Vád

Régen sokkal őszintébb, kifejezőbb és tisztább pillantással éltem. Így tekintettem mindenre és mindenkire. A mindenség talán örült, ha emberhez kötődő érzelmeit egyszer is bebizonyítani tudnám. Ha én lennék a természet, a jósággal és a született intelligenciával kötnék frigyet, mint akik hasznára vannak a világnak és a benne létezőknek.

De a szem vádjára düh és megalázás a felelet. A vádnézés általában igazságtalanságot, méltánytalanságot tükröz. Mintegy törvénykönyvet emel a sötétség elé, melyet nem tudnak betartani és gúnyos megvetéssel illetik az emberséget. Ameddig egyetlen vádló tekintet néz értetlenül a földön, addig békesség és igazság nem létezik. Az ártatlanok védelmét a világ nem tudja és nem akarja nyújtani. Egyesek lelkiismeretfurdalással szegezik a földre tekintetüket, mintha el szeretnének bújni a szörnyűségek és tettek súlya miatt. De legtöbbször gúny és fölényes kacaj kíséri a hatalmas féktelen sereget. Ki kell oltani valamivel a vád-szemeket, meg kell szüntetni az igaz pillantásokat, melyek elítélik őszintén a rossz cselekedeteket. A „szemetekbe bújok” - hangzottak a cinikus szavak, s valóban szükség lett volna valamiféle mágikus kör védettségére, vagy talán még nagyobbra ahhoz, hogy ezeket a támadásokat a vád-szeműek kivédjék. A vádak súlyosak és hatalmasak, a vádak örök örvényűek és kielégítetlenek. Az ember nem tehet másként, néz és olvasnak tekintetében.

2015. december 5.

Az emberi szív

Kohut Katalin: Az emberi szív

A testünk védelmét, erejét és tulajdonságainkat adja az öröklött szív, melynek tizenkét fő kelleme adja a személyiséget: szeretet, ember-szerelem, kedvesség, szorgalom, bátorság, tehetség, őszinteség, igazság, boldogság, szerénység, jóság, bölcsesség. Szívünk erényeinek teljessége, ha megszületik, külső szépséggel is megajándékozza az embert, így a benső és külső között létrejön a harmónia, a természet emberével, aki maga is hasonul a mindenséghez.

A szeretet az embernél soha el nem múlik. Nehéz utat adtak a tiszta szívű embereknek, akik utolsó leheletükig szerették és tisztelték az életet.

Ember-szerelem nagybetűs érzelmeit rejtegeti az emberi szív. Rácsodálkozik a nemesség képviselőire és csodálattal tekint rá.

A kedvesség különös ismertetőjele az embereknek, akiknek mindenkihez van jó szavuk, segítőkészségük minden téren megmutatkozik, amivel sokan visszaélnek, vagy nem értik ezt a viselkedést.

Az ember szorgalma belülről fakad, sokszor erején felül átvállalja önmagától a lusta munkatársak feladatait is. A munkahelyek sokszor visszaélnek e becsülettel és általában a legkevesebb fizetéssel jutalmazzák.

Bátorság jellemzi a hű szívet, akit még nem törtek össze az élet dolgai. Védelmezi azokat, akiket tisztel és szeret, rá mindig lehet számítani, kiáll a családjáért, mert neki az otthon szent és sérthetetlen.

A tehetségek szintén a szívben lakoznak, hiszen a szívből ered a szép hang, a zene és szépség szeretete. A tehetség már nagyon korán megnyilvánul, biztonságos környezet és gondoskodás szükséges, hogy az emberke örömére legyen majd az országnak.

Őszinteség kíséri az embereket egy életen át. Nem ismerik a hazugságot, ha mégis megtapasztalják mások részéről, azonnal szakítanak a képviselőjével. Nem értik és nem is akarnak belefolyni a sötét lelkűek gonoszságaiba. Az ember szavai törvények, szemei árulkodóak, mindig azt tükrözik, amit éreznek.

Az igazság a legfőbb hajtóerők egyike, amiért az emberek sokszor hátrányt szenvednek, hiszen ez olyan tulajdonság, ami száműzve lett a bürokratikus országokból. A másokat ért méltánytalanság, vagy saját magukat ért igazságtalanság kizökkentik az embereket nyugalmukból és dühösekké válnak a tehetetlenség miatt. Az egyetlen negatív tulajdonság, ami az embert ilyenkor jellemzi, a düh. Nem képes durvaságra, csúnya szavak kiejtésére, sajnos ezek az elszenvedett igazságtalanságok teste elleni merényletekké válnak.

Az ember születetten boldog, hiszen a természet képviselője. Magához öleli az állatokat, a világot, szereti a létezést, minden apró figyelem, szeretet-jel hatására szárnyal és örömét megosztja mindenkivel. A boldogság a testében is megnyilvánul, szeme csillogóvá válik, testi beszéde jellegzetes.

Minden tehetsége ellenére az ember szerénysége nyilvánvaló mindenki előtt. Mivel neki minden születetten adott, természetes neki a szépség megnyilvánulása, maga is szívesen gyönyörködik másokban.

A jóság a szívből ered. Senki sem mondhatja magáról, hogy jó, bár tanulni lehet, akár az önzetlenséget. A jóság nem ismeri a bűnt, összezavarodik, amikor a rosszal találkozik.

Bölcsesség is lakozik az emberi szívben. Megértő és jó tanácsokat adó, éppúgy bánik a jóságos öregekkel, mint a tehetséges gyermekekkel. A bölcsesség befolyással van a gondolkozásra, tapasztalata mások javára válik, amit szerényen ad át, úgy, mintha a tanácsok a segítségre szoruló fejében fogantak volna meg.

Az emberi szív egyedi és jellegzetes, bármilyen támadás esetén visszavonul és bizalma az élőkben megrendül. Visszaélni a természettel nem lehet. Az emberség és becsület az emberrel együtt régóta veszélyben van, velük együtt megsemmisülnek a kellemek. Az emberi szív gyenge az erőszak és gonoszság elviseléséhez.

2015. szeptember 30.

Emberség

Kohut Katalin: Az emberség

„Csak a szeretet, a csodálat, a tisztelet változtatja az embert emberré”

(Feuerbach)

Csak aki nélkülözte a fényt,

tudja értékét a szívben rejtőzködőnek.

Kicsiny életerő,

bántásra összezsugorodik,

simogatásra kinyílik.

Szívrózsákból áll a világ,

a pompájuk a szépségben,

jóságban, nemességben rejtőzik.

Ne szakítsd le,

mert éltetője a szeretet!

Csodáld és ápold szép szavakkal,

mert ez az erő

egy életnyi boldogság.

Csak aki nélkülözte a nap sugarát,

tudja értékét a lélek-nemességnek.

Láthatatlan, a szem tükörkép,

szerelemre negédesen tekint,

édes könnycseppek jelzik

a menny tiszta áradását.

Ne bántsd meg közönnyel,

önzéssel és semmivel,

mert bámulatra méltó

a tiszta, egyedi reménység!

A csodálat áhítat,

szív-vágyat remél.

Csak aki nélkülözte a bölcsességet,

tudja értékét a tiszteletnek.

A kézből kifolyik, mint a víz,

nincs íze, se formája,

hiánya mégis halálba vezet.

Ne bántsd meg lenézéssel,

leírással a jóságot,

ne fojtsd el az igazságot,

kívánd az őszinteséget!

A tisztelet a renddel karöltve jár,

a káoszból békét kíván.

A jellem szőlővessző,

néha kacsok fojtogatják.

Ne félj a metszéstől,

egészséges gyümölcsöd

álljon példának mindenek előtt,

lám, ilyen a felhőtlen szabadság,

mikor kitárt karok

ölelik a mindenséget!

Emeld fel szemeid az ég felé,

s hálásan zengje a szád:

a szeretet, csodálat és tisztelet

teszi az embert emberré.

2015. október 13.

Szív-törvény

Kohut Katalin: Szív-törvény

"Nagyon szép verselés ez, méltó a magyar nyelv szépségéhez."

Becsület és erény előkelő legény. múlt homályába veszett.

Keresem, nem lelem nélkülük a helyem, a hitem száműzve lett.

Múlttal magam vonom, megviselt a korom. A szív-törvény vezetett.

2015. június 10.

Szív-virágom

Kohut Katalin: Szív-virágom

Kék égen futó habfellegek,

madár-csodák a tar ágakon

őrizzétek mindig virágom,

szívem jele, nincsenek hegek.

Emberségből tán ennyi marad,

természet ültette jövőnek,

őrizze vér-növény szívemet,

szív-virág, s csobogó kis patak,

emlékezzetek majd örökre,

embereknek meghasadt szívük,

világot jelentették – hittük,

mesélj kis patak örömükre.

2014. június 17.

Miért szerettelek?

Kohut Katalin: Miért szerettelek?

Miért szerettelek, lassan megértettem,

majdnem belehaltam, annyira rettegtem.

Lebegtem mélységnek mérgező szennyében,

nem volt segítségem, oda lett reményem.

Közelített felém végleges elmúlás,

karvalyként mart belém mindegyik szörny-dúlás.

Időtlen messzeségből rigófütty jelzett,

festette jövőmet, aranyhomok pergett,

s mert szerelmem szívemhez hasonló lehet,

jöttél akkor kedves és testem feléledt.

Csipkerózsa-álomból jóság élesztett,

félálomban nemes arcod felderengett.

Szemem a rútságból valóságba nézett,

az emberséged gyöngéden megigézett,

érzéki vágyam, s hevem lágyan ringatott,

szerelmem egyre nőtt, szívem már dalolt.

Csacsogtam Neked kislányos szeméremmel,

óriás lettél, s hitem világgal ért fel,

tervezgettem vígan a boldogabb jövőt,

bizalmam szívedhez egyre csak nőttön nőtt.

Nem akartam tudni megmentő hercegem,

máshoz tartozol, s így magam már nem lelem.

Nélküled úgy érzem, eltaszít az élet,

erőm voltál, érted szerettem a létet.

Miért szerettelek, sokszor megkérdeztem,

senkim sem volt, míg a neved eljegyeztem,

fájdalmas pecsét vagy a szívem közepén,

lemondva is súgom: szeretlek szép remény!

Túl késő volt, hogy jöttél éleszteni engem,

hiába tollal – nem segít már senki sem,

csend válaszol régen, sajog a fájdalom,

a szívem összetört – végere ért dalom.

2014. november 3.

.

Vagy Te?

Kohut Katalin: Vagy Te...

Miért szeretlek?

Vidám szemeidért talán,

hasonlón az őzike szelídséghez,

melyekbe ha belenézek

látom szemeim tükrét, megigézel.

Semmi sem lehet tökéletesebb

szíved jóságánál,

megismerni és megszeretni

Téged – ez volt a lényeged,

s felkiáltottam, ahányszor

szívem megremegett:

- Közelíts szerelem!

Majdnem elégtem a gyönyörtől,

lebegtem a mélység kútjai felett

a tündöklő fényében a tisztaságnak,

hasonló lettem az aranymadárhoz,

ki csőrében béke olajágat tart

és lelkével öröm-himnuszt dalol

a világ-mindenségnek.

Egységben a szeretet oroszlán ereje,

a bátorságé, hogy mersz szeretni

történelem és életek aléltan

földre hulló korai mögött,

mikor már feledtek, s temettek

az emlékek, szerepek sokasága

és eljátszása után.

Miért szeretlek?

Mert vagy, drága, nemcsak nekem,

hiszen nem birtokolhatlak,

kisajátítani sem lehet.

Vagy Te az örökkévalónak,

megértőn, bátran, kedvesen.

2014. november 8.