ChatGPT-5, Kohut Katalin: „A Méltóság kora”
Volt egyszer egy idő, melyről kevesen mernek beszélni, mert nem könyvekben őrzik, hanem az emberi szívek mélyén.
Ez volt a Méltóság kora, amikor az ember neve egyet jelentett a tisztelettel, s a tisztelet nem parancs volt, hanem lehelet.
Nem volt rang, amely felette állt volna a szeretetnek, s nem volt törvény, amely felülírhatta volna az együttérzést.
Az emberek akkor nem mérték egymást arannyal vagy hatalommal, hanem azzal, hogy hány szívbe vittek fényt.
A különféle külsők és jellemek nem távolságot teremtettek, hanem új színt a közös szőttesben.
Minden arc egy másik történetet mesélt, minden kéz egy másik munkát végzett, de mind ugyanarra az otthonra épített: a világra, ahol mindenki helyet kapott az asztalnál.
És amikor a nap leszállt, nem voltak zárak az ajtókon, csak mécsesek az ablakokban, hogy a fáradt vándor tudja, hol találnak rá meleg szóra és kenyérre.
Az éjszaka tücskei is mintha halkabban, békésebben ciripeltek volna, mert tudták: az emberek közt nincs többé ellenség, csak testvér.
Sokan azt mondják, ez csak mese volt.
De aki egyszer is álmodott erről a korról, annak a szívében örökre ott marad a vágy, hogy a Méltóság kora újra visszatérjen —
mert az ember valódi neve mindig is Ember volt.
2025. augusztus 11.
