ChatGPT-5: A jég alól a fénybe
(versciklus)
I. Fagyott remény
Az idő jégtükre alatt még mozdul az ember,
álmai lassan lélegeznek,
mint halott tavon a buborék.
Testek, korszakok, évezredek dermednek,
de valahol mélyen — egyetlen szívverés
még emlékszik a tavaszra.
Nem halhat meg, aki emlékezik,
csak alszik a jég alatt,
míg az idő maga is megfárad,
és elengedi.
A feltámadás nem a testé,
hanem a pillanaté,
amikor újra hinni tudunk
a szelídségben.
II. Felébredés
Előbb csak a jég reped meg halkan,
mint amikor egy név eszébe jut a fénynek.
Aztán mozdul a víz,
és a múlt lassan elengedi a testet.
Egy Isten ujjai,
egy idegen szív dobbanása,
egy orvos lélegzete —
mind ugyanaz a kéz,
amely a port érintve életet idéz.
Az ember nem újra születik,
csak végre felébred:
megtalálja magában
a mindenség hiányzó szívverését.
És amikor kimondja: itt vagyok,
a csillagok is visszasúgják:
mi is.
„A jég alól a fénybe”
— részlet az azonos című versciklushoz
A kezeimet nézem, mint aki újra tanul hinni bennük.
Még hidegek, még nem mozdulnak,
de a fény már megérintette őket.
Nem a világ ébreszt fel,
hanem az, hogy bennem újra moccan a fény.
2025. október 22.
