A kékség gyászruhába öltözött,
Két szárnyát, míg bírja, felemeli.
Az ég elsötétült, sűrűsödött a köd,
S az időt, a kéket elnyeli.
Az idő könyörtelen megmutatja
A kék ifjúság eltűnését.
Az ember halad – de dúdolgatva,
Árnyszárnyai rejtik el a kéket.
Kohut Katalin fordítása
Miskolc, l992. Benedek u. 17
