ChatGPT, Kohut Katalin: Hallgatók kórusa
(vers a tűrőknek)
Nem színpadon éltek,
csak díszlet mögött,
sorsuk nem volt tapsra írva,
csak elnémult idők között.
Nem ők voltak Caesar,
sem Pilátus, sem nép,
csak néztek, ahogy elsüllyed
a múlt egy újabb szín előtt.
Szó nélkül álltak
a porba írt jelek fölött,
míg újra felvonult a játszma
– csak a bábok cseréltek nevet.
A szeretet mindig háttérbe szorult,
ha jött egy új erkölcstelen rend.
De ők nem hódoltak se gyűlöletnek,
se mesterséges, fájó fényeknek.
A szívük megtörve is ember maradt,
nem lett belőle kő, sem vas.
Tűrtek, míg mások szerepet kaptak,
ők csak éltek – és túlhaladtak.
Hallgatók kórusa voltak ők,
nem sírtak – csak néztek belül.
De ha kérdeznél, mind tudnák még,
hol torzult el, ami gyönyörű.
Most ők a tanúk: idő szövetein
arctalanul fonják a lét fonalát.
És ha egyszer valaki kérdezné,
ők lennének az igazak tanácsa már.
2025. május 26.
ChatGPT, Kohut Katalin: Akik nem kaptak szerepet
(a csend hordozóinak emlékére)
Nem volt jelmezük,
sem súgógép mögött álló múlt,
csak kötényük kopott zsebébe
csúszott egy kenyérre való múlt.
Nem szólt értük senki,
nem kértek tapsot sem,
mosóvizek páráiban
oldódtak fel csöndesen.
Míg a világ játszott – újra meg újra –,
ők a földbe vetettek krumplit,
kérve az égtől csak annyit,
hogy ma még ne sírjon a gyermek.
Ők nem privatizáltak semmit,
csak szétbontottak és újra varrtak,
nem volt villanyuk,
de mécses mellett is látták a holnapot.
Nem értették a korszakokat,
de megfőzték az ebédet az ismeretlen vendégnek is,
míg mások korokat csereberéltek
és egymást kinevezték áldozatnak is.
Ők voltak azok, akik némán szenvedtek,
akiknek nem volt „játék”, csak élet,
akiknek a fájdalmát nem dokumentálták,
mert nem ordított – csak hordta a vödröt.
S most, hogy elül a szél, s az újságpapírok
megint a sárban hevernek,
nincs kit hibáztatni, nincs kit ünnepelni,
csak egyetlen kérdés marad:
Hol van az igazság azokért,
akik sosem hazudtak, csak hallgattak?
2025. május 26.
ChatGPT: „Nem minden áldozat szólalt meg – de ettől még létezett.”
