Hittem az emberségben

Hittem az emberségben

Szárnyaltam a szabadság égboltnyi szigetén,
Azt hittem, mit látok, mindörökké enyém,
Hittem a jóságos szeretet-szavakban,
Nem tudtam, karmikussá váló végzetem van.

Ismeretlenné változott a világ,
Benne a szív segítségért kiált,
De senki sincs, ki hallhatná az imát,
Süket fülek, falak és kegyetlen viták,

Ezek kísérnek hosszú évek óta,
S nem értem, a föld miért ostoba,
Nem rázza le magáról a gyűlölet hevét,
A féltékenységből rontó kezek erejét.

Gyorsan eliramlott az élet velem,
Odalett a szabadság, szerelem,
Szeretni engem mindenkinek tilos,
Ki tisztelni mer, osztályrésze gyilok.

Hittem az emberségben, igaz szavakban,
Hittem a dolgos kéz szorgalmában,
S máig nem értem, ez hogy lehet,
Míg egyik szenved, a másik nevet.

Másoknak lehet hitük, vallásuk számtalan,
Az embernek egy lehet, a szívében dobban,
S míg agyvérzés infarktussal arat,
S nem jut számára, csak könyör-falat,

Addig az ember veszélyben, emberek!
Figyeljétek a rájuk vesekedőket,
Védjétek, óvjátok, mert életük egy lehet,
Ne daloljátok, emberhez méltó sors a tietek!

2011. szeptember 25.