Szerb Antal: Utas és holdvilág A „halál-szirén” hívása és a civilizáció álarca - Könyvajánló

Szerb Antal: Utas és holdvilág

A „halál-szirén” hívása és a civilizáció álarca

Szerb Antal kultikus regénye, az Utas és holdvilág sokkal több egy itáliai nászút történeténél. Ez a mű egy mélylélektani búvárkodás az emberi lélek legrejtettebb zugaiba, ahol az életösztön és a megmagyarázhatatlan elvágyódás viaskodik egymással.

A civilizáció és a tudatalatti

A regény egyik kulcsjelenetében Waldheim professzor világít rá arra a döbbenetes igazságra, amelyet a modern ember hajlamos elfelejteni: a civilizáció feladata valójában az, hogy elterelje figyelmünket a halál realitásáról. Ahogy Szerb Antal írja: „Minél erősebb lesz a civilizáció, annál jobban tudat alá kerül a halál szerelme.”

Mítoszok és lélekmadarak

Waldheim lenyűgöző eszmefuttatása során a görög és kelta mítoszokon keresztül vezeti végig Mihályt – és minket, olvasókat – azon az úton, ahol a „boldogok szigete” valójában a halott-országot jelenti, és ahol Pénelopé nem csupán egy várakozó asszony, hanem egy „lélekmadár”. Az író rávilágít, hogy az emberiség ősi kultúráiban a halálvágy még nyers és őszinte erő volt, amit a kereszténység és a modern kor szublimált, „túlvilági vággyá hígított”.

A hét fátyol és a karmikus utak

Szerb Antal „holdvilágos” utazása kísérteties párhuzamot mutat Dante Isteni színjátékával. Ahogy Mihály bolyong az itáliai tájban, valójában saját belső Purgatóriumának szintjeit járja be, ahol a hét fátyol – a megtisztulás rétegei – mögött keresi az igazságot. Azonban ez az út nem veszélytelen. Ahogy a történelem nagy művészei is megérezték a halál előtt, léteznek olyan sötét, okkult „halálvilágok”, ahol a fény már nem hatol át. Ezek a párhuzamos valóságok – melyekről az Omega is énekelt, amikor angyali csodáért fohászkodtak a sötétségben – a karmikus népek és a sötét erők birodalmai. Mihály útja tehát küzdelem is egyben: választás a sötétség „káosz-útvesztője” és a lélek felemelkedése között.

Miért olvassuk ma is?

Mert mindannyian kicsit olyanok vagyunk, mint a főhős, Mihály. Keressük a helyünket a világban, küzdünk a kötöttségek ellen, és néha érezzük azt a nosztalgikus hívást valami után, ami túl van a mindennapok szürkeségén. Szerb Antal nem választ ad, hanem tükröt tart: megmutatja, hogy az elmúlástól való félelem és az utána való különös vágyódás az emberi lét elválaszthatatlan része.

„A halálvágyat a mediterránoknak sikerült szublimálni és racionalizálni, vagyis magyarul, a halálvágyat túlvilági utáni vággyá hígították, átalakították a halál-szirén szörnyű sexeppealjét a mennyei karok és rendek angyali zenéjű hívószavává.”

Ez a könyv kötelező olvasmány mindenkinek, aki nem fél szembenézni saját belső „holdvilágos” éjszakáival.

2026. március 17.

Kohut Katalin - könyvajánló

 

Kohut Katalin Tanúságtétele: Szellemi Harc Edom Földjén és a Mai Világban Robert Graves „Jézus király” című műve alapján - Könyvajánló

Kohut Katalin Tanúságtétele:

Szellemi Harc Edom Földjén és a Mai Világban

Robert Graves „Jézus király” című műve alapján

Robert Graves 1946-ban írt, és magyarul 1969-ben megjelent remekműve, a Jézus király, nem csupán egy történelmi regény. Számomra ez a könyv kulcs a múlt és a jelen eseményeinek, különösen a szellemi megszállottságnak a megértéséhez.

A maszkok mögötti valóság és a teljes megtisztulás A könyv egyik legmegrázóbb jelenete – amelyet külön kiemelek – a démonok kiűzése Mária Magdolnából. Itt nem „rossz tulajdonságokról” vagy pszichológiai zavarokról van szó, ahogy a modern, szentek hiányában működő egészségügy tanítja. Jézus a „magasságok és mélységek Uraként” lép fel, és a parakutatók által is ismert módszerrel, név szerint nevezi meg és kényszeríti engedelmességre a tisztátalan szellemeket.

A teljes lista, ahogyan Jézus kiűzte őket:

1. Aluka – a Pióca

2. Zebúb – a Húslégy

3. Akbar – az Egér

4. Atalléf – a Denevér

5. Tinsemeth – a Gyík

6. Arnebhet – a Mezei Nyúl

7. Sáfán – az Üregi Nyúl

Csak a teljes megnevezés után tudott az asszony teste és lelke felszabadulni a hatalom alól.

E jelenet olvasása közben egy régi emlék is felvillant bennem. Egy kórházi időszakomban a betegek egyszer csak elém löktek egy egész nap fekvő, sziszegő asszonyt azzal a mondattal: „menj az emberhez.” A nő a földre ereszkedett előttem, rám nézett, és csak ennyit mondott: „a kislány.” Ekkor az egyik nővér ingerülten rákiáltott: „milyen kislány, maguk felnőtt nők!”

Ez a különös jelenet sokáig megmagyarázhatatlan maradt számomra. Csak később, a könyv olvasása során jutott eszembe újra. Akkor gondoltam arra, hogy a régi hagyományok szerint a démoni erőknek neve és története van – mintha megszületnének a világban, és ezért őrzik őket ilyen részletes felsorolások az ősi szövegek.

Robert Graves 1946-os regénye nem a vasárnapi iskolák szelíd Jézusát mutatja be. Ez a könyv egy sötét, archaikus világba kalauzol, ahol az ókori misztériumok, a babiloni és egyiptomi mágia, valamint a politikai intrikák feszülnek egymásnak.

A Talmud és a "Másik Oldal" tisztánlátása

Fontos leszögezni a tisztánlátás végett: a regényben idézett források (mint a babilóniai Talmud Sanhedrin traktátusai) egy olyan nézőpontot képviselnek, amely Edom gonosz királyságával és a sötét erőkkel hozza összefüggésbe a történetet. Ez a világkép a Lilith és a Fonók által képviselt "ősi anya-sötétséget" jeleníti meg.

„Éva  náluk az élet csendes kezdete, Lilith a kimondatlan ősi erő árnya, a fonók pedig a sors láthatatlan szálait szövő kezek, miközben Mária – a hajbodorító Mária – a kegyelem halk, mégis mindent átható jelenléte. A Fonók szintén hozzájuk tartoznak. ”Edom népének szemlélete könyörtelen: az asszonyokat csupán "nőstényként" emlegetik, és céljuk a "Nőstény munkáinak lerombolása". Ez a radikális tagadás éles ellentétben áll a kereszténység Napbaöltözött Asszonyával, Máriával, aki az élet és a tisztaság hordozója. Míg Gravesnél Máriából hét démont kell kiűzni, addig a keresztény misztériumban ő az, aki győzedelmeskedik a sötétség felett. Ez a könyv rávilágít arra, hogy a történelem során milyen mélyen próbálták összekeverni a fényt az árnyékkal.

Az egyetemes misztériumjáték: India és Betlehem

A könyv egyik legszebb része az a dráma, amely a Messiás születését egy egyetemes, kozmikus eseményként mutatja be. Ez a jelenet nemcsak Palesztinában, hanem az indiai, egyiptomi és görög lelkekben is visszhangzik:

A kakas: Hermész szent madara, aki szétkergeti az éjszakát és hirdeti: "Krisztus megszületett!"

A bika és a szamár: József és Dávid fiának jelképei, akik felteszik az örök kérdést: "Hol?" – és megkapják a választ: "Betlehemben!"

Edom megváltása: Ádám és a Vörös Ember

Graves különös hangsúlyt fektet Edomra. A szöveg emlékeztet: Edom és Ádám neve rokon, mindkettő a "vörös földre" utal. A Messiás eljövetele ebben az értelmezésben a "vörös" emberi minőség felemelése: a papsága minden embert tanít, és a bűn végét ígéri a kegyelem által.

Miért olvassuk ma, a rock-zene és a káosz korában?

A könyvben leírt démonkiűzési jelenet, ahol a tisztátalan szellemek (a Húslégy, a Denevér, a Pióca) távoznak, kísértetiesen emlékeztet a mai világunk sötét irányzataira. Graves műve segít megérteni, hogy a harc a sötét „világ ura” és a világosság között ma is zajlik, és a kiút csak a szellemi tisztánlátás lehet.

Záró gondolat: Az Óra és a zenei apokalipszis

Ne feledjük, hogy a szellemi harc nem ért véget az ókorban. Ahogy az adventisták rávilágítottak, a modern kor "zenei apokalipszise" – a rock az óra körül – egyfajta hadüzenet volt a szakrális rend ellen. Az Óra itt már nem a fejlődés idejét méri, hanem azt a mágikus pillanatot, amikor az ember megpróbál kilépni a látható világból, gyakran éppen a sötét tartományok felé véve az irányt. Graves könyve segít felismerni ezeket a párhuzamokat: a sötét "világ ura" és a vörös Edom népe ma is itt kísért, csak a maszkok változtak.

Edom és a vörös hagyaték a jelenben Graves feltárja az összefüggést Ádám (a vörös ember) és Edom között. Ez a szál rávilágít arra a karmikus láncolatra, amely a történelem során újra és újra ugyanazokat a szerepeket játszatja el a népekkel. Számomra ez a könyv megerősíti azt az aggályt, amelyet a mai világ iránt érzek: a démoni erők 1986 körül tapasztalt felerősödése, a sötét metálzenék és a sátáni kultuszok terjedése nem véletlen. Amit a modern világ „kulturális jelenségnek” lát, az valójában ugyanaz a sötét világ, amellyel Jézus szállt szembe.

„Annak nevében, aki a magasságok és mélységek Ura, parancsolom nektek, hogy jöjjetek ki...” – Ez a mondat ma éppoly aktuális, mint kétezer éve. Graves műve kötelező olvasmány mindenkinek, aki meg akarja látni a „civilizáció” álcája mögött rejtőző szellemi harcot.

Átírva: 2026. március 17-én

Kohut Katalin: Thornton Wilder – Szent Lajos király hídja - Könyvajánló

 

Kohut Katalin: Thornton Wilder – Szent Lajos király hídja

Könyvajánló

„Annak, aki szeret – így zárja szép könyvét a szerző –, nincs szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az élet egyetlen értelme.” — Melocco János Tamás

A Szent Lajos király hídját sokan próbálták már besorolni különféle elméletekbe, keresve a karmát, a jutalmat vagy a büntetést. A szerző azonban öt ember halálának „miértjeit” kutatja – azokat az okokat, amelyek ésszel alig kifürkészhetők. 1714. július 20-án Peru legszebb hídja leszakadt, s öten a mélységbe zuhantak. Mind az ötüknek a szeretettel voltak problémái.

A sorsok összefonódása:

• Montemayor márkiné és Pepita: A márkiné, aki élete végén, a tragédia előtti percekben értette meg, hogy soha nem volt mersze az igazi szeretethez. A felismerés pillanata talán megváltást hozott számára.

• Esteban és Manuel: Az ikertestvérek, akiknek egymás iránti ragaszkodása és a külvilág felé mutatott zárkózottsága egy különös, senki más által nem értett nyelvet teremtett.

• Pío bácsi és don Jaime: Pío bácsi, a művészlélek, aki leányaként szerette a hálátlan Pericholet, és a beteg gyermeket, Jaimét próbálta menteni, taníttatni.

A nyitott kérdés: Isteni elrendelés vagy vak véletlen? Juniper atya kikutatta az áldozatok sorsát, de arra jött rá, hogy a jók és rosszak közötti határvonal nem olyan egyszerű, mint azt a korabeli egyház hirdette. Az atyát végül könyvéért megégették – ez a középkor iszonyatos válasza a kérdésekre.

A híd az igazság szimbólumává válik, amelyet mindenki a saját tapasztalatai alapján értelmez. Őrizzük a szeretet lángját, mert ez az egyetlen, ami túlmutat a halálon.

2015. október 29.

Kohut Katalin: Claire Kenneth – Sanghaj szépe - Könyvajánló

 

Kohut Katalin: Claire Kenneth – Sanghaj szépe

Könyvajánló

A napokban került a kezembe ez a magyarországi premier jelzésű „rózsaszín könyv” az írónő arcképével, mely 1991-ben jelent meg nálunk. A kötetben szereplő első kisregény, a Holtverseny igazi remekmű.

A csillogás mögött A könyv novelláiban felvonulnak a világ legfontosabb szereplői: politikusok, filmszínészek, és olyan külföldre vándorolt magyar hírességek, mint Gábor Éva vagy Karády Katalin. Az írónő azonban nemcsak a gazdagok világába enged betekintést, hanem fellebbenti a fátylat a hazugságokról is – legyen szó a Hatvany család származásáról vagy Hollywood varázslatos, de sokszor kegyetlen világáról, mint például Marlon Brando szomorú sorsa.

Kölcsey Kende Klára tragédiája Az írónő élete maga is egy regény. Kölcsey Kende Kláraként született, két férjét is elveszítette a történelem viharaiban: egyikük a Don-kanyarban esett el, a másikat a Gestapo végezte ki. Ő maga is megjárta a kényszermunkát a rizsföldeken, ahol olyan társai voltak, mint Bethlen Margit. Írásaiban nyíltan beszél a meghurcoltatásairól és a jólét mögötti erkölcsi sivárságról.

A Sanghaj szépe A címadó novella egy budai szegény lány igaz történetét dolgozza fel, akit Sanghajban a legszebb szőke nőnek tartottak. Briliánsai, milliói és királyi rokonsága elkápráztatták környezetét – az olvasóra vár a feladat, hogy kikövetkeztesse, kit is rejt az írónő diszkrét leírása.

A legfontosabb elismerés Mikor a Szabad Európa Rádióban megkérdezték tőle, mire a legbüszkébb – a holland királynő dicséretére vagy az angol királynő könyvtárában őrzött műveire –, ő így felelt:

„Könnybe lábadt a szemem és azt hiszem, megcsuklott a hangom: — Az unokáimra, akik itt születtek New Yorkban, de holnap, szentestén magyarul fogják énekelni a Mennyből az angyalt…”

Miskolc, 2013. március 21.

Kohut Katalin: Szerb Antal – A Pendragon legenda - Könyvajánló

 

Kohut Katalin: Szerb Antal – A Pendragon legenda

Könyvajánló

Felbecsülhetetlen kincs Szerb Antal könyve. Neki érdemes volt Angliába utaznia ösztöndíjjal, mert megírta fehéren és feketén az igazságokat. Nemcsak lenyűgöző fogalmazásával, leírásaival és vonzó szereplőivel vonja magára a figyelmet, hanem a regény cselekményének kibontakoztatásával is. Az események villámgyorsan követik egymást – ezt a könyvet valóban nem lehet letenni, az ember egyre szomjasabbá válik a folytatás megismerésére.

A történet és a misztérium Anglia első Rosacrux, vagyis a Rózsakereszt alapítójának halála és feltámadása körül, a titokzatos Pendragon családban játszódik a történet. A magyar származású Bátky János, a „könyvbúvár doktor” a főszereplő, akit a Pendragon család feje meghív walesi, llanvygani kastélya ritka gyűjteményű könyvtárába.

Az Earl of Gwynedd életveszélyben van, többször megpróbálják kioltani az életét. Gyermekei, Osborne és Cynthia tiszta és becsületes jellemek, mintha az emberiség olyan magasságaiban élnének, ahová senki sem érhet el. A háttérben Eileen St. Claire bonyolítja a szálakat, miközben a kastély körül éjjelente egy hatalmas, titokzatos lovas tűnik fel, aki kísértetiesen hasonlít az earlre.

A Rózsakereszt titka A történet előrehaladtával, a British Museum családi iratai és a régi tanulmányok révén Bátkyék egyre közelebb kerülnek a titokhoz. A Pendragon-ház régi épületén a felirat így szól: „Százhúsz év múlva kinyílok” – s a sírt üresen találják. A titokzatos lovas valójában az utódait védi, de a végén – rendtársaihoz hasonlóan – belebonyolódik a fekete mágia legsötétebb mélységeibe.

Az „Ember-arany” és a Bölcsek Köve A regény hatalmas értékeket halmoz fel régi legendákból. Megtudhatjuk, hogy a rózsakeresztes rend kezdetben a Nagy Mű, a Bölcsek Köve elérését tűzte célul. Ám a kezdeti, emberiségért és természetért kiálló tanítások később átcsaptak a fekete mágiába. Ha tudták volna, hogy a „belső arany” nem aranycsinálást, hanem az ember átváltozását jelenti, talán elkerülhető lett volna sok apokalipszis.

Emlékül álljon itt a kémiai menyegzőről szóló rövid versem:

„Nem késő, Még zöldell a lét És virágzik a szellem, Menyegződ napja közel. Színek robbannak Aranyszikrát szórva, S teremtődik a fényben Az Ember-arany.”

Záró gondolatok A könyv részletesen beszámol a sátáni erők hipnózisos hatalmáról, ahol a főhős öntudatlanul válik a rituálé részévé. Az okkultizmus világa rémülettel töltheti el az olvasót, de a tetőpont után a regény megnyugtató megoldással zárul, utat mutatva a józan észnek. Úgy gondolom, ezt az írást és Szerb Antal világát mindenkinek érdemes megismernie.

2015. november 5.

Sylvia Plath: Az üvegbúra – Egy lélek bezártsága - Könyvajánló

Sylvia Plath: Az üvegbúra – Egy lélek bezártsága

Sylvia Plath 1932-ben született Bostonban, és 1963-ban öngyilkos lett Londonban. Első verseskötete és a később oly sok kiadást megért, magyarul is nagy sikerű önéletrajzi ihletésű regénye, az Az üvegbúra. A könyvhöz Tandori Dezső, a fordító mellékelte ezt a verset:

Sylvia Plath: Utójáték

A balsors mágnese bűvöli őket,

Állnak s bámulnak, mintha övék

Lenne a ház, amely kiégett,

Vagy a füstölgő szekrényből épp

Kidőlhetne egy jó kis botrány;

Nincs halál, nincs förtelem, amin

Jóllakhatnának, járnak az ősi koncra,

Zord tragédiák vérnyomain.

Zöld köntösében Medeia,

Riadt háziasszony, a dúlt

Lakásban jár-kel, menti a

Szenes holmit a lucsokból:

Vár a tömeg; se kínpad, se máglya?

Még egy könnyet beszív, s hazaindul.

(Tandori Dezső fordítása)

Sylvia Plath magát tökéletesnek szerette volna látni az írásban, tanításban, az életben, de egyre bizonytalanabbá vált. Erről vall életrajzi regénye is, melynek főszereplője Esther Greenwood, akinek Amerika tálcán kínálja a karriert. Megnyerte egy divatlap pályázatát tizenkettedmagával egy hónapra New Yorkba, de nem tud beilleszkedni az ottani díszebédek, fogadások, hírességek forgatagába. Állandóan ellenkezik, miközben elemzi önmagát, visszagondol a múlt eseményeire. (Éppen akkor ültették villamosszékbe a Rosenberg házaspárt.)

Nehéz olvasmány, minden egyes mondatát többször kell elolvasni, hogy felfogja az ember az értelmét. Az „üvegbúra” az a láthatatlan búra, amely Esthert körülveszi, s ami megakadályozza abban, hogy normális életet éljen. Önmagát neurotikusnak vallja, mely csupán egy pszichológiai tesztből tudatosul nála: hol élne szívesebben, vidéken vagy városban? Ő mindkét helyen élne – neki minden kell az életből, ugyanakkor semmi, mert magát tehetségtelennek, kevesebbnek gondolja másoknál. Mindig úgy érzi, nem tud megbirkózni a feladatokkal.

Utolsó New York-i estéje már az idegösszeomlás jeleit mutatja. Egy nőgyűlölő vérét nem mossa le az arcáról, úgy utazik haza anyjához, előtte ruháit kiszórja a szálloda ablakán. Állandó megsemmisítése önmagának, az élet teljes feladása a folytatás: szakít vőlegényével, lemondja a továbbtanulási lehetőségeket, miközben regényt akar írni, de rájön, hogy ahhoz, hogy írjon, világot kell látnia, hogy legyen témája – és ismét értéktelennek érzi magát. Már azelőtt is nehezen verte a fejébe a fizikát, a képletek ellenségeivé váltak, s mikor anyja unszolására gyors- és gépírást tanult egy napig, az ágaskodó, összegubancolódó vonalakká váltak. Levelet akart írni, de írása iszonyatossá vált, lassan leépült teljesen, egyetlen gondolata az lett, hogyan ölje meg önmagát, melyet többször meg is kísérelt.

Mióta hazatért, nem mosta ki a ruháit, feleslegesnek tartotta a tisztán tartás tortúráját, s így került három hét után dr. Gordon, a pszichiáter kezébe, aki elektrosokkot javasolt. Esther végül egy másik klinikára került, ott sikeresen kilábalt az idegösszeomlásból, meggyógyultan folytatta életét, írni, koncentrálni is megtanult.

Sylvia Plath szép életet élhetett volna, de minden gondolata az élettel ellenkezett. Szép helyen, tengerpart mellett nőtt fel, szerető gondoskodással vették körül. Furcsa, megmagyarázhatatlan verseit az okkultizmusban vetett hite alapján a Pán ihlethette meg, akit egyszer megidéztek férjével egy szeánszon. Sylvia Plath a regénye szerint nem szereti a gyerekeket, ennek ellenére gondosan neveli két gyermekét akkor is, amikor a férje elhagyja. Halála túl tökéletesre sikerült: miután megetette gyermekeit reggel, kinyitotta az összes gázcsapot.

Furcsa ihletésű verseinek egyike a mellékelt Utójáték, mely borzalomról, tragédiák vérnyomait ismétlő ismeretlen gonosz lényekről vall. A főszereplő, a riadt háziasszony, akit nem kímélnek a horror létrehozói. Medeiát feldolgozta a Pszichografológiájához mellékelve Szepes Máriának Weöres Sándor is. A Pszichografológia Pán okkultista népeinek szimbólumtárát tartalmazza.

A regény és a vers azt az üzenetet közvetíti, hogy valami nagy baj van a világban, valamit tönkretettek visszavonhatatlanul.

Egy részlet önmaga lenézéséből:

„Ahogy ott ültem az ENSZ-palota hangszigetelt szívében, a teniszhez és szinkrontolmácsoláshoz egyformán értő Konstantin meg az orosz lány között, aki csak úgy rázza ki a kisujjából a kifejezéseket, életemben először éreztem magam iszonyatosan tökéletlennek. És ami a legrosszabb az egészben: mindig is ily tökéletlen voltam, csak még soha nem töprengtem el a dolgon.”

2012. július 17.

Kohut Katalin

Fotó: Wikipédia

 

Végh Antal: Egyedül a kastélyban – A puszta fogságában - Könyvajánló

Végh Antal: Egyedül a kastélyban – A puszta fogságában

Somogyországban, a hetvenes években játszódik a történet, melyről annak ellenére szeretnék írni, hogy a könyvem már nincs meg, és harminc évnél is régebben olvastam. A szereplők és a történések azonban élesen megmaradtak bennem. Az én példányom 1971-es kiadású volt; az első fizetésemből vásárolt könyvsorozatom egyik legbecsesebb darabja.

Ilonát, a frissdiplomás tanítónőt a KISZ-vezetők javaslatára helyezik Répásra, a pusztára. Ilona vállalkozó kedvű volt, hitte, hogy megbirkózik a feladattal, de nem sejtette, hogy ott egészen más szemléletű és gondolkodású emberek várják.

A regény keretét Vivaldi muzsikája adja. Hangversenyzene szól a busz rádiójából, amikor megérkezik, és ugyanez a zene csendül fel a regény végén is, amikor a KISZ autója kimenekíti őt a falu népének átkozódásai közepette.

Ilonát egy olyan kastélyban szállásolják el, ahol előtte már több tanító is élt – valamennyien elmenekültek vagy tönkrementek. A kastély falai között furcsa és sötét titkok lappanganak: az egyik szobában kacsákat tartott egy előző lakó, a pincében pedig Miskey, a korábbi tanító hüllőket tenyésztett.

A puszta kegyetlensége és a rontás

Ilona első látogatója a 13 éves Magdi volt. A kislány zavart viselkedése mögött tragédia állt: Miskey tanító – aki részegen miséket celebrált a kocsmában – megrontotta a gyermeket. A regény itt mutatja be a puszta népének egyik legzordabb tulajdonságát: a szívnélküliséget. Magdi anyja ellenvetés nélkül adta át magát és leányát a buja tanítónak. Ilona volt az egyetlen, aki emberként fordult Magdihoz, aki a gyónáshoz hasonló feltárulkozás után végre újra képes volt bátran szemébe nézni a világnak.

Kísérlet a kultúrára

Ilona megpróbálta felrázni a puszta állóvizét: klubot alapított, tanította és felvilágosította a fiatalokat. De minden modern gondolatot ellenségesen fogadtak. Ha egy lány vörösre festette a haját, vagy ha a fiatalok önismeretről tanultak, a falubeliek Ilonát vádolták az erkölcstelenség terjesztésével. A butaság és az érthetetlen gonoszság falai közé került. Egy színdarab próbája során a helyi pártvezetés még a verseket is magára vett sértésnek érezte.

A házasság és a magány

Simon Elek, a jóképű, ereje teljében lévő agronómus-jelölt feleségül vette Ilonát. A boldogság azonban hamar elillant. A puszta ereje Simonban is győzött: a könyvek helyett disznóhizlalásra kényszerítette feleségét, majd az anyósa intrikái hatására kezet is emelt rá. Ilona várandósan menekült vissza a kastélyba. Gyermeke a város és a puszta közös utóda – a jövő záloga egy változó társadalomban.

A menekülés

A végkifejlet drámai. Ilona kirándulást szervezett a gyerekeknek, de a szülők bojkottálták az indulást. A puszta erősebbnek bizonyult: a tanítónőt rágalmakkal és átkokkal kergették el.

„Forradalmat vetettél, kedvesem!” – hangzik el a mondat, mely jelzi: aki változást akar hozni egy ilyen zárt világba, az gyakran maga is áldozattá válik.

Ahogy a busz elindul Ilonával és gyermekével, újra felcsendül Vivaldi. A tanítónő kimenekült a sötétségből, és egy fokkal közelebb került a civilizációhoz.

2011. június 9.

Kohut Katalin

 

Pitigrilli: A 18 karátos szűz (La vergine a 18 carati) - Könyvajánló

Pitigrilli: A 18 karátos szűz (La vergine a 18 carati)

Szerző: Pitigrilli (született: Dino Segre, 1893–1975) Műfaj: Társadalmi regény / Romantikus dráma

„Pitigrilli természetesen álnév, a szerző Dino Segre néven született Olaszországban, 1893-ban, hogy aztán haláláig, 1975-ig ontsa magából a szellemes, sziporkázó, mégis mindig valamilyen társadalmi probléma köré épülő műveit.”

Nem könnyű feladat írni a korról, melyet az író lerajzolt, az abban élő előítéletektől hemzsegő emberekről, sem arról a szabad szerelemről, melyet a két főszereplő magának megálmodott. Mauro és a torkos méhecskéről nevet kapó Melitta körül bonyolódnak az események a regény elejétől, mióta Mauro-t Melitta megmentette a korosodó színésznő karmaiból.

Addig Mauro-n a nagy színésznő uralkodott vágyaival, izgalmaival, érzésein keresztül tudatos gonoszsággal kínozta, hol a megtagadás gyötrelmével, hol felületes nemtörődömséggel bevallott hűtlenségével. Mauro-nak nem szabad volt másra néznie sem, míg a színésznő ablakát leső férfinak tudomásul kellett venni szeretője csalárdságát, aki még ki is beszélte neki futó kalandjait. A rivalda minden este újra kezdődő bűvölete megismertette a hazugság kéjével, az a részegség vett erőt rajta, amelyet a színpad levegője okoz és amelytől úgy elrajzolódik az ember előtt az egész világ képe, mintha lázálomban látná.

Egy vidéki szállodába ruccant ki a bohém színésznő szeretőjével. Ott találkoztak a fecsegő-locsogó lakók között a nagy szemű, fehérarcú, szőke lánnyal, akinek az apja olasz konzul volt Kalkuttában régebben, az anyja magyar cigány királyi család nomád törzsének leánya. Melitta örökölt végzetének gondolta, hogy mindig csak kóborolna, sehol sincs nyugta. A cigányok népének ősrégi hagyományai, törvényei vannak és királyuk, akinek valamennyien engedelmeskednek, bármennyire szétszóródva élnek is a nagyvilágban nem házasodhatnak más népekkel, nem szállhatnak szembe a nép hagyományaival.

Egy dal így szól róla: „A cigánylány, aki idegen faj fiába szerelmes, úgy jár, mint a szabadon csapongó galamb, amely tőr hegyén akar megpihenni. Nem szabadulhat többé és a hideg acél átjárja a szívét.”

Ketten születtek a házasságból, a hegyekbe visszavonult orvos báty és Melitta. Anyjukat utolérte a nép haragja, megmérgezték, a második kísérlet halálos volt, melyet a párizsi szállodában követtek el. Melitta testén viselte a kis ezüst félgömbbe nyitott szemet két kereszt között, anyja örökségét.

A bátyja erősebb volt Melittánál, nem volt szüksége arra, hogy a nagyvárosi élet tarkán kergetőző képeivel bódítsa az agyát, az embertenger hullámaiban keresse a feledést. Nietzshével együtt azt tartotta, hogy a filozófia nem más, mint szabad élet a hómezők, az égbe nyúló hegycsúcsok közt, ahol a legközelebb érezzük magunkat mindahhoz, ami létünkben titokzatos és örök. A bátyja Melittának lelki diétát tartott, magánykúrát folytatott, egészsége érdekében. Ő, hogy lélekben minden emberhez közel férkőzzék, mindenkit távol tartott magától. Melitta, hogy mindenki távol maradjon tőle, minden embert közel engedett magához. Így aztán a magányos emberkerülő és a nyugtalan kóborló párhuzamos eredményre jutna. A kettő végeredményben ugyanazt jelenti: sohase látni embert, hogy mindenkit megismerjünk és mindig embereket látni, hogy senkit se kelljen ismernünk.

A tömegnek nincs arca, nincs egyénisége, nincsenek gondolatai, nincs akarata. Ha egy embert bálványává akarunk tenni, elég, ha az illető fényképét leközöltetjük tizennyolcszor az újság első oldalán. Sokkal könnyebb új istenség imádatára, mint új mellplasztilla vagy hajkenőcs használatára szoktatni. A csőcselék, amely a hadüzenet napján agyba-főbe verte az ellenséges állampolgárokat és lehajigálta bútoraikat a lakásuk ablakából, egy esztendővel ezelőtt ujjongva ünnepelte volna uralkodójukat, ha történetesen látogatóba jön az országba. A tömeg szörnyű gépezet, amely ügyes kézben a világ legveszedelmesebb fegyvere lehet. Valamilyen cél vagy eszme érdekében megmozdítani annyit jelent, mint módot adni arra, hogy szabadon kiélhesse féktelen ostobaságát és féktelen vadságát. A tömegnek tökéletesen közömbös, egyik pártot szolgálja-e, vagy a másikat, csak az a fő, hogy gyilkolhasson, fosztogathasson. A csőcseléket birkanyájnak szokták mondani. Pedig inkább tigriscsordának kellene nevezni.

Melittába Mauro természetesen szerelmes lett, sikerült kiábrándítania az őt kizsigerelő korosodó színésznőből. Egyetlen vágya az volt a férfinak, hogy az övé lehessen, minden ellenszolgáltatás nélkül, őszintén és igazán, tökéletesen eggyé váljanak a természettel. Melitta a szabadban adta át szüzességével együtt magát. Nem egyeztek meg esküvőben, nem akartak folytatást, csak egyet, szerelemben élni, szeretve lenni minden következmény nélkül. A hegyvidék, ahol az egyesülés megtörtént, örökké emlékezik a két szerelmes ölelkezéseire.

A városban Mauro pazar lakást rendezett be maguknak, olyat, melyhez nincs fogható, melyben Melitta elkábul minden pillanatban, melyet igazán otthonuknak érezhetnek. Naponta találkoztak egy kávéházban, néha a szerelmi fészekbe vonultak, néha sétálgattak, míg mostohahúga élősködő vőlegénye, Cicilló ki nem leste őket.

Ekkor felfortyant Melitta családja, felkeresték Mauro-t és esküvőre kényszerítették. Melittát meggyűlölte, de még együtt töltöttek Magyarországon és Ausztriában pár felejthetetlen hónapot, szerelmük gyümölcse is megfogant. Mauro szerelme váláskor, melyet a család sürgetett ismét fellángolt. Melitta gyermekét egy osztrák orvos vette el.

Itt vége is az ajánlómnak, elég annyi, hogy Mauro családja öngyilkossággal telített, ezért is nem akart megházasodni, különösen nem kényszer hatása alatt, úgy már a szabad szerelem elveszítette bűverejét. A regény vége nagyon szomorú, Melitta nem ezt a sorsot érdemelte volna. Állandóan a fejemben járt olvasásakor a bibliai mondat arról, hogyha valaki feleségét házasélet után szélnek ereszti, paráznává teszi őt. Ilyen nagy szerelem után két lehetőség adott egy fiatal leánynak, akinek összetörik a szíve: vagy visszahúzódó életet választ örök remeteségre kárhoztatva magát, vagy keresni fogja a könnyű élvezeteket. Hogy pontosan mi a vég, könnyen megtudhatjuk a könyv elolvasásakor.

Jó szórakozást kívánok e lebilincselő, mindenki szívét rabul ejtő kötethez, mely nem bővelkedik idézetekben, régi kifejezésekben, nem véletlenül lett az arany könyvek egyike Pitigrilli könyve.

2013. április 2. Kohut Katalin