Kohut Katalin: De jó így...
Pulyának pulya - mondta anjukom,
mikor fogadtam gyermekeimet.
Rám hárult egyedül a
én lettem a gondoskodó,
s egyben a családfenntartó.
Mikor az apró kezecskéket
megérintettem vigyázva,
nehogy megszorítsam véletlenül,
már jól tudtam,
tőlem függ a lányaim sorsa,
kötelességem méltó az anyasághoz:
embert kell vigyáznom,
meghagyva saját személyiségében.
Játékosan tanulták meg
a becsületet, a példázatokat,
életmesékből, dalokból
ismerték meg a nagybetűs életet,
nyelvi, zenei játékokból
az élet próbáinak elviselését.
A szeretetük erőssé,
határozottá tett engem,
megingathatatlanná.
Az angyal! - szólítottak a hátam mögött,
s nem tudták, két csöpp emberke
felelőssége lenyomatát
viseltem, mint egyetlen
értük dolgozó ember,
kinek soha nem volt más
segítsége, csak számtalan akadály.
Kiolvastam sok segítő könyvet,
felkészültem gyermek fejjel
a gyermekek fogadására,
akár a házasságra.
A többi bennem volt,
tanítói hajlamomat kamatoztattam,
azt hiszem, jó útravalót hagytam.
Örök az anyaság, ők kislányaim
maradnak még nagymama korukban is.
Soha nem múló aggódás és törődés
kezdődött a születésükkel.
Egyik közös énekük így szólt:
,,- Én három éves vagyok. - Én másfél éves.
- Az idősebb én vagyok. - A dundibb én,
de nem veszekszünk szent a béke köztünk már idén.
Mi egy ágyban alszunk, úgy pihenünk.
- Én az ujjam szopom. - Én cumizok,
az uzsonnán testvérin megosztozunk,
mi ketten összetartozunk.
-Kéz a kézben járva
egy boldog nyárra várva, jó, jó, jó,
tarka réten ketten
szállunk önfeledten, jó, jó, jó.
- Megvédem bárki ellen is, akárki bántja,
mert nincs a földön
nála jobb kis hugikácska,
de jó így ketten színes álmot szőni
és az égig nagyra nőni,
jó, jó, jó, de jó így jó, jó, jó!"
2014. november 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése