Miért szerettelek?

Kohut Katalin: Miért szerettelek?

Miért szerettelek, lassan megértettem,

majdnem belehaltam, annyira rettegtem.

Lebegtem mélységnek mérgező szennyében,

nem volt segítségem, oda lett reményem.

Közelített felém végleges elmúlás,

karvalyként mart belém mindegyik szörny-dúlás.

Időtlen messzeségből rigófütty jelzett,

festette jövőmet, aranyhomok pergett,

s mert szerelmem szívemhez hasonló lehet,

jöttél akkor kedves és testem feléledt.

Csipkerózsa-álomból jóság élesztett,

félálomban nemes arcod felderengett.

Szemem a rútságból valóságba nézett,

az emberséged gyöngéden megigézett,

érzéki vágyam, s hevem lágyan ringatott,

szerelmem egyre nőtt, szívem már dalolt.

Csacsogtam Neked kislányos szeméremmel,

óriás lettél, s hitem világgal ért fel,

tervezgettem vígan a boldogabb jövőt,

bizalmam szívedhez egyre csak nőttön nőtt.

Nem akartam tudni megmentő hercegem,

máshoz tartozol, s így magam már nem lelem.

Nélküled úgy érzem, eltaszít az élet,

erőm voltál, érted szerettem a létet.

Miért szerettelek, sokszor megkérdeztem,

senkim sem volt, míg a neved eljegyeztem,

fájdalmas pecsét vagy a szívem közepén,

lemondva is súgom: szeretlek szép remény!

Túl késő volt, hogy jöttél éleszteni engem,

hiába tollal – nem segít már senki sem,

csend válaszol régen, sajog a fájdalom,

a szívem összetört – végere ért dalom.

2014. november 3.

.