Emberi (párbeszéd)

- Béééla! Légy szíves tedd oda a vacsorát, mert még a fogalmazási dolgozatokat kell kijavítanom!
- Drága Vilma, akkor ma ismét éhen fekszel le, mert csak felhúzod magadat a helyesíráson, pedig...
- Pedig? Azt akarod mondani, hogy egyfolytában mérgelődöm a helyesírási szabályok változtatása miatt? Igen, még mindig nem tudom megszokni, hogy az és kötőszó elé vesszőt kell kitenni, mintha felsorolás lenne. Annak idején feleslegesen tanultuk meg a tökéletesen megreformált nyelv helyesírását és elemzéseit.
- Most arra gondoltam, hogy a fogalmazások hemzsegnek a helyesírási hibáktól és ezek a gyerekek már gimnazisták, így mennek tovább egyetemre, majd így szerzik meg a diplomájukat és folytathatnám...
- Igazad van, drága Béla! Ha már az értelmiségnek mondott réteg sem tud szépen írni és beszélni, ott már nagy baj van, mi is várható a gyerekeiktől?
- Nekem mesélte az egyik ismerősöm, hogy mikor iskolába járt, bejött a mini szoknyás alkoholizálásáról híres tanárnő az osztályba, felült az íróasztalra és kellette magát a diákoknak.
- Az, amelyik nem messze lakott tőlünk és minden este részegen vitték haza az ismerősök? Szeretője volt az összes férfi tanár az iskolában. Hol vannak a régi idők, amikor azért sajnálták a tanítónőket, hogy vénlányok maradtak, mert okosságuk miatt a férfiak elkerülték őket.
- Látod Béla, ebben igazad van, mert a férfiak szeretik a buta nőket. Nincsen velük baj, sem házasságban, sem futó viszonyban. Nem inkább azzal van a probléma, hogy a férfiak azt szeretik, amikor tekintélyüket valamilyen módon érvényre juttathatják, ha mással nem, nagy hangerővel és káromkodással, hogy féljenek és tartsanak tőlük, vagy felnézzenek rájuk?
- Igen és ezek a buta férfiak, drága Vilma, de mivel általában hangadók, kevesen mondják a szemükbe, meg veszélyes is. Minél értelmesebb valaki, annál szerényebb. Ugyanolyanok, mint a bölcsek, akik azt hiszik magukról, hogy semmit sem tudnak a világ dolgairól. Minél tágabb ismereteket szerez valaki, annál jelentéktelenebbnek érzi magát a világegyetemhez képest.
- Mégis úgy érzem, hogy azzal, hogy behozzák sorozatokban ide az egész világot, mintha a föld összezsugorodott volna. Ez az összement világ, mintha utolsó táncát járná, a szeretetet és igazságot mélyen eltemetve.
- Így van, útja végére ért a sok apokaliptikus csapás, olyan érzésem van, hogy soha többé nem születnek meg. Egyeseknek földet ér a vándorlása, de mivel végtelen a megalázás, a tobzódás nyugodtan házasodnak, szaporodnak, utazgatnak, dőzsölnek. És persze meghozzák a törvényeiket minden tökéletes és jó ellen. Gondot jelentett, hogy a magyar nyelvet tökéletesként bemutatták az egész világnak. Annyira sikerült elérniük gonoszságuk végét, hogy már szinte alig akad valaki, aki szépen és helyesen ír és beszél.
- Emlékszem, amikor németül kezdtem tanulni, Béla, már az első pár lecke után meg akartam reformálni a nyelvet a magyar mintájára. Nem értettem a logikátlanságát, meg hogy állandóan hangsúlyozzák az én-t. Még mondattanilag is lehetetlen elemezni.
- Régi szép idők, amikor a gyerekek délutánonként magyar nyelvi szakkörökre jártak! Még akkor az úttörőházakban oktatták az angol nyelvet időmértékesen. Azóta az is megváltozott, ha sikerül is valakinek megtanulnia, alig értik, hogy a nyelvükön beszélők mit mondanak. Mintha az egész világon végig söpört volna a szándékos deformáció!
- Igen, ez így is van! Én soha ki nem ejtettem a számon a csinál, izé, pucol szavakat, mai napig összerezzenek, amikor ezeket meghallom, pedig már régen túllépte a tűrés határ a börtön zsargont is. Fejtetőre állítottak mindent. Régen a kiváló tanulók mentek gimnáziumokba, szakközépiskolákba, a kevésbé jó helyesírók szakmunkásnak és a viselkedési, magatartási problémásak, összeférhetetlenek kisegítő iskolákba. Hol vagyunk már az igazi tanítási módszerektől, attól, ami igazi emberi nagyságokat fejlesztett.
- Persze ehhez szükséges volt a saját példamutatásuk is úgy magánéletben, mint emberi tartásban, erkölcsi tekintetben. Régen a tanároknak az élete szent volt, soha senki nem tudott volna még pletyka szinten sem rosszat terjeszteni róluk. Emlékszem ma is pár nagybetűs emberre, akinek az óráit csodálattal hallgattuk végig.
- Azt hiszem, hogy ez a probléma minden emberfelettinek gondolt hivatásra vonatkozik. Még a humanista értelmiség szerette és tisztelte az emberi életet. Most meg, nekimentek a becsületnek, tisztességnek, fertelmet, nyomdafestéket nem tűrő dolgokat hajtottak végre. Nemesednek emberi áldozatokkal.
- Igen, közben titokban felszámolták az emberséget, hogy ők képviselhessék emberi formában a világot.
- Ne beszéljünk róla, mert nehéz volt nekem felfogni, hogy mennyi ember formában megszületett deformációja van a földnek.
- Ők tanítanak és hoznak törvényeket... Ez már túlhaladta a politikai állandó játékokat, természetesnek tették a a természetellenességet.
- Drága Vilma! Nem is tudom, hogyan lehet jegyeket adni ebben a helyzetben!
- Nem könnyű, Bélám! Régen még egy fogalmazásra is volt három jegy: külalak, fogalmazás, helyesírás. Már a külalak sem számít szinte, pedig az írás magán hordozza a személyiséget.
- Igen, apáink külön tanulták a szépírást, a cirádás nagybetűket is. Jó lenne, ha az írásuk az idők végéig fenn maradna. Tudod mit, drága Vilma? Odatesszük gyorsan együtt a vacsorát és én átnézem a dolgozatokat nyelvtanilag, hogy ne bosszantsd fel magadat! Aláhúzom a hibákat és neked nem kell csak a tartalomra koncentrálnod.
- Köszönöm, drága Béla, tudtam én mindig, hogy egy zsenihez mentem férjhez! Vacsora után hozzálátunk. Remélem, nem leszel dühös a helyesírás miatt!
- Engem ne félts, drága Vilma! Mióta lektor vagyok, ilyenekkel találkozom a több kötetes primitív szerzőknél. Régen ők fizikai munkát végeztek volna, nem értelmiségit. Örülök, hogy egyre többen felismerik és szóvá is teszik, mi is történt, történik itt valójában.
- Késő Béla, sok víz lefolyt a Dunán, mint ahogyan azóta több generáció megszületett.
- Egyszer talán lesz értékes és szép, emberi élet ismét...

2015. július 27.