A bordó ékszerdoboz

H.Kohut Katalin: A bordó ékszerdoboz

Ákos feltűnően világított tar fejével. A nők összesúgtak a háta mögött, nagy potenciájának tulajdonították a kopaszságot. Még egy hír terjedt róla, a kimeríthetetlen bordó ékszerdoboza. Minden egyéjszakás kalandja tárgyát megajándékozott egy-egy fülbevalóval, gyűrűvel, nyaklánccal. A lányok tolongtak érte, mindegyik fel akarta hívni előtte magára a figyelmet.

Katalin nem járt szórakozó helyre, nem ismerte a világi dolgokat. Nem volt vallásos, csak maga volt a két lábon járó emberiességi törvény. Így született, ezért nem volt könnyű a barátkozása, mert kevesen feleltek meg az elvárásainak, pedig szinte mindig megelőlegezte a bizalmat mindenkinek. Általában egy jellemtelenség már megállította, ilyenkor bezárult a szíve, csalódott.

Katalin huszonhét éves volt már, de külseje alapján tizennyolcnak gondolták. Vénuszi alkata messziről felhívta magára a figyelmet, az emberek rácsodálkoztak személyiségjegyére, nemes arcára. Homlokán a magas szellemiség tükröződött. Naponta a Gyöngyvirág presszó előtt járt munkába, de egy szemvillanásra sem méltatta az ott ácsorgó nőket és férfiakat. Az asszonyok néha szándékosan nekimentek, hogy bosszúságot okozzanak, ilyenkor Katalin kért elnézést csengő hangján, ami még nagyobb irigységet váltott ki azokból, akik hallották gyönyörű hangját. Hogy is lehet, hogy valaki kívülről és belülről egyaránt szép! Ezt mások nem bírják feldolgozni, nem tudják magukat túltenni rajta, ezt a természet csodáját meg kell semmisíteni. Mindent elkövettek tehát, hogy ártsanak ármánykodással, híreszteléssel, meg százféle praktikával.

Ákos nagyon szép férfi volt, vastagon ívelt szemöldökkel, kék égi tekintettel, érzékien duzzadó szájjal, nyerges orral, előkelő profillal, izmosan dagadó mellel, apollóni formás lábakkal, szóval minden adott volt ahhoz, hogy naponta más lányt hódítson meg magának. Katalin is hallott Ákosról, de mindaddig nem mondott véleményt szokása szerint, míg meg nem ismerte a tényeket, a kiváltó okát annak, ha valóban szoknyapecér lett a férfi. Hallott az ékszerdobozról, azt is tudta, hogy a férfi ajándékozásakor különbséget tesz a nők között vérmérsékletük és tulajdonságaik szerint, a legszebb ajándékokat mindig azok kapják, akiket első ránézésre nagybetűs embernek gondolt. Katalin véleménye szerint Ákos keresi az igazit, csak nem tud uralkodni erős érzékiségén, amiről nem tehet, hogy minden része vénuszi töltéssel rendelkezik, akár, mint neki, de ő eddig nem érezte a késztetést arra, hogy bárkivel testi kapcsolatba kerüljön. Katalinnak elég egyetlen jellemtelenség ahhoz, hogy az ambivalens kapcsolatot lezárja, mert egyetlen szó, rossz tekintet, vagy hangnem emléke megmarad szívében, ez később olyan erővel nagyítódik ki, ami elválasztaná őket előbb-utóbb, úgy, hogy kihűlne a szerelem benne egy pillanat alatt. Kétszer járt úgy életében, hogy egy hétig szerelmes volt, mindaddig, míg a két férfi levelet írt neki, s meglátta, hogy nem tudnak helyesen írni. Mikor felfedezte a hibát, egy ismeretlen borzongás futott át a szívén, a fejét, mintha hatalmas elektromosság vette volna körül, furcsa felismerése volt ez annak, hogy analfabéták az udvarlók. Hiába is próbálta tartósítani a kapcsolatokat, a szerelem már kialudt nála.

Katalin nagyon kíváncsi volt Ákosra, ahhoz, hogy levonja tetteiből a konzekvenciát, látnia kellett, hogy pontos képet rajzoljon személyiségéről. Mindent meg lehet magyarázni észérvekkel, minden tettnek van kiindulása, kezdete.

Egyik napon ott ácsorogtak a lányok a presszó előtt és Ákost ünnepelték, arra várva, hogy valamelyiküket kiválassza magának aznap éjszakára, előre tervezgetve, vajon kinek mit fog adni a férfi búcsúzóul.

Katalin közeledett, egy pillanatra megállt az emberkör előtt, szemügyre vette Ákost, aki felemelte a fejét és szembenézett a lánnyal. A férfi a tisztaság láttán zavarba jött, szemei könnyben úsztak, mint egy részeg, úgy támolygott Katalin felé, hogy közelről láthassa felfedezett ideálját. Ekkor kezét nyújtva bemutatkozott, a lány hangjától a lelke örömódát zengett, nem bírta elviselni a tökéletesség égi-földi megnyilvánulásának látványát. Katalin ugyanezt érezte, amikor belenézett a törvénykék szemekbe, ájulás környékezte, szédülten fogadta el a férfi kezeit, majd megindultak közösen az utcán kézen fogva, mintha mindig ismerték volna egymást. A tömeg ösztönösen szétvált, érezték, hogy olyan történésnek lettek szemtanúi, ami nagyon ritkán következik be a világban.

Ákosnak eszébe jutott első, igazi szerelme, aki elhagyta egy másik férfi miatt, akit körberajongott és mindent a lábai elé tett. Mikor szakított vele a lány, olyan érzése volt, mintha hangyák bizseregnének a fején, amit nem értett, abban a pillanatban megőszült, s nem sokkal később kihullottak a hajszálai.

Katalin gondolatai voltak a helyesek Ákossal kapcsolatban, akiről kiderült, hogy valójában mindig az igazit kereste, ezért adta az ajándékait búcsúzáskor, hogy lovagi lelke kielégüljön. Valójában nagyon tisztelte a hölgyeket, felnézett mindegyikre, ezért nem akart senkit sem megsérteni.

Másodszor történt olyan, hogy Ákos udvarolni kezdett, annyira tisztelte Katalint, hogy alig merte érinteni a kezeit is. Elment az ékszerboltba, vásárolt egy kék gyémántköves gyűrűt a lánynak, ékszerdoboza tartalmát pedig, mint potenciájának addigi szimbólumát, elárverezte az ismerősei között, az árát pedig odaadta egy koldusnak. Nem tudott többé hozzányúlni sem a férfiasságának az árához, ahogyan addig tett naponta, megszabva a légyottak értékét is.

Katalin és Ákos öröme afelett, hogy megismerték egymást, soha nem múlik el, mert egy lélekként léptek az örökkévalóságba, melynek pecsétje a jellem tökéletessége, az a biztonságot adó érzés, hogy soha nem okozhatnak egymásnak csalódást, egyetlen ambivalens vonással nem rendelkeznek, így szerelmük állandóan, minden pillanattal erősebben beteljesül.

2017. május 3.