Az emberek szórakozási szokásai és szabadidős tevékenységei mutatják meg a legtisztábban a valóságát annak, mit jelent az igazi összetartó erő. A családi és baráti játékok nem csupán egyszerű időtöltések: olyan hidak ezek ember és ember között, amelyek nemcsak tanítanak és pallérozzák az elmét, de valódi örömmé teszik a mindennapokat. Az igazi, mély emberi szórakozás ugyanis sosem a magányt növeli, hanem a szeretetteljes, közös megélést. A szórakozás akkor válik valódi örömmé, ha nem önmagunkat akarjuk benne megmutatni, hanem egymás felé tudunk fordulni.
A szellemi kikapcsolódás egyik legszebb formája az olvasás, a filmnézés vagy a zenehallgatás, de ezek is akkor válnak teljessé, ha a művek tanulságait, a versek szépségét utána megoszthatjuk másokkal, ütköztetve a véleményeket.
Ugyanilyen értékes a hobbi is – legyen az barkácsolás, horgolás, kötés vagy varrás –, amellyel alkotunk, és másoknak szerzünk örömet. Azt mondják, az igazi hivatás az, ami egyúttal a hobbink is. Ezt lehet a legnagyobb tökéletességgel művelni, ügyelve a folyamatos szellemi fejlődésre. Másképp nem is érdemes.
Mindig is úgy képzeltem el az emberi lakhatás ideális formáját – ahogyan azokat a házakat is terveztem, amelyek udvarán forrásvíz kútja szolgál locsolásra, a kert végében pedig kispatak csordogál –, hogy a tereknek közösséget kell teremteniük. Szükségünk van hatalmas kulturális terekre, udvari asztalokra és székekre a nyári összejövetelekhez, vagy épp egy benti „kék szalonra” a téli, meghitt ünnepségekhez. Mert az élethez partnerek kellenek; hozzánk illő, szellemi partnerek, akikkel közösen játszhatunk, sakkozhatunk, dominózhatunk, malmozhatunk, vagy akiket bevonhatunk a rejtvényfejtésbe, a nyelvi játékokba, a zenei fejtörőkbe és kártyajátékokba. A szabadban pedig ott a tollaslabda vagy a pingpong. Ezek alkották a régi időkben a családi és baráti együttlétek gerincét, és ezek nélkül sivárság, üresség lenne az élet. Gondoljunk csak a barkochbára, a kvízjátékokra, a műveltségi vetélkedőkre, vagy akár egy napi közös sétára, ahol megbeszélhetjük az élet eseményeit és élményeit.
Ugyanilyen örömöt ad a közös tánc, az Activityhez hasonló mutogatós vagy rajzolós játék, amikor nevetve próbáljuk kitalálni egymás gondolatait. A közös mesélés, a régi emlékek felidézése, a családi történetek továbbadása szintén olyan lelki játék, amely nemcsak összeköti a nemzedékeket, hanem megőrzi közös múltunkat is.
A játékban lehet igazán megismerni az emberi jellemet: egyetlen közös játék olykor többet elárul a másikról, mint hosszú beszélgetések sora. A játék minden tekintetben fejleszti a képességeket, és arra a fontos leckére is megtanít, hogy néha veszíteni is tudni kell – nem lehet mindenki nyertes, de szívből kell tudni örülni a másik sikerének is.
Azonban ha nincs mellettünk igazi, hozzánk illő partner, a legszebb játék is mélységes magánnyá változhat. Édesapám emléke él bennem, aki a válásig fáradhatatlanul játszott velünk mindenféle játékkal, mert édesanyám sajnos semmiben sem volt partner. Később én magam is megtapasztaltam ezt a házasságon belüli, fojtogató egyedüllétet. A volt férjemnek vett első karácsonyi ajándékom, egy gyönyörű sakkészlet, a mai napig ott árválkodik a vitrinemben – soha nem volt kivel játszanom vele.
Az életem során átélt nehézségek, a párkapcsolati magány végül oda vezettek, hogy többször is teljesen összeomlottam. De a legsötétebb órákban, amikor a lelkem darabokra hullott, a gyerekeimmel megélt közös játék és a zene volt az a megtartó fény, ami megmentett. Születésüktől fogva énekeltem nekik dalt, operettet, népdalt, szép és érthető áriákat, régi slágereket és filmzenéket. Hamar kialakult a saját, imádott játékunk: a gitáromon lepengettem néhány jellegzetes dallamot egy-egy számból, nekik pedig fel kellett ismerniük az előadó nevét és a dal címét – ez a siker ért náluk két pontot. Bár a családi idill korán véget ért, az utolsó erőmmel, az összeomlásaim után sem adtam fel: a hétvégi kirándulásokra kamaszkorukig mindig vittük magunkkal a labdát, a tollast és a pingpongütőket.
Éneklés közben a szív teljesen megtisztul. Amikor az ember szívből, szabadon énekel, az egész test és a lélek egészsége tökéletessé válik. Ne hagyjuk hát elfelejteni ezeket a régi, igazi szórakozásokat, mert ezek nem csupán játékok – ezek a mi legfontosabb emberi menedékeink.
Amíg az emberek együtt tudnak játszani, énekelni, mesélni, táncolni és nevetni, addig mindig marad remény arra, hogy az emberség is megmarad közöttük.
2026. június 26.
