkban ott lakik a boldogság.

Ha aranyló napod felkelni véled,

örök-törvényed emberszív-igazság

lep meg minket, ujjongva várunk téged,

szívünkben felragyog az új világ.

Sápadt falevél, bolyongó kósza hír

kizöldült végre derűs tavaszunkon,

ünnepelünk, most ismét egybekelünk,

mert hiába akadály, s kínra sincsen ír,

lépéseink nyoma űrszakaszunkon,

ég, föld egyesült, vígan ünnepelünk.

2017. március 28.

Hiányzó sor pótlása és szerkesztett változat: 2026. június 5.