Meditáció (átírt, pontosított változat)
Szonett 2.
Szerző: Kohut Katalin
Egy régi füzet nyílik az ágyon,
csendjében múltam képe vibrál,
fekete ágon vörös rózsaszál,
hét jel ragyog egy idegen vágyon.
Emlékszem rá — az ész meg nem álljon —,
rózsák között egy különös bál,
Hagia Sophia képe hajol rám, mint árny,
s légzésem elakad egy pillanaton.
S már tudom: nem kell messze szállnom,
nem kell elhagynom földi világom,
testem jelzett — visszahív csendben.
Nem minden út vezet a fényhez,
van, mi csak árnyba von és mélyhez,
s én maradok élő jelenemben.
2012. február 28.
