Kohut Katalin: A világító öröm

Kohut Katalin: A világító öröm

     Az ember hajlamos feketén látni a világot, mikor a legkisebb szürke

felhő ér fölé, pedig még átvilágít rajta a ragyogó fénysugár.

A borúlátás csak még mélyebbre taszítja az egyént bánatában,

A legnagyobb fájdalmat is enyhíti az értelmes, kedvvel végzett mun-

ka, bármilyen jellegű is legyen.

Ugyanúgy örül a művész egy felvillanó gondolatnak, mint a szőlős-

gazda a tőke apró hajtásainak, a televízió szerelő a megjavított készü-

léknek, vagy egy orvos a felgyógyult betegének.

Ezek a kis sikerélmények mind azt igazolják: van értelme a létezésnek,

Az élet megy tovább, még ha ólomsúly nyomná is a lelket. A munka

Átsegít a nehézségeken. Aki nem leli örömét benne, az másnak sem

Tud örülni.

Az anyagi siker csak addig elfogadható, míg megteremti a létfenntar-

Táshoz szükséges körülményeket és nem más kárából fakad.

A túl sok „pénz” elbizakodottá, eltompulttá teheti az embereket,

Ugyanolyan káros lehet, mint a szegénység. Mindkettő sivárrá vál-

toztatja a jellemet. Az egyik anyagi fennsőbbrendűségének tuda-

tában képtelen lesz azonosulni társai gondjaival, a harácsolás

vakká teszi. Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem

hallatszik olyan élesen.

A másik földhöz ragadtan vergődik az anyagi gátak miatt, melyek

megnehezítik lelki szárnyalását. És ha valaki nem tud felemelkedni,

képtelen hozzájárulni a társadalom jobbításához, sötét lépcsőkön

bukdácsol egyre lejjebb, míg belelép a káosz útvesztőjébe, ahon-

nak a visszaút csak kevesek előtt fénylik fel.

Nagyon nehéz helyzetben vannak az állástalanok. De mielőtt

átadnák testüket és lelküket a csüggedt, passzív várakozásnak,

gondolkozzanak el azon, vajon mihez értenek még azon kívül,

amit hosszú éveken át végeztek. A szívesen végzett munka biz-

tos eredményre vezet. Igaz, a segély folyósításának ideje csak „kí-

sérletezésekre” elég, de már az is nyereség, ha egy ember biztos

támasza marad magának, családjának, a hazának megtartva

önbecsülését, s nem süllyed a feneketlen mélységbe. Minél lejjebb

kerül, annál jobban megromlanak családi, baráti kapcsolatai, el-

veszíti hitelképességét, s közben átkozódik balsorsa miatt.

Meglehet, önhibáján kívül került zsákutcába, de az általa termelt

méreg saját idegrendszerét roncsolja.

Ha arcán felvillan a szeretetnek egyetlen fénysugara, kedélye-

sebben, bizakodóbban lát ügyei intézéséhez, a legsúlyosabbnak

ítélt állapot is megoldhatóvá válik.

     Az emberiség legnagyobb értéke az élet, óvni, őrizni az egyén

és mások számára kötelesség. Még a mezei virág is boldogan kibont-

ja szirmait a nap felé, a legértelmesebb élőlény miért is választaná

a teljes sötétséget? Minél többen örülnek az apró fűszálaknak,

a csordogáló  hűs pataknak, a kék égen futó habfellegeknek, a fel-

csillanó fehér hópihéknek, a napnak, a holdnak, s millió csodának,

földünket annál jobban ragyogtatja a világosság fénye.

Miskolc, Benedek u. 17.  1993. április 24.

Premio Brianza olasz pályázatra elküldve.

 

Kohut Katalin: A boldogtalanság

Kohut Katalin: A boldogtalanság

Ahány ember, annyiféle boldogtalanság létezik, mégis van közös forrása: a világ, amelyben élünk. Ahol a javak nem emberség szerint oszlanak el, ott a lélek szegény marad akkor is, ha kívülről jólét látszik.

A történelem során sok rendszer ígért igazságot, mégis újra és újra ugyanaz ismétlődött: kevesek jóléte és sokak kiszolgáltatottsága. A szegénység nemcsak hiány, hanem szorongás – csendes fogság, amelyben az ember méltósága is sérül. Aki napról napra küzd a megélhetésért, annak a boldogság nem lehet teljes.

A pénztelenség a kapcsolatokat is próbára teszi. A szeretet ott él, de a folyamatos nélkülözés alatt elfárad, megalázottá válik. Ahogy fogy a szeretet, úgy halkul el az ember is: előbb a szava lesz bizonytalan, majd a hangja is elcsendesedik, végül szinte eltűnik a világ zajában.

A munkanélküliség elveszi az ember tartását, a kiszolgáltatottság pedig elnémítja a reményt. A világban egyre inkább háttérbe szorulnak a példák: az emberség, a tisztesség, a lélek nemessége. Helyüket közöny és könyörtelenség veszi át.

Amikor az ember kénytelen kiegyezni a rosszal, mert nincs más lehetősége, meghasonlik önmagával. Naponta adja fel egy darabját annak, ami ő volt. Ilyenkor nem kiabál, nem harcol – csak csendben feláll, és kilép a méltatlan helyzetből. A tömegben egyedül marad, de legalább nem árulta el önmagát.

A legnagyobb boldogtalanság mégis a szeretet hiánya. Mert szeretet nélkül az ember belül fogy el, még akkor is, ha tömeg veszi körül.

 

Átírva: 2026. március 24-én

Kohut Katalin: Találkozás a földönkívüliekkel

Kohut Katalin: Találkozás a földönkívüliekkel

Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Altatót nem akartam bevenni, mert reggel két kávé megivása után tértem csak magamhoz.

Álltam az ablaknál, s néztem kifelé. Munkanélküli lettem. Szégyen ez?

Egyszer csak nagy fényt vettem észre a parkolóban. Azt hittem,

a pincérnő jött haza ilyen későn, de nem, két méter magas alakokat

láttam, akik, mintha a szemükkel fényképeznének. Egyikük elindult

a lépcsőház felé, feljött a lépcsőn, s becsengetett. Nem féltem. Ha itt

a földön ennyien ártottak, miért félnék egy idegen civilizációtól?

Bemutatkozott, Ő volt ETY.

- Már régóta figyeljük magát, láttuk nehéz helyzetét, s mi óvjuk az

értékeket. Elvisszük magát a bolygónkra, megtanítjuk arra, amit mi

is tudunk, s a világ minden nyelvén beszélni, azt, hogy ne ismerje a fé-

lelmet, s gondolatenergiával beszélgetni velünk.

Felkaptam a farmert magamra, s mentem ETY-vel az űrhajóra.

Ott bevittek egy szobába, elém állt egy kisebb robotgép, levette a

ruhámat, s lezuhanyozott olyan vízzel, hogy az este megvágott ujja-

mon a seb azonnal begyógyult. Aranyruhát adott rám, amin csodál-

koztam, s lefektetett egy falból kiemelt kerevetre.

Egy ismeretlen bolygón landolt az űrhajó. Autóhoz hasonló járművek jöttek elénk. Érdekes módon benzinszagot nem éreztem.

ETY elmondta, hogy ez egy olyan energia, ami nem fertőzi a levegőt.

Láttam egy patakot, mely olyan tiszta volt, hogy a simára csiszolódott kavicsokat is meg lehetett volna számolni.

Odaértünk egy kastélyhoz, mely barokk stílusban épült.

Régen itt is voltak panel-féle házak, de rájöttek, hogy az emberek

nem érzik jól magukat benne.

Még a tudományos laboratóriumokat is régiek mintájára tervezték.

Elém jött a bolygó vezetője, bemutatkozott. Ő volt Talan, a mindentudó. Felköszöntött névnapom alkalmából, s én majdnem elsírtam magamat.

Mivel itt nem ismerik a pénzt, közös ebédlőkben étkeznek, ahol

kiválaszthatják, s elvihetik az aznapi vacsorát, másnapi reggelit, any-nyit, amennyit meg bírnak enni. Így az embereknek bőven jut idejük

pihenésre a munkájuk után, s családjaikkal foglalkozni.

Talan megkínált nektár-féle gyümölcslével, lefektetett egy dívány-

félére, s azonnal elaludtam.

Amikor felkeltettek, már olyan lettem, mint ők, gondolatenergiával

beszélgettünk egymással. Talan gondolatátvitellel megtanított minden

nyelven beszélni is.

Nem volt sok idő, hajnalig vissza kellett érniük a földre, így elbúcsúz-

tam tőle, s mentünk vissza az űrhajóval a bérház elé. Az aranyruhát megtarthattam magamnak.

ETY szerette volna, ha közöttük maradok, de itt voltak a gyerekeim. Még egyszer lefényképezett szemével, s elbúcsúztunk egymástól:

- ETY, bármikor látni akarsz, megteheted, a barát a távolból is az

marad mindörökké.

Másnap elmentem a munkaközvetítőbe, s mondtam, hogy minden nyelven tudok beszélni. Bolondnak gondoltak.

Nem sokkal később nélkülözhetetlen lettem, s mikor a japán császártól vettem át a kitüntetést, zöldes csillogást láttam az égen. Itt volt ETY, eljött megnézni a sikeremet.

A nagyobbik gyerekem sikeres üzletember, a kisebbik körülrajongott színésznő lett.

Miskolc, l990. November 15.