Kohut Katalin: A szél üzenete - Béke-győzelem videó

 

 

Béke-győzelem
Szonett 29.
Írta: Kohut Katalin

Életem örök szerelme a zene.
Hiszem a szívet tisztító erejét,
a gonosz, a rossz feletti győzelmét,
s hogy dal szeretet-ereje kellene,

mert dalát kottázza szél üzenete
fülbe suttogja a jövő szépségét,
tanáccsal látja el felhő kék egét,
s az ég közvetít felénk éjjelente.

Hallgatom a madarak trillázását
és látom ezernyi virág bókolását,
zümmög a réteken a bogár-csapat,

mint megannyi hangszerre - koncertet ad
Természet, a tiszta szív dalra fakad,
ember, s világ béke-győzelmet arat.

2013. július 27.

Google-Gemini videó szerkesztésében

 

 

Kohut Katalin: Béke-szigeti várakozás - Itt maradtam magam (szonett)

Itt maradtam magam Szonett 11. (2026-os változat) Szerző: Kohut Katalin Ha szomorú nem voltál még sohasem, nem tudhatod, milyen a nagy boldogság, mit érez az, kinek szívén ború rág, s elkerüli jókedv, derű, szerelem. Mindig odalenn, arra vitt kerekem, nem érintett soha harmatos virág, rég volt, elfeledtem, mit ád a világ: szivárvány színeit fogta két kezem. Szabadság kell nekem béke-szigeten, hív barátok édeni álom-ligeten, hová száműztem magam, ezt óhajtottam, Földről el, hívogat milliárdnyi hely, de hiába vártam sok évet – így esett – senki sem jött el, itt maradtam magam. 2012. április 23. Google-Gemini videó szerkesztésével

Kohut Katalin: Láthatatlan fonál - Az Idő int shakespearei szonett videó

 

 

Az Idő int Shakespearei szonett Írta: Kohut Katalin Szívemben vagy az öröm és bánat, egyszer zokogok, máskor nevetek én, lelkem hív, de nem járok utánad, örök-lakóm, te a világ más felén. Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek, hiányod dermedt csend, hang nélküli szó, erőm karjai tőled eredtek, „azóta” lettem állandó búcsúzó. Láthatatlan fonál köztünk izzik, lelkünknek örül a vénséges föld, Csillagok ember-létünk irigylik, bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy. Napkincsem neved, egyesül az út, Az Idő int, minden perce hozzád fut. 2015. február 15.

Készült: Google-Gemini szerkesztésében

Kohut Katalin: Éjszaka (shakespearei szonett)

Éjszaka

46. szonett

Írta: Kohut Katalin

Éjszaka van. Gyenge most a szívem,

össze-vissza ver, fogytán már erőm,

tücsökzene andalít oly híven,

mennyországnak látszik az otthon-erőd.

Szomorú a világ nagyobb fele,

hű szemekből patakzik keserű könny,

virraszt a bánat, ez gyász ideje,

míg senkik szemében őrült a közöny.

Nékünk hatalmas csoda kellene,

s a hűlt szíveknek emberség, szerelem,

békezászló, mely felénk intene,

szív tisztaságát sokszor elverselem.

Könnyű a szó, ha csupa jót ígér,

s elnehezül, ha gonosz és rossz kísér.

2014. szeptember 2.

 

Kohut Katalin: Május elseje (Ronsardi szonett)

Május elseje

Szonett 11.  (a „melegítős” lélekkel 2026.)

Szerző: Kohut Katalin

Majálist ünnepeltünk egykor régen,

kivonult ünnepi ruhában a párt,

senki sem látott még olyan csuda párt,

mit alkottunk ifjan, sportosan, szépen.

Ellenkeztünk hatalommal, bár vétlen,

baráti körünk melegítőben, réten,

játszottunk, főztünk – így lett ünnep a létünk,

s hírnevünk csorbult, bár nem érdemelten.

Most kétfele oszlott hatalmi tömeg,

ünnepel, s szónokol kétféle sereg,

Szent Józsefet, munkások védőszentjét,

s a szakszervezetek munka ünnepét

tartják a pártok országban szanaszét.

Emlékként őrzöm egy majális képét.

2012. május 1.

 

Kohut Katalin: Meditáció (ronsardi 2. szonett)

 Meditáció (átírt, pontosított változat)

Szonett 2.

Szerző: Kohut Katalin

Egy régi füzet nyílik az ágyon,

csendjében múltam képe vibrál,

fekete ágon vörös rózsaszál,

hét jel ragyog egy idegen vágyon.

Emlékszem rá — az ész meg nem álljon —,

rózsák között egy különös bál,

Hagia Sophia képe hajol rám, mint árny,

s légzésem elakad egy pillanaton.

S már tudom: nem kell messze szállnom,

nem kell elhagynom földi világom,

testem jelzett — visszahív csendben.

Nem minden út vezet a fényhez,

van, mi csak árnyba von és mélyhez,

s én maradok élő jelenemben.

2012. február 28.

Kohut Katalin: Őszi szenvedély (ronsardi szonett)

 Őszi szenvedély (finoman tisztított)

Szerző: Kohut Katalin

Ronsardi szonett

Talán nem ördög tüzében égek,

megperzselt a vérforraló szenvedély,

szívem hű szerelme volt az engedély —

elfeledni téged volna a vétek.

Az őszben végtelen tüzeket vélek,

távolságunk: felrobbant földkaréj,

rőt lángokban lobog a szerelmi kéj,

vágyam egyre nő — csak miattad élek.

Tűzlélekként szárnyal emberi testem,

erejét e lángnak tőled lestem,

csendben születő, titkos költemény.

Vörös ajkam csókolja hűvös szél,

hulló levél zizzen — rólad beszél,

fáklyaként lobogj, földi tünemény.

2015. október 14.