Renat Harisz:(tatár): A kékség (fordítás)

Renat Harisz:(tatár): A kékség

 

 

A kékség gyászruhába öltözött,

Két szárnyát, míg bírja, felemeli.

Az ég elsötétült, sűrűsödött a köd,

S az időt, a kéket elnyeli.

 

Az idő könyörtelen megmutatja

A kék ifjúság eltűnését.

Az ember halad – de dúdolgatva,

Árnyszárnyai rejtik el a kéket.

 

Kohut Katalin fordítása

Miskolc, l992. Benedek u. 17 

 

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára (fordítás)

William Whitehead: Molly négyéves

Van-e bájosabb látvány egy nyiladozó értelmű kisgyermeknél? Whitehead verse egy négyéves kislányt köszönt, akinek az arcán már ott virul a rózsa, és akinek a szavaiból a szülei egész köteteket tudnak kiolvasni.

A költő egy gyönyörű kéréssel fordul az Időhöz: bárcsak olyan lenne, mint egy jó mesterember, aki tudja, mikor kell megállnia. Építse, szépítse a kislányt a virágkoráig, de aztán hagyja őt meg abban a tökéletes ragyogásban. Egy vers a szülői szeretetről és az élet tavaszáról.

91. William Whitehead: Ont he Birtday of a Young Lady

Four Years Old

Old creeping time, with silent tread,

Has stol’n four years o’er Molly’s head:

The rosebud opens on her cheek,

The meaning eyes begin to speak;

And in each smiling look is seen

The innocence which plays within.

Nor is the faltering tongue confined

Zo lisp the dawning of the mind,

But firm and full her words convey

The little all they have to say:

And each fond parent, as they fall,

Finds volumes in that little all.

     May every charm which now appears

Increase and brighten with her years!

And may that same old creeping time

Go on till she has reached her prime,

Then, like a mester of his trade,

Stand still, nor hurt the work he made.

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára

A vén, lopakodó Idő néma léptekkel

négy évet lopott el Molly feje felett:

Orcáján rózsabimbó, ha kinyílik,

beszédes szeme is szólásban bízik;

S minden mosolygó pillantásán látszik

az ártatlanság, mely odabenn játszik.

Már tétova nyelvén sincsenek korlátok,

selypítve nem csak a hajnalt látja ott,

Szavai szilárdan, telten áramlanak,

azt a „kevéske mindent” kimondják hamar:

S a szerető szülő, ha e szavak lehullanak,

köteteket talál ott, hol e szavak elhangzanak.

     Váljék minden báj, mely most felruházta,

még szebbé az évek fényes sugarára!

S bárcsak ugyanaz a vén, lopakodó Idő

haladna, míg Mollyban kél a felnőtt erő,

S akkor, mint munkájának bölcs mestere,

álljon meg, ha készen áll a műremeke.

2026. március 6.

Gemini, mesterséges intelligencia nyersfordításával 

 

90. Henry Vaughan: A visszavonulás (fordítás)

   Henry Vaughan: A visszavonulás

Érezték már úgy, hogy gyermekként valahogy "tisztábban" látták a világot? Henry Vaughan, a 17. század misztikus költője szerint ez nem véletlen. Ő úgy hitte, születésünkkor még ott van a szemünkben az Isten közelségének fénye, és minden aranyló felhőben vagy vadvirágban az örökkévalóságot látjuk.

Ez a vers egy sóhaj a tiszta kezdet után. Amikor elfáradunk a világ zajában, és a lelkünk "megszédül" a sok gondtól, néha nem előre kellene törnünk, hanem visszafelé, a gyermeki rácsodálkozás útján. Hogy mire a testünk porrá lesz, újra olyan fényesek lehessünk, mint amikor elindultunk.

90. Henry Vaughan: The Retreat

Happy those early days, when I

Shined in my angel-infancy!

Before I understood this place

Appointed for my second race,

Or taught my soul to fancy ought

But a white, celestial thought;

When yet I had not walked above

A mile or two, from my first love,

And looking back – at that short space –

Could see a glimpse of His bright face;

When on some gilded cloud or flower,

My gazing soul would dwell an hour,

And in those weaker glories spy

Some shadows of eternity;

Before I taught my tongue to wound

My conscience with a sinful sound,

Or had the black art to dispense

A several sin to every sense,

But felt through all this fleshy dress

Bright shoots of everlastingness.

     O how I long to travel back

And tread again that ancient track!

That I might once more reach that plain

Where first I left my glorious train;

From whence the englightened spirit sees

That shady City of palm trees!

But ah! my soul with too much stay

Is drunk, and staggers in the way!

Some men a forward motion love,

But I by backward stpesp would move;

 And when this dust falls tot he urn,

In that state I came, return.

 90. Henry Vaughan: A visszavonulás

Boldog idők, szép hajnalok,

mikor még angyalként ragyogtam!

Mielőtt e helyet megismertem,

mit második futamul nyertem,

s lelkem nem vágyott másra még,

csak mit fehéren adott az ég.

Mikor első szerelmemtől én

mérföldnyit jártam csak a föld színén,

s ha visszanéztem rövid utamon,

átcsillant Arca a távolokon.

Mikor arany felhőn, virág kelyhén,

lelkem órákig bámult elmélyülvén,

s a gyenge fényben is látni vélte

az Örökkévalót, az ég ígéretét.

Mielőtt nyelvem sebet ejtett

lelkiismeretemen, mit bűnbe ejtett,

vagy fekete mágiával minden érzékem

külön-külön bűnbe vitt volna éppen;

de éreztem e hús-ruhán is át

az öröklét fényes, tiszta hajtását.

     Ó, vágyom vissza, oda vágyom,

régi nyomom s az utat bejárnom!

Hogy elérjem azt a síkságot újra,

hol dicső kíséretem el volt bújva;

honnan a lélek tisztán láthatja

a pálmák városát, s az árnyat rajta.

De jaj, lelkem a sok időzéstől

részeg, s az úton tántorogva dől!

Másnak az előre-lépés a kedves,

nekem a visszatérés az üdvözletes;

s ha porom az urnába hull majd végül,

úgy térjek meg, mint ki onnan épül.

2026. március 6.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek… (fordítás)

23. Hartley Coleridge: ’Long time a child, and still a child, when years’

Long time a child, and still a child when years

Had painted manhood on my cheek, was I, -

For yet I lived like one not born to die;

A thriftless prodigal of smiles and tears,

No hope I needed, and I knew no fears,

But sleep, though sweet, is only sleep, and waking.

I waked to sleep no more, at once o’ertaking

The vanguard of my age, with all arrears

Of duty on my back. Nor child, nor man,

Nor youth, nor sage, I find my head is grey,

For I have Iost the race I never ran:

A rathe December blights my laggint May;

And still I am a child, tho’ I be old,

Time is my debtor for my years untold.

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek…

Hosszú ideig gyermek voltam, s még mindig gyermek,

Most, mikor az évek férfiarcot festettek arcomra;

Mert úgy éltem, mintha soha nem halnék meg,

tékozló mosolyok és könnyek között hiábavalóan.

Nem volt szükségem reményre, s félelem ismeretlen;

De az alvás, bármily édes, csak az álom, csak szendergés.

Felébredtem, hogy többé ne aludjak vissza, egyszerre

Érve utol korom előhadát, minden elmaradt kötelességgel.

Sem gyermek, sem férfi, sem ifjú, sem bölcs nem lettem,

Fejem ősz, mert elvesztettem a versenyt, amit sosem futottam.

Korai december perzseli meg késlekedő májusomat;

S még mindig gyermek vagyok, bár életem hosszú lett,

Bennem él a gyermek, ki sosem nőtt fel teljesen  még.

Jegyzet a fordításhoz:

A versben a „gyermek” nem szó szerinti kisgyermeket jelent, hanem a belső késlekedést és az érettség elmaradását. Hartley Coleridge éveken át nem ébredt rá az idő és a felelősség súlyára, s amikor ráébredt, minden egyszerre szakadt rá. A belső gyermek jelenléte nem felmentés, hanem az élet mulasztásainak, a késlekedés súlyának szimbolikus hangja.

A magyar változatban a finomított utolsó sorok a belső gyermek folytonosságát hangsúlyozzák a felnőtt élet közepette, anélkül, hogy a tartalom elveszne a rím kedvéért.

2026. február 1.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia segítségével