A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 7., szerda


Kohut Katalin: Még mindig van erőd

 

Gép tapossa a földet, honnan jött a kikelet,
nincs segítség göröngynek, nincs szépséges Kelet.
Tovaszálltak a bús évek, rosszabb jön-e még talán?
Ajkamról nem zendül az ének, s feketéll bírói talár,
ítéletzengő bércek, hegyek, bús tekintetű emberek
járnak szélmalom csatát, s félek, elhullott a szeretet.
Lehullt a föld alá, s a fém meg nem muzsikál,
nem tudják, mi a lá, a szív hogyan kalimpál
gyorsan, mint üt az óra másodperc mutatója,
majd' kiesik, mióta megtudtam: kell a nóta,
hadd mulassanak kedvükre, a szánalom sem segít,
s ha példát mutatsz ízekre szednek,bús a helyzet itt.
Szeretnék repülni magasan, szállnék, mint a kismadár,
gondtalanul csiripelni, s lassan szárnyalnék talán.
Vagy ha lennék őserő, hegyek tetején lengedező,
nem lenne arcodon redő, szép pillantásért epedő
se Te lennél, sohasemvolt kedves, csak fantázia,
ha eltűntél múzsám előlem, annyit mondok: szia!
Angyallá válnék, ha lehet, de nem engedélyezett
embernek földöntúli szerelem, sem földi szeretet,
a hatalom dönti a sorsokat, emeli híveit hamar,
ámulok-bámulok sokat, kígyónyelvvel sziszegve mar
és fáj a gondolat, melyben ezernyi villám kalimpál,
a fejemben lüktet a szívem, milliónyi év egy tavaszán.
Ó, Te idegen, ki erre tévedsz védtelen ne légy!
Itt nem terem babér, s révedsz semmibe, ne félj,
már nem sokáig tart a titkos ütközet, vérben dúló háború,
míg könnycseppek száradnak,mint pocsolyák a földön,
addig még tart a játék, s vaknak születtél gyöngyöm,
nem látod, milyen kártyacsata ez? Iszonyatos - írta egyikük -
magáról véleményt mond, ki engem sérteget,
nevét nem vállalja, s nem told hozzá szót, melyet
elolvashatok: az ám, magyar hazám, itt mindenki idegen,
ártatlanokat panelbe zár, de a Nap energiájával fűt, hát legyen,
minek jönnie kell, szembenézni vele nincs erőm,
ha jónak, régi családnak halnia kell, még mindig van erőd.

 

2009. augusztus 6.









 

2026. október 4., vasárnap

Kohut Katalin: Írisz aranyestje - A szeretetfa videó




Karácsonyi aranyestet
ragyogtatja szeretetnek
óriássá nőtt zöld fája,
meghitt arcunk néz fel rája.

Áhítattal ver a szív is,
csengőszólót adja Írisz
lágyanbongó, halk zenéje,
csillagzásunk: lelkünk fénye.

1992.

Google-Gemini zenei szerkesztésével







2026. október 2., péntek

Kohut Katalin: Szabadító imám - Tavaszi megmentő videó


 


Kohut Katalin: Tavaszi megmentő Már szállnak a gólyák messzeségbe, Száll szellő-gond velük fel az égbe, Vidd hírét el a madarakkal Itt vagyok még, elmenni nem tudtam. Ne vigyétek tőlem ősz-nyaramat, A tél dere meglepte hajamat! Hozd vissza régen volt ifjúságom Tarka-lepkés szivárvány-szín álom! Jő a zord tél, a kegyetlen idő, A sötét vetési varjú megjő, Temetni jönnek a gyászhuszárok, Koporsóm őrzik, hiába várok. Ha mégis egyszer zöldbe borulok, Majd egy öröm-imát is mormolok, Benső-szobámban, ne tudja senki sem, Ki fonta zöld-tavaszi szőttesem. 2012. szeptember 10. Google-Gemini zeneszerkesztésével





Kohut Katalin: Szabadító imám videó



Kohut Katalin: Szabadító imám Csodát várni már nem lehet, mert rendeztek hosszú telet, - búcsúzni egy életen át -, szívem még reményért kiált. Börtönömnek ablakából látom csak a Napot távol, néha a Hold bekandikál, a csillag némán szalutál. Refrén: Jöjj barátom, ments meg engem, szabadító imám zengem, bűnösöknek menedéke ne legyen a világbéke! Éjszakai altatónak énekelnek a madarak, s az órának ketyegése az éveknek gyors pörgése. Sért engem minden, ami csúf, káoszból itt nincsen kiút, mezitlábas szó-zarándok csömör-ajkam, én nem ártok. Refrén: Jöjj barátom, ments meg engem, szabadító imám zengem, bűnösöknek menedéke ne legyen a világbéke! Egyedül a sötétségben él az ember tehetetlen, bűn volt itt az emberség, elkésett a segítség. Kellene per és ítélet, hogy kimondjuk, végre meglett, többszáz éves utálatnak legyen vége – csak mulatnak -. Refrén: Jöjj barátom, ments meg engem, szabadító imám zengem, bűnösöknek menedéke ne legyen a világbéke! 2026. október 2. Google-Gemini zeneszerzésével






 

2026. október 1., csütörtök

Kohut Katalin: Mimóza-szív - Múlt és jövő videó



 






Kohut Katalin: Múlt és jövő

Gyorsan elrepült az idő velem,
tapasztalattá vált az életem,
súlya rám nehezül, s ritkán dalol
mimóza-szív, oly' gyakran zakatol.

Mesélem már a megtörténteket,
puszta tényeket, bántó híreket,
az ég serege csendes hallgatóm,
megdermedt minden lélek vallatóm.

Mások vádja, gúnya már el nem ér,
bár az értetlenség még elkísér,
mert tanítottam a boldogságot -
én csak gazdag szegényeket látok.

S a tiszta dal lelkes értője, én
bizalmam vesztem, csekély a remény,
hogy vár szép jövő és az igazság,
jussunk megkapjuk, elér jogosság.

Hosszú a tél, a fagy kijózanít,
napi kenyér hazudik holtomig.
Az ész győz majd az ostobák felett,
fáj a múlt, s hogy már akkor nem leszek.

2014. október 25.

Juhász Gyula Mit akartam című versének átirata


Google-Gemini zenei szerkesztésével


 

2026. szeptember 12., szombat

Kohut Katalin: Mi az ember? gitárral kísért vers megírása pillanatában


 


 
Eljött az ember játszani, dalolni,
Unalmas volt nekik a játék, nem kellett a dal.
Lelkével ölelte az embereket,
Túl forró volt a szív, eltaszították.
Az ember, az ember, nem kell az ember istenem.

Minél fénylőbben szerette őket,
Annál jobban besározták.
Szívére töviskoszorút helyezett
A fájdalom, s felkiáltott:
Az ember, az ember, mi az ember
Istenem, óh, mi az ember?

Nem tudta, ha ők az emberek,
Akkor ő kicsoda, vagy ha ő az ember,
Akkor ők kicsodák, mi az ember istenem,
Óh, mi az ember?

Szeretett volna ló lenni,
Mert őket lelövik, mikor már nem szolgálnak,
De nem irígylik, nem gáncsolják,
Nem ármánykodnak ellene.
Az ember, az ember, miért rossz
Az ember istenem, óh, miért
Rossz az ember?

Vagy ha kutya lett volna,
Esetleg megunnák, s esdeklőn járna gazdi után
És néha belerúgnának, de tudná, vissza nem
Rúghatja, mert az ember rúgta.
Az ember, az ember rúgta.

Vagy ha fa lenne, s letörnék ágait,
Lelke szabad lehetne akkor is,
Mert ami igazán fáj, az nem az anyag fájdalma.
Fáj az ember, az ember, fáj az ember istenem,
Óh, miért fáj az ember?

Lehetne rózsa is tövises, piros
És ha leszakítanák újból virágozna,
Hirdetné a világnak halhatatlanságát,
De vajon értenék-e?
Az ember, az ember, értené az ember istenem?

Káin is embernek hitte magát,
Mégis érezte, Ábel az ember,
S ha így van, több a Káin-hasonmás,
Mint az ember. Az ember, az ember, több
A hasonmás, mint az ember. Óh, több a hasonmás.

Ha tudnák, milyen hosszú az út az emberré váláshoz,
Fehér ruhába öltöznének, de a külsőtől még
Nem lesznek emberek.
Az ember, az ember, milyen színű az ember, istenem?

Mutassatok egy embert,
Mert ember nélkül a föld csak árnyék,
S az árnyék nem fejlődhet, segédkezet
Nyújt a sötétnek.
Az ember, az ember, árnyék az ember
Istenem, óh, árnyék az ember.

Bocsáss meg uram, mert hasonmás lettem,
Nemesíts fel emberré, s mondd el újra,
Mint hajdanán, mit elfeledtek: mi az ember?
Az ember, az ember, mi az ember istenem?

Az ember békés, vidám és lelkes élet,
Nem ismeri a rosszat, nem óhajtja a bűnt,
Jól tudja, ajándék az élet, s örülni
Kell a fénynek. Az ember, az ember, fénylik
Fénylik az ember istenem, óh, fénylik az ember.

És ő itt idegen, itt mást jelent az ember
És nem érti, miért baj, hogy ember,
Vérző szívvel is árasztja melegét,
Majd elmenekül vissza a mindenségbe.
Az ember, az ember, menekül az ember istenem.


Soha többé - sóhajtozik - nem vágyik
A kék vizekre, zöld erdőkre, állatokra, barátokra,
Mert ha sírnak, az ember könnyezik.
Az ember, az ember, sír az ember istenem,
Óh, sír az ember.

Fáj az élet pusztítása,
Még a föld is nyögve tűri terheit,
Ember az ember, vagy csak hasonmás?
Kit érdekel ez a helyzet itt.
Az ember, az ember, kit érdekel az ember?

Az embert már nem, a hasonmást még nem,
Akkor semmi sem változik?
Néha felcsillámlik egy új csillag,
Emberré válik valaki, az ember, az ember
Csillag az ember istenem, óh csillag az ember.

És ilyenkor hétszeresen tündöklik a nap,
Táncra perdülnek a madarak,
Egyikőjük még visszaint a földnek,
Könnycseppet ejt egy kókadó virágra.
Az ember, az ember, sír az ember istenem.

Szervusz virág, te tudod jól:
Az ember ajándéka a földnek, te ismered
Az igazságot, ne búsulj virág, mindig
Lesz új ember.
Az ember, az ember, lesz új ember
Istenem, óh, mindig lesz új ember.

1994.



Kohut Katalin: Láthatatlan fonál - Az Idő int shakespearei szonett videó


 
 


Az Idő int Shakespearei szonett Írta: Kohut Katalin Szívemben vagy az öröm és bánat, egyszer zokogok, máskor nevetek én, lelkem hív, de nem járok utánad, örök-lakóm, te a világ más felén. Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek, hiányod dermedt csend, hang nélküli szó, erőm karjai tőled eredtek, „azóta” lettem állandó búcsúzó. Láthatatlan fonál köztünk izzik, lelkünknek örül a vénséges föld, Csillagok ember-létünk irigylik, bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy. Napkincsem neved, egyesül az út, Az Idő int, minden perce hozzád fut. 2015. február 15.


Készült: Google-Gemini szerkesztésében


2026. június 16., kedd

Kohut Katalin: Előhang - Mi jöhet még?



Szerzői megjegyzés

Ez a vers 2007. augusztus 29-én született, egy nehéz életszakasz után. Akkor még nem ismertem a szonettformákat, ezért nem tekinthető szabályos szonettnek. Mégis ezt választottam előhangnak, mert ebben fogalmazódott meg először a kérdés: „Mi jöhet még?” A későbbi szonettek és írások talán erre a kérdésre keresik a választ. Akkor még reménykedtem egy jobb, szebb életben, és a veszteségek ellenére a szépet kerestem.


Előhang
Mi jöhet még?

Alantasan közeledtek
felém a betegségek,
miközben fenn az égen
fekete madarak repkedtek.

Varjú lepte el a környéket,
Azóta sem pillantok más szemébe,

Elmentek, akiket szerettem,
bár szívemet már nem éreztem,
fáj elvesztésük szüntelen.

Valami szépet szeretnék:
a tökéletességben bízni,
megfogalmazni.

Mi jöhet még?

Szerda, 2007. augusztus 29.

 


2026. június 14., vasárnap

Kohut Katalin: Szív-szerelem (ronsardi szonett)




Szeretlek, mint méh az édes mézet,
mint kiszáradt föld a záporesőt,
mint fúló tüdő a friss levegőt,
s mint kit anyai szem megigézett.

Szüntelen szemeim előtt képed,
kedves, létben tart óriás erőd,
egyetlenem vagy, nem volt más előd,
ki örökké szívembe belépett.

Mit keresek nálad, nem tudhatom,
ezerszer kérdeztem, s szív-lakatom:
beleírta neved a szeretet.

Ne hagyd kihűlni az érzést soha,
együtt lépjünk az időben tova,
fekhelyed őrzöm, erős hitedet!

2014. augusztus 29.



 

Kohut Katalin: Ezer évig (Petrarcai szonett)




Várlak tárt karokkal, hívlak szüntelen,
szomjazom a csókod, szeretlek, kedves,
mint mező virágán harmat megterem,
úgy borítsd be testem, mely még szemérmes.

Akár egy szűz margarét', titok-leledzem,
hét fehér szirmom véd, szemezek nappal,
örök pecsétem légy megtört szívemben,
győztesként ünnepelj velem, s magaddal.

Te vagy rögöm, göröngyöm, igazgyöngyöm,
elmúlásból mentő feltámadásom,
epedek érted, megtartalak Téged,
jóságod lett már egyetlen gyümölcsöm.

Messze vagy, szív-szobádat látogatom,
ezer évig tart, míg szívem kíséred.

2014 május 20.



 

2026. június 11., csütörtök

Kohut Katalin: Néma hangüzenet (ronsardi szonett)



Néma hangüzenet

Mikor poétának hívtak mások,
a szerénység a szóval szemben állt,
nem akartam mást, minden igazát.
Már nappalok világánál látok.

Gyorsan futnak percek, az esztendők,
hitem, s sorsom reményért esdekel,
leplez írás, a valóság perel,
tán verseim nem lesznek veszendők.

Vallom: a harmónia, békesség
ujjaimat vezető fényesség,
a némaságban is hivatást űz,

s képviselem az ember szerepét,
a szeretet múltat, s jövőt betűz,
áldja a költő örök-jelenét.

2015. február 21.








 

Kohut Katalin: A csönd éve volt (shakespearei szonett)



Kérdeztem a bíbor fényű napot,
meggyógyulok majd, lesz-e szép jövőm?
Kedvesem, örök szerelmet kapok,
szemed íve lesz-e majd őszöm?

Faggattam konok keleti szelet,
miért kísér a csend, a hallgatás,
nem érzem, drága, szeretetedet,
kívánságom olykor a meghalás.

Hallgattam a csönd mély hangjait,
gyászol a bús, tövises gondolat.
Várom a reményt, soha nem hagy itt.
Eltelt egy év, a sötétség tolat,

és még mindig késik a segítség.
Mantrám Te voltál, fájó meghittség.

2014. december 27.



 

2026. június 10., szerda

Kohut Katalin: Levél (shakespearei szonett)


Megjegyzés a vershez

A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.


Az idő segít, drága barátom,
szívem örökké őrzi neved,
a távollét is csend, már belátom,
megvontad régen segítő kezed.

A nyári zápor lassan józanít,
sorvadok, eltemet az igazság,
egyetlen gyönyöröm te voltál itt,
varázslóm, hősöm, földi valóság.

Mily mélyen sajgott minden gondolat,
elválaszt tőled mindenik babér,
méltatlan tűrtem, róttam sorokat,
szerelmem hozzád mindig visszatér.

A takaróm lett szürke, buja köd,
remélem, szeretettel áttöröd.

2015. június 24.



 

Kohut Katalin: Rekonstrukció (ronsardi szonett)



Megjegyzés a vershez


A versben szereplő Vénusz nem a hagyományos költői vagy mitológiai alak. Számomra Vénusz a szeretet, az emberség, a tiszta dal és a szívtörvény jelképe. Egy régi álmomban, amely egy földrengés által elsüllyedt ősi világrész emlékét idézte fel, a mélyből egy Vénusz-szobor emelkedett ki. Ez az alak számomra egy letűnt, de örök emberi eszményt képvisel.


A versben említett péntek Vénusz napja. A meggyszínű ruha különös ellenpontként jelenik meg benne, mert gyermekkoromtól idegenkedtem a piros erősebb árnyalataitól. A meggyszín így nem Vénusz színe, hanem egy személyes emlék, amely a versben szembeáll azzal a tiszta szeretet-eszménnyel, amelyet Vénusz alakjához kapcsolok.


Kohut Katalin: Rekonstrukció


Hiúságod legyezgettem szüntelen,

szerelmes asszony-szívvel ébredtem,

érted, miattad szerettem a bércet,

míg földön tartott minden küzdelem.


Hálát zengtek a rigók a réteken,

füttyük jelezte: érzés éledezett,

csoda történt, a boldogság megérett,

meggyszín ruhát lehelt rám pénteken.


Vénusz napja ismét nagyot köszönt,

meséltem a rám hulló emléközönt,

sebem enyhült, gyógyír volt a szeretet,


s ringtam, bár hintám régen leszakadt,

a mélységben kinyílott a szívlakat,

s két kezem vágy-morzsákat gyűjtöget.


2015. május 15.




 

2026. június 8., hétfő

Kohut Katalin: Megváltottál (ronsardi szonett)



Soha többé el nem feledhetlek,
szívem őrzi neved örökké,
s míg részeim nem válnak rögökké,
benső szobámban titkon szeretlek.

Múlt romjain álmaim ernyedtek,
életem lett ördögi körökké,
végzetem a névtelen hősöké,
szavaim a széllel elvegyedtek.

Megváltottál, egyetlen vigaszom,
a harcot többé fel nem adhatom,
felélesztett engem a szeretet.

Hálám zengett, dalolt néma ajkam,
mert velem voltál mélységben, bajban,
s hited nyomán rózsát szedhetek.

2015. május 21.




 

Kohut Katalin: Az idő int (shekaspearei szonett)




  Az Idő int

Shakespearei szonett

Írta: Kohut Katalin


Szívemben vagy az öröm és bánat,

egyszer zokogok, máskor nevetek én,

lelkem hív, de nem járok utánad,

örök-lakóm, te a világ más felén.


Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,

hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,

erőm karjai tőled eredtek,

„azóta” lettem állandó búcsúzó.


Láthatatlan fonál köztünk izzik,

lelkünknek örül a vénséges föld,

Csillagok ember-létünk irigylik,

bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy.


Napkincsem neved, egyesül az út,

Az Idő int, minden perce hozzád fut.


2015. február 15.




2026. június 7., vasárnap

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)




 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.


Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin


Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.


Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.


Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.


Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!


2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.




Kohut Katalin: A szabadság vértanúi (shakespearei szonett)


 Az aradi vértanúk emlékére és mindazokra emlékezve, akik a szabadságharc megtorlásának áldozatai lettek.


A szabadság vértanúi

átszerkesztett változat

Szonett

Írta: Kohut Katalin


Egyetlen kegyetlen nap és ítélet,

világosból sötét lett a szabadság,

elesett örökre a magyar nemzet,

káosz lett a sorsa, mindenütt zavartság.


Aradi vértanúk, ti tizenhárman,

Golgota keresztjét hordta sorsotok,

szívetek hazáért vérzett mind bátran,

lelketekért ma is imát mondhatok.


A győztesek kegyelmet nem ismerők,

az igazság porba hullt fejetekkel,

élünk még, kik törvényért vezeklők,

s hitünkkel áldunk békésebb reggekkel.


Ezer éve tart az apokalipszis,

fekete leves helyett jő katarzis.


2016. október 2.




2026. június 5., péntek

Kohut Katalin: Húsvéti köszöntő (ronsardi szonett)



A húsvét az újjászületés ünnepe, a természet pedig ilyenkor újra életre kel. Ez a szonett eredetileg nem csupán édesanyai köszöntőnek készült, hanem a Földanya jelképes alakját idézte meg, aki minden élőlény bölcsője és megtartója. A rózsavíz, a hímestojás, a virágok és a fény az élet folytonos megújulását jelképezik, miközben a vers az ember és a teremtett világ közötti szeretetteljes kapcsolatot ünnepli.


 Húsvéti köszöntő

55. ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin


Hajnalhasadáskor ébredezik anya,

megöntözöm gyorsan rózsavízzel,

mint szerető egyetlenegy hű fia,

úgy borulok eléje, tiszta szívvel.


Lágy hangja a nagyvilágnak dallama,

szép lelkeket fog össze ajakízzel,

Húsvétnak egén nektárnak aranya,

zengő bérc, hűs erecske kristályvízzel.


Biztonságom, a pompád és a fényed

megváltóddá tesz engem, hogyha kéred.

Szent kéz készítette hímestojást várok.


Áldottak a műveid, édesanyám,

ha naggyá leszek, Te leszel az arám,

s ölelő karjaim a kardvirágok.


2017. március 28.




 

Kohut Katalin: Ünnepelünk (Petrarcai szonett)



Ez a szonett egy reményteljes korszak gondolatait őrzi. A vers az emberség, az igazság és a szabadság eszményét idézi meg, azt a hitet, hogy egyszer elérkezhet egy olyan világ, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A tavasz képei a megújulást jelképezik, az ünneplés pedig nem csupán egy nap öröme, hanem egy vágyott emberi aranykor előérzete. A versben az ég és a föld egyesülése a béke, az összetartozás és a szeretet jelképe.

Ünnepelünk
(átjavított változat, 2026)

Kedves hölgyem, már ébresztelek téged,
jövő-utunkon vár ránk a szabadság,
gondtalan a reggelünk, jöjj el vélem,
országunkban ott lakik a boldogság.

Ha aranyló napod felkelni véled,
örök-törvényed emberszív-igazság
lep meg minket, ujjongva várunk téged,
szívünkben felragyog az új világ.

Sápadt falevél, bolyongó kósza hír
kizöldült végre derűs tavaszunkon,
ünnepelünk, most ismét egybekelünk,

mert hiába akadály, s kínra sincsen ír,
lépéseink nyoma űrszakaszunkon,
ég, föld egyesült, vígan ünnepelünk.

2017. március 28.
Hiányzó sor pótlása és szerkesztett változat: 2026. június 5.