Kohut Katalin: Találkozás a földönkívüliekkel
Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Altatót nem akartam bevenni, mert reggel két kávé megivása után tértem csak magamhoz.
Álltam az ablaknál, s néztem kifelé. Munkanélküli lettem. Szégyen ez?
Egyszer csak nagy fényt vettem észre a parkolóban. Azt hittem,
a pincérnő jött haza ilyen későn, de nem, két méter magas alakokat
láttam, akik, mintha a szemükkel fényképeznének. Egyikük elindult
a lépcsőház felé, feljött a lépcsőn, s becsengetett. Nem féltem. Ha itt
a földön ennyien ártottak, miért félnék egy idegen civilizációtól?
Bemutatkozott, Ő volt ETY.
- Már régóta figyeljük magát, láttuk nehéz helyzetét, s mi óvjuk az
értékeket. Elvisszük magát a bolygónkra, megtanítjuk arra, amit mi
is tudunk, s a világ minden nyelvén beszélni, azt, hogy ne ismerje a fé-
lelmet, s gondolatenergiával beszélgetni velünk.
Felkaptam a farmert magamra, s mentem ETY-vel az űrhajóra.
Ott bevittek egy szobába, elém állt egy kisebb robotgép, levette a
ruhámat, s lezuhanyozott olyan vízzel, hogy az este megvágott ujja-
mon a seb azonnal begyógyult. Aranyruhát adott rám, amin csodál-
koztam, s lefektetett egy falból kiemelt kerevetre.
Egy ismeretlen bolygón landolt az űrhajó. Autóhoz hasonló járművek jöttek elénk. Érdekes módon benzinszagot nem éreztem.
ETY elmondta, hogy ez egy olyan energia, ami nem fertőzi a levegőt.
Láttam egy patakot, mely olyan tiszta volt, hogy a simára csiszolódott kavicsokat is meg lehetett volna számolni.
Odaértünk egy kastélyhoz, mely barokk stílusban épült.
Régen itt is voltak panel-féle házak, de rájöttek, hogy az emberek
nem érzik jól magukat benne.
Még a tudományos laboratóriumokat is régiek mintájára tervezték.
Elém jött a bolygó vezetője, bemutatkozott. Ő volt Talan, a mindentudó. Felköszöntött névnapom alkalmából, s én majdnem elsírtam magamat.
Mivel itt nem ismerik a pénzt, közös ebédlőkben étkeznek, ahol
kiválaszthatják, s elvihetik az aznapi vacsorát, másnapi reggelit, any-nyit, amennyit meg bírnak enni. Így az embereknek bőven jut idejük
pihenésre a munkájuk után, s családjaikkal foglalkozni.
Talan megkínált nektár-féle gyümölcslével, lefektetett egy dívány-
félére, s azonnal elaludtam.
Amikor felkeltettek, már olyan lettem, mint ők, gondolatenergiával
beszélgettünk egymással. Talan gondolatátvitellel megtanított minden
nyelven beszélni is.
Nem volt sok idő, hajnalig vissza kellett érniük a földre, így elbúcsúz-
tam tőle, s mentünk vissza az űrhajóval a bérház elé. Az aranyruhát megtarthattam magamnak.
ETY szerette volna, ha közöttük maradok, de itt voltak a gyerekeim. Még egyszer lefényképezett szemével, s elbúcsúztunk egymástól:
- ETY, bármikor látni akarsz, megteheted, a barát a távolból is az
marad mindörökké.
Másnap elmentem a munkaközvetítőbe, s mondtam, hogy minden nyelven tudok beszélni. Bolondnak gondoltak.
Nem sokkal később nélkülözhetetlen lettem, s mikor a japán császártól vettem át a kitüntetést, zöldes csillogást láttam az égen. Itt volt ETY, eljött megnézni a sikeremet.
A nagyobbik gyerekem sikeres üzletember, a kisebbik körülrajongott színésznő lett.
Miskolc, l990. November 15.
