Csendesült a szív

Kohut Katalin: Csendesült a szív

„Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este,
üres zsebemben álmosan cigarettát keresve.”

Pilinszky János: Miféle földalatti harc

Évek óta mételyez egyre Tőled az elszakadásom.

Nélküled egyetlen futó pillanatig, napig sem bírtam,

hiányod gyermekként zokogott fel bennem, míg a fájdalom

erősen mart, égetett, mint a sav, földre rogytam aléltan.

Majd, mikor kegyetlenül hetek óta csak a csend válaszolt,

majdnem megsemmisülten a halálba menekült szívem -

közepén egyedül a Te neved aranykézzel írva volt - ,

bizalmam ekkor végleg megrendült és meggyengült, s a hitem.

Napról nap és évről év így követett, s végül megértettem:

nem szeretsz, nem rejtettél soha mélyen a jóság-szívedbe

és fájt a lemondó emlékezés, ürességbe révedten

virrasztottam éjjelente, zsebeimben cigit keresve.

A cigaretta lett egyetlen hű társam, lelki vigaszom

a hosszú időtlenné dermedt csendes hallgatásod közben,

s nem értettem, két kezed emberségből miért nem válaszol,

nem érezted soha, nélküled a reményt elveszítettem.

Gyilkosnak, erőszakosnak éreztem vádolva magamat,

mert megfojtottalak a csodálatommal, rajongásommal.

Ekkor enyhítettem a szorítást, a szárnyalásod szabad,

csak végleg kiürültem, itt vagyok éhesen és szomjasan.

Szükségem óriási teher: szeretetedre éhezem,

már ünnepi ruhám is szűken mered rám és csak dagadok,

megvonva már tőlem mindenik csodás és titkos érzelem,

míg napokra feledtelek, közben szívem csendet ringatott.

2014. november 10.