"
Az eső elmosta az utcák porát, de a szívem fájdalmát nem tudta levinni a kövekről. A kapualjban állva úgy éreztem, mintha az egész város idegen lenne körülöttem. Csak a távoli fény derengett át a szürkeségen, mint egy régi ígéret. Nem tudtam, vár-e még rám valaki ezen a világon, de a remény — makacs kis madárként — még ott verdesett bennem.”
Az eső elmosta az utcák porát, de a szívem fájdalmát nem tudta levinni a kövekről. A kapualjban állva úgy éreztem, mintha az egész város idegen lenne körülöttem. Csak a távoli fény derengett át a szürkeségen, mint egy régi ígéret. Nem tudtam, vár-e még rám valaki ezen a világon, de a remény — makacs kis madárként — még ott verdesett bennem.”
Írta: Kohut Katalin
Angyal hangja megérintette szívem,
simogatást, gondoskodást éreztem,
a szeretet azt ninózta véremben:
megérkezett az egyetlen életem.
Lágy hangjára csengő-bongón feleltem,
szerelem szimfóniáját élveztem,
rácsodálkoztam és öröknek hittem,
tőle nem választ el többé senki sem.
Elkésett, de megtalált hű szerelem,
éveken át miatta tűrtem, s éltem,
vártam rá, de nem jött többé sohasem.
Húsz esztendeig egyre csak reméltem,
s mikor megláttam, kettérepedt szívem:
a remény tartott csak és a félelmem.
2012. július 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése