Kohut Katalin gondolatai
Megjegyzés a vershez
A versben szereplő Vénusz nem a hagyományos költői vagy mitológiai alak. Számomra Vénusz a szeretet, az emberség, a tiszta dal és a szívtörvény jelképe. Egy régi álmomban, amely egy földrengés által elsüllyedt ősi világrész emlékét idézte fel, a mélyből egy Vénusz-szobor emelkedett ki. Ez az alak számomra egy letűnt, de örök emberi eszményt képvisel.
A versben említett péntek Vénusz napja. A meggyszínű ruha különös ellenpontként jelenik meg benne, mert gyermekkoromtól idegenkedtem a piros erősebb árnyalataitól. A meggyszín így nem Vénusz színe, hanem egy személyes emlék, amely a versben szembeáll azzal a tiszta szeretet-eszménnyel, amelyet Vénusz alakjához kapcsolok.
Kohut Katalin: Rekonstrukció
Hiúságod legyezgettem szüntelen,
szerelmes asszony-szívvel ébredtem,
érted, miattad szerettem a bércet,
míg földön tartott minden küzdelem.
Hálát zengtek a rigók a réteken,
füttyük jelezte: érzés éledezett,
csoda történt, a boldogság megérett,
meggyszín ruhát lehelt rám pénteken.
Vénusz napja ismét nagyot köszönt,
meséltem a rám hulló emléközönt,
sebem enyhült, gyógyír volt a szeretet,
s ringtam, bár hintám régen leszakadt,
a mélységben kinyílott a szívlakat,
s két kezem vágy-morzsákat gyűjtöget.
2015. május 15.
A húsvét az újjászületés ünnepe, a természet pedig ilyenkor újra életre kel. Ez a szonett eredetileg nem csupán édesanyai köszöntőnek készült, hanem a Földanya jelképes alakját idézte meg, aki minden élőlény bölcsője és megtartója. A rózsavíz, a hímestojás, a virágok és a fény az élet folytonos megújulását jelképezik, miközben a vers az ember és a teremtett világ közötti szeretetteljes kapcsolatot ünnepli.
Húsvéti köszöntő
Írta: Kohut Katalin
Hajnalhasadáskor ébredezik anya,
megöntözöm gyorsan rózsavízzel,
mint szerető egyetlenegy hű fia,
úgy borulok eléje, tiszta szívvel.
Lágy hangja a nagyvilágnak dallama,
szép lelkeket fog össze ajakízzel,
Húsvétnak egén nektárnak aranya,
zengő bérc, hűs erecske kristályvízzel.
Biztonságom, a pompád és a fényed
megváltóddá tesz engem, hogyha kéred.
Szent kéz készítette hímestojást várok.
Áldottak a műveid, édesanyám,
ha naggyá leszek, Te leszel az arám,
s ölelő karjaim a kardvirágok.
2017. március 28.
Mindig újrakezdtem mindent.
Mikor eltűntek a lapok, újraírtam őket.
Mikor nem válaszoltak, tovább írtam csendben.
Mikor láthatatlanná váltam, megtanultam együtt élni az árnyékkal.
Talán könnyebb így mindenkinek.
A világ szereti a hangos ünneplést, a kitüntetéseket, a fényképeket, a tapsot.
Én közben egy kis lámpa fényénél őriztem a mondataimat, mint más a családi ereklyéket.
Nem lettem híres.
Csak tanúja maradtam annak, hogy a szív akkor is tovább ír, amikor már senki sem kérdezi, mit mondana még.
Írta: Kohut Katalin
Szomorúan írom szonettemet,
gondoltam, a betűket ismerem,
becsapott talán engem a szemem,
nem érzékelem már a kezemet?
Ezután könnyebb utat választok:
elfeledem a hű szabályokat,
a betűk sora már nem simogat,
helyes helyett helytelent tanulok.
Magányosan nem ünnepel a lélek,
de a szavak erejétől félek,
egyre kevesebb az igaz barát.
Többször nem kaptam válaszlevelet,
odalett a szeretet, tisztelet,
szomorúan írom szívem bánatát.
2012.október 6.
Nem lehetett elfelejteni
19. szonett
Írta: Kohut Katalin
Senki sem tudott felejteni engem,
ki szívébe zárt, s megismert igazán,
az egyetlene voltam mindnek talán,
de még nem fogtam fel, mi a szerelem.
Mintha játszottam volna, nem is értem,
tetszést arattam, szemeimben pajzán,
naiv mosollyal vágyat arattam, aztán
a zavartsággal kissé visszaéltem.
Öcsike volt a legnagyobb imádóm,
félve érintette kezem, s áldozón
őrzött engem, szívem nem ünnepelte.
Saját bátyám soha nem házasodott,
míg hozzám fogható leányt nem kapott,
életét így magányosan tengette.
2012.augusztus 7.
