Kohut Katalin: A véget nem érő házimunka
A házimunka nem attól nehéz, hogy sokáig tart, hanem attól, hogy soha nincs igazán vége.
A nők munkáját évszázadokon, sőt évezredeken át természetesnek vették. Asszonyok milliói mostak patakokban, hordtak vizet, főztek, tüzet raktak, gyermeket neveltek és gondozták az időseket. Munkájuk nélkül családok és közösségek nem maradhattak volna fenn, mégsem tekintették ezt teljesítménynek. A nő alapvetően gondoskodó természetű, ezért sokszor szó nélkül viselte a család terheit, mert tudta, hogy felelősséggel tartozik azokért, akiket szeret.
Biztos vagyok abban, hogy mindig voltak férfiak is, akik ugyanilyen szeretettel és odaadással vették körül családjukat. Ahol a szeretet és a kölcsönös tisztelet volt az alap, ott a házimunka sem teherként oszlott meg, hanem a közös élet természetes részeként. Sajnos sok kapcsolatban nem ez valósult meg, és a nőkre hárult a második műszak: a munkahely után kezdődött az otthoni munka, amelynek soha nem volt vége.
Gyermekeim születése után én is ezt éltem meg. Komfort nélküli albérletben laktunk, messziről hordtam a vizet vödörben, Hajdú keverőtárcsás mosógépben mostam, főztem, takarítottam, a szennyvizet lehordtam a csatornába, este pedig még tanultam is. Hajnalban újra kezdődött minden. Mindezt egyetlen fizetésből próbáltam megszervezni úgy, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Esténként mesével, verssel és közös énekléssel zártuk a napot. A házimunka monotóniáját sokszor az éneklés könnyítette meg számomra.
A munkát igyekeztem rendszerbe foglalni. Hetente bevásároltam, hogy a hétköznapok könnyebbek legyenek. Két hetente ágyneműt mostam, ablakot tisztítottam, hűtőt mostam, rendszeresen szőnyeget tisztítottam. Akkor még azt hittem, a jó háziasszony ismérve a tökéletes rend. Csak sok évvel később értettem meg, hogy az otthon nem azért van, hogy mi szolgáljuk szüntelenül, hanem azért, hogy bennünket szolgáljon.
Ezt mutatják leginkább az ünnepek is. Miközben mindenki a karácsony meghittségét várja, sok asszony számára ilyenkor kezdődik az év legnehezebb időszaka. Nagytakarítás, bevásárlás, sütés-főzés, ajándékkészítés, terítés – mire elérkezik a szenteste, gyakran éppen az ül le a családi asztalhoz a legfáradtabban, aki a legtöbbet dolgozott azért, hogy az ünnep megszülessen. Pedig a karácsony nem a makulátlan lakásról szól, hanem az együtt töltött időről.
Nem véletlenül mondták több szakember is, hogy a kisgyermekes édesanyák inkább játsszanak a gyerekeikkel, beszélgessenek velük, mint hogy órákon át vasaljanak. A közös élmények, a mese, az énekszó, a kirándulás vagy akár egy közös hobbi sokkal maradandóbb emléket jelent, mint egy hibátlanul kivasalt lepedő.
A férfi ilyenkor nem segítőként vesz részt a háztartásban, hanem a család tagjaként. A közös otthon közös felelősség. Sok család kívülről teljesnek látszik, mégis előfordul, hogy a mindennapok gondoskodása és a házimunka szinte teljes egészében a nő vállára nehezedik. A valódi egyenjogúság nem szavakban, hanem a hétköznapokban mutatkozik meg.
A gyermekek nem elsősorban szavakból tanulnak, hanem abból, amit nap mint nap látnak. Ha azt tapasztalják, hogy szüleik tisztelettel fordulnak egymás felé, megosztják a feladatokat, együtt dolgoznak és együtt örülnek a közös időnek, számukra ez válik természetessé. Így öröklődik tovább nemcsak a házimunka rendje, hanem az egymás iránti megbecsülés és a családi összetartozás kultúrája is.
Sok nő ma is mártírként él, mert úgy érzi, mindent neki kell elvégeznie. Az állandó fáradtság azonban nemcsak őt emészti fel, hanem a család is megérzi a terheit. Fontosabb a beszélgetés, az együtt töltött idő és a kölcsönös figyelem, mint a patyolattisztaság. Az otthonnak nem a tökéletesség, hanem a szeretet ad igazi értéket.
Ma már nem zavar, ha idegen nyelvű könyvek vannak az étkezőasztalon, ha a kivasalt ruhák gardrób híján a szekrényen várják a helyüket, vagy ha jegyzetfüzetek sorakoznak a számítógép mellett. A kis panelban minden tárgynak megvan a maga helye és története. A mások számára zsúfoltnak tűnő lakás számomra menedék, ahol jól érzem magam.
Fiatalon mi szolgáljuk a lakást. Később megtanuljuk, hogy az otthon azért van, hogy bennünket szolgáljon. Nem attól válik szerethetővé, hogy mindig makulátlan, hanem attól, hogy benne békére talál az ember. A házimunka akkor tölti be valódi szerepét, ha nem elveszi az életet, hanem szolgálja azt.
2026. július 12.
Kohut Katalin írása Open AI Chat mesterséges intelligencia formázásával és képével.
