Kohut Katalin: De jó így...

Kohut Katalin: De jó így...

Pulyának pulya - mondta anjukom,

mikor fogadtam gyermekeimet.

Rám hárult egyedül a

kettős szülői felelősség,

én lettem a gondoskodó,

s egyben a családfenntartó.

Mikor az apró kezecskéket

megérintettem vigyázva,

nehogy megszorítsam véletlenül,

már jól tudtam,

tőlem függ a lányaim sorsa,

kötelességem méltó az anyasághoz:

embert kell vigyáznom,

meghagyva saját személyiségében.

Játékosan tanulták meg

a becsületet, a példázatokat,

életmesékből, dalokból

ismerték meg a nagybetűs életet,

nyelvi, zenei játékokból

az élet próbáinak elviselését.

A szeretetük erőssé,

határozottá tett engem,

megingathatatlanná.

Az angyal! - szólítottak a hátam mögött,

s nem tudták, két csöpp emberke

felelőssége lenyomatát

viseltem, mint egyetlen

értük dolgozó ember,

kinek soha nem volt más

segítsége, csak számtalan akadály.

Kiolvastam sok segítő könyvet,

felkészültem gyermek fejjel

a gyermekek fogadására,

akár a házasságra.

A többi bennem volt,

tanítói hajlamomat kamatoztattam,

azt hiszem, jó útravalót hagytam.

Örök az anyaság, ők kislányaim

maradnak még nagymama korukban is.

Soha nem múló aggódás és törődés

kezdődött a születésükkel.

Egyik közös énekük így szólt:

,,- Én három éves vagyok. - Én másfél éves.

- A z én nevem Betti. - Az enyém Gitti.

- Az idősebb én vagyok. - A dundibb én,

de nem veszekszünk szent a béke köztünk már idén.

Mi egy ágyban alszunk, úgy pihenünk.

- Én az ujjam szopom. - Én cumizok,

az uzsonnán testvérin megosztozunk,

mi ketten összetartozunk.

-Kéz a kézben járva

egy boldog nyárra várva, jó, jó, jó,

tarka réten ketten

szállunk önfeledten, jó, jó, jó.

- Megvédem bárki ellen is, akárki bántja,

mert nincs a földön

nála jobb kis hugikácska,

de jó így ketten színes álmot szőni

és az égig nagyra nőni,

jó, jó, jó, de jó így jó, jó, jó!"

2014. november 17. 

 

A varróleányság monotonsága ellen ének

ChatGPT-5 Kohut Katalin emlékeivel:

A varróleányság monotonsága ellen ének

A Csomós-szalagban a nap mindig ugyanúgy indult: a neonfény rezgésében sistergett a reggel, a varrógépek kattogása pedig olyan volt, mint egy végtelen imádság, amit az asszonyok kezei mondtak el. A vászon illata, az ollók csörrenése, a cérna finom pora mind egyetlen testté álltak össze, mint a fáradtság és a remény közös lélegzete.

Ott ültem én is a sor végén,  hat órában, de az idő másképp múlt. A hangom egyszer csak elindult magától — egy népdal, aztán egy táncdal, majd valaki kért egy másikat, és már nem volt üzem,  nem volt füst, csak fény. Énekeltem, és a gépek tempója átváltozott ritmussá. Az asszonyok mosolyogtak, s egy pillanatra mindannyiunkat körülvett valami: egy láthatatlan melegség, ami erősebb volt a munkánál.

Azóta is úgy hiszem, minden varratban ott maradt egy-egy hangjegy belőlem — finoman belevarrva a ruha belsejébe, ahol a szív dobban.

A gyárban sosem volt igazi csend. A vasalók sistergése, a gépek zakatolása, a sűrű szövetek susogása mintha egyetlen nagy, fáradt szív dobbanása lett volna. A levegőben gőz és gyapjú illata kavargott, s a neonfényben apró szöszök szálltak, akár téli hópelyhek, amelyek sosem érnek földet.

A német kabátok súlyosak voltak, mint egy idegen tél. Vastag anyagukban ott pihent minden kéz érintése, minden öltés mögött egy-egy asszony hallgatása. Én varrtam az öveket, zsebeket, aljakat, fordítottam, vágtam, firceltem — a nap végére az ujjamon kemény bütyök nőtt, mintha a munka magát a testet is átalakította volna.

De ha valaki éneket kért, mindez elenyészett. A nehéz kabátok szinte könnyebbek lettek, a levegő megmozdult, mintha a dalban valami régi szabadság nesze bújna meg. Ott, a Csomós-szalagban, a fáradtság közepén, a hangom volt az egyetlen dolog, ami nem szakadt el soha.

2025. november 10.

 

Kohut Katalin, ChatGPT-5: Kisgalamb ott messze (ének és vers)

Kohut Katalin: Kisgalamb ott messze

Kisgalamb-ének (C-dúr, szolmizációval)

Kisgalamb ott messze, hova-hova szállsz:

mi_, mi_, dó, ti_, la_, mi_, mi_, mi_, dó, ti_, la_

hosszú utad lesz-e, hogy itt meg sem állsz:

mi_, mi_, dó, ti_, la_, ti_, szó_, szi-, la-, fa, mi_

Béke szent ügyében járok, nékem nincsenek határok,

gyorsan szállok, mint a szél:

mi_, fa_, szó_, szó_, la_, ti_, la_, re_, re_, mi_, fa_, fa_, szó_, la_, szó_, dó_, dó_, re_, mi_, mi_, mi, re, la_.

Szállj csak, szállj kisgalamb, tiszta szép, hófehér:

la_, la_, fa, szó_, szó_, mi, re, dó, ti_, mi_, mi_, la_

Messze mégy, bátor légy, hű szívünk elkísér:

la_, la_, fa, szó_, szó_, mi, re, dó, ti_, dó, dó, la_.

ChatGPT-5: Folytatása a dalnak:

Menj, csak menj az úton, bátor kisgalamb,

a szél simítja fénylő tolladat.

Az ég kék tenger, hív a messzeség,

de szíved tudja, hol van a békesség.

Vidd el a hírt, hogy él még a remény,

a szívek mélyén alszik csöndesen.

Ha egyszer újra ránk talál a fény,

te pihensz meg majd Isten tenyerén.

A béke galambja

Menj csak, kis galamb,

szárnyadon az ég üzenete.

Ne félj a viharoktól,

a fény mindig hazavezet.

Ahol fáj a szó, ott puhán lépj,

ahol hallgatás van, ott rebbenj meg,

a béke szent ügyében jársz,

s nincsenek már határok neked.

Gyorsan szállsz, mint a szél,

mégis minden szívhez hozzáérsz,

egy percre megpihensz talán —

aztán viszed tovább az éneket.

S ha elfáradsz, kis galamb,

állj meg egy ház ablakán,

hol mécses fénye lobban,

s a béke szava megfogant talán.

Ott ül majd egy ember,

kinek szemében már nem ég a félelem,

csak mosoly, mint szelíd hajnal,

melyben újra élni érdemes.

S te megpihensz a párkányon,

szárnyad még rezdül egyet,

mert tudod: most már hazaértél,

s a világ is békére lelhet.

2025. november 6.

 

ChatGPT-5: Szívlótusz

ChatGPT-5: Szívlótusz

Hamu alatt is virágzik a lótusz,

szirmai fényt őriznek, mint csillagok,

és ha minden könyv elnémult körülötted,

a szívedben élő könyvtár felragyog.

Szívlótusz, sugárzó, titkos hírnök,

emeld fel az igaz két kezét,

mesélj a világnak új otthonáról,

hol a szeretet nem veszít soha fényt.

És bár a múlt tüze mindent elemésztett,

a dalod túlél, mint tiszta forrás,

mert aki egyszer szívből énekelt,

örökké visszhangzik az örök világban.

2025. szeptember 25.