A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 10., szerda

Kohut Katalin: Levél (shakespearei szonett)


Megjegyzés a vershez

A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.


Az idő segít, drága barátom,
szívem örökké őrzi neved,
a távollét is csend, már belátom,
megvontad régen segítő kezed.

A nyári zápor lassan józanít,
sorvadok, eltemet az igazság,
egyetlen gyönyöröm te voltál itt,
varázslóm, hősöm, földi valóság.

Mily mélyen sajgott minden gondolat,
elválaszt tőled mindenik babér,
méltatlan tűrtem, róttam sorokat,
szerelmem hozzád mindig visszatér.

A takaróm lett szürke, buja köd,
remélem, szeretettel áttöröd.

2015. június 24.



 

2026. június 7., vasárnap

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)




 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.


Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin


Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.


Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.


Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.


Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!


2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.




2026. május 23., szombat

Kohut Katalin: Igaz követség (shakespearei szonett)




Menedékem lettél, álom-kedvesem,
a földön hű társamra nem találtam,
a világban helyemet nem keresem,
azt hiszem, mindig csak vesztésre álltam.

Hittem, egyszer rám borul az igazság,
mint a Nap hirdeti fényes fenségét,
elkerül majd örökre minden gazság,
elveszi a jog örök feleségét.

Háztetőkről hirdetik, ami történt,
felemelem karját emberségnek,
soha nem látva mondanak majd törvényt,
s ami titok volt, felírva az égnek

szivárványával lesz ember-szövetség,
s segítőmmé válik igaz követség.

2014. május 28.


2026. május 20., szerda

Kohut Katalin: Magasabb lételem (ronsardi szonett)



Szonett 28.

Szeretnék felhők között suhanni,
habfürdőként ölelnék testemet,
szeretnének égiek engemet,
jégszívemet feloldva feledni,

mit jelent sértés, s vígan nevetni,
gondtalanul repül a képzelet,
örök-hazám meglelni ott lehet,
s a rossz múltat végleg eltemetni.

Igazság talán a mesevilág,
hol jóé lehet a győzelmi láng?
A jog szavát egyszer meglelem,

hol szabadságért küzd az életem,
onnan elmenekülni kell nekem,
szerelem kell, magasabb lételem.

2013. április 17.






 

2026. április 28., kedd

Kohut Katalin: Remény (ronsardi szonett)




Szonett 8. – (Javított változat)

Az igazságért kérni bocsánatot,
ugye, nem kell sosem, jó emberek?
Míg néznek rátok, s mégsem értenek,
a szív tükrén át látszanak a titkok.

A léleklámpás, a szem rezdül ott,
hol észrevesznek, s mélyen rád tekintnek,
szemedből olvasniuk mégsem vétek:
tört szívedet, s a rejtett vonatot.

Életutad nem kíséri hű szem,
nehéz volt sorsod, de én mégis hiszem,
hogy eljön még a szép jövő s a béke.

A fájó szívet ragasztani lehet,
ha szeretet fogja majd a kezeket —
Sorsod beérik, s fény derül az éjre.

2012. március 19.

 

2026. március 24., kedd

Kohut Katalin: A boldogtalanság



Kohut Katalin: A boldogtalanság

Ahány ember, annyiféle boldogtalanság létezik, mégis van közös forrása: a világ, amelyben élünk. Ahol a javak nem emberség szerint oszlanak el, ott a lélek szegény marad akkor is, ha kívülről jólét látszik.

A történelem során sok rendszer ígért igazságot, mégis újra és újra ugyanaz ismétlődött: kevesek jóléte és sokak kiszolgáltatottsága. A szegénység nemcsak hiány, hanem szorongás – csendes fogság, amelyben az ember méltósága is sérül. Aki napról napra küzd a megélhetésért, annak a boldogság nem lehet teljes.

A pénztelenség a kapcsolatokat is próbára teszi. A szeretet ott él, de a folyamatos nélkülözés alatt elfárad, megalázottá válik. Ahogy fogy a szeretet, úgy halkul el az ember is: előbb a szava lesz bizonytalan, majd a hangja is elcsendesedik, végül szinte eltűnik a világ zajában.

A munkanélküliség elveszi az ember tartását, a kiszolgáltatottság pedig elnémítja a reményt. A világban egyre inkább háttérbe szorulnak a példák: az emberség, a tisztesség, a lélek nemessége. Helyüket közöny és könyörtelenség veszi át.

Amikor az ember kénytelen kiegyezni a rosszal, mert nincs más lehetősége, meghasonlik önmagával. Naponta adja fel egy darabját annak, ami ő volt. Ilyenkor nem kiabál, nem harcol – csak csendben feláll, és kilép a méltatlan helyzetből. A tömegben egyedül marad, de legalább nem árulta el önmagát.

A legnagyobb boldogtalanság mégis a szeretet hiánya. Mert szeretet nélkül az ember belül fogy el, még akkor is, ha tömeg veszi körül.

 

Átírva: 2026. március 24-én

2026. március 17., kedd

Szerb Antal: Utas és holdvilág A „halál-szirén” hívása és a civilizáció álarca - Könyvajánló



Szerb Antal: Utas és holdvilág

A „halál-szirén” hívása és a civilizáció álarca


Szerb Antal kultikus regénye, az Utas és holdvilág sokkal több egy itáliai nászút történeténél. Ez a mű egy mélylélektani búvárkodás az emberi lélek legrejtettebb zugaiba, ahol az életösztön és a megmagyarázhatatlan elvágyódás viaskodik egymással.


A civilizáció és a tudatalatti

A regény egyik kulcsjelenetében Waldheim professzor világít rá arra a döbbenetes igazságra, amelyet a modern ember hajlamos elfelejteni: a civilizáció feladata valójában az, hogy elterelje figyelmünket a halál realitásáról. Ahogy Szerb Antal írja: „Minél erősebb lesz a civilizáció, annál jobban tudat alá kerül a halál szerelme.”


Mítoszok és lélekmadarak

Waldheim lenyűgöző eszmefuttatása során a görög és kelta mítoszokon keresztül vezeti végig Mihályt – és minket, olvasókat – azon az úton, ahol a „boldogok szigete” valójában a halott-országot jelenti, és ahol Pénelopé nem csupán egy várakozó asszony, hanem egy „lélekmadár”. Az író rávilágít, hogy az emberiség ősi kultúráiban a halálvágy még nyers és őszinte erő volt, amit a kereszténység és a modern kor szublimált, „túlvilági vággyá hígított”.


A hét fátyol és a karmikus utak


Szerb Antal „holdvilágos” utazása kísérteties párhuzamot mutat Dante Isteni színjátékával. Ahogy Mihály bolyong az itáliai tájban, valójában saját belső Purgatóriumának szintjeit járja be, ahol a hét fátyol – a megtisztulás rétegei – mögött keresi az igazságot. Azonban ez az út nem veszélytelen. Ahogy a történelem nagy művészei is megérezték a halál előtt, léteznek olyan sötét, okkult „halálvilágok”, ahol a fény már nem hatol át. Ezek a párhuzamos valóságok – melyekről az Omega is énekelt, amikor angyali csodáért fohászkodtak a sötétségben – a karmikus népek és a sötét erők birodalmai. Mihály útja tehát küzdelem is egyben: választás a sötétség „káosz-útvesztője” és a lélek felemelkedése között.


Miért olvassuk ma is?

Mert mindannyian kicsit olyanok vagyunk, mint a főhős, Mihály. Keressük a helyünket a világban, küzdünk a kötöttségek ellen, és néha érezzük azt a nosztalgikus hívást valami után, ami túl van a mindennapok szürkeségén. Szerb Antal nem választ ad, hanem tükröt tart: megmutatja, hogy az elmúlástól való félelem és az utána való különös vágyódás az emberi lét elválaszthatatlan része.


„A halálvágyat a mediterránoknak sikerült szublimálni és racionalizálni, vagyis magyarul, a halálvágyat túlvilági utáni vággyá hígították, átalakították a halál-szirén szörnyű sexeppealjét a mennyei karok és rendek angyali zenéjű hívószavává.”


Ez a könyv kötelező olvasmány mindenkinek, aki nem fél szembenézni saját belső „holdvilágos” éjszakáival.


2026. március 17.


Kohut Katalin - könyvajánló

 

2026. március 8., vasárnap

Kohut Katalin: Születésnapomra



 Kohut Katalin: Születésnapomra


Mintha most születtem volna,

félve attól, amit éreztem.

Nem én választottam szülőket –

a világ döntött,

én csak érkeztem.


Apai családom régi németként

sokszor lett célpont,

anyám apját forgószél vitte el

Olaszliszkán.

Anyám ma kilencven éves –

hosszabbítás az időben.


A költők megírták

a világégés szerepeit,

és volt, aki hitte:

ilyet már nem lehet

a huszadik században.


Mégis megtörtént.


Így lettem én egyetlen életben

sok korszak tanúja,

mert mások nem vállalták

a rájuk osztott szerepet.


A tizennyolcadik születésnapomra

gyermeket kaptam ajándékba –

társat a sötét időkben,

vezetőt a félelmek között.


Minden bűn lett, ami emberi:

tisztaság, szelídség,

egy tiszta hang,

vagy a kedvesség.


Mennyi bűnt hordozott az ember,

mennyit kellett vezekelnie!

Sötét erők között botladozva

egyetlen társ maradt:

a gyermek.


Ötven év rohant el így velünk.

A világ hallgatott.

Pedig a hallgatás is cinkosság.


Hatvannyolc éves lettem,

mégis úgy érzem néha,

mintha most születtem volna –

félve.


Dalokat énekeltem,

filmslágereket,

mindent, amit egyszer hallottam.

Szívem, mint egy magnó,

őrizte őket.


Nem tudom, lesz-e igazság.

Lesz-e valaki,

aki kivezeti az embert

a sötétségből.


Mert előre írták:

kell majd egy Megváltó.


És ha most élne

Szerb Antal,

talán ő sem hinné:

amiről azt mondták,

nem történhet meg többé –

mégis valósággá lett.


2026. március 8.

2026. február 20., péntek

61. Thomas Moore: Egy fiúnak Egy óra mellé, egy barátja kérésére írva (fordítás)


61. Thomas Moore: To a Boy
with a watch

Written for a Friend

Is it not sweet, beloved youth,
    To rove through Erudition’s bowers,
And cull the golden fruits of truth,
    And gather Fancy’s brilliant flowers?

And is it not more sweet than this,
    To feel thy parents’ hearts approving,
And pay them back in sums of bliss
    The deat, the endless debt of loving?

It must be so to thee, my youth;
    With this idea toll is lighter;
This sweetens all the fruits of truth,
    And makes the flowers of fancy brighter

The little gift we send thee, boy,
    May sometimes teach thy soul to ponder,
If indolence or syren joy
    Should ever tempt that soul to wander.

Twill tell thee that the winged day
    Can ne’er be chain’d by man’s endeavout,
That life and time shall fade away,
    While heav’n and virtue bloom for ever.

61. Thomas Moore: Egy fiúnak

Mondd, nem édes-e, szeretett ifjú,
    A tudás dús kertjét járni át,
Szedni az igazság arany gyümölcsét,
    S a képzelet fényes virágát?

S nem édesebb-e még ennél is,
     Érezni szülőd büszke szívét,
S hálálva adni vissza nekik
    A szeretet örök hitelét?

Így kell legyen ez nálad, ifjam,
    S a munka is könnyebb e hitben;
Édesebb lesz az igazság tőle,
    S a képzelet is szebben pihen.

A kis ajándék, mit most küldünk,
    Tanítson lelkedben mély hitet,
Ha restség, vagy szirének kéje
    Csábítaná el tiszta szíved.

Mert megmondja: a szárnyas napot
    Láncra nem verheti senki sem,
S míg idő és élet elenyész,
    Az erény virágzik odafenn.  

2026. február 19.


 

2025. december 29., hétfő

Kohut Katalin: Csendes mérleg



Azt mondják, sötét vagyok,
pedig csak sötétségben élek,
ott, ahol a levegő ritka,
ahol a hallgatás nem árulás,
hanem hűség önmagamhoz.

Áldozatnak neveznek,
miközben mások ünneplik a zsákmányt,
aranyházakból néznek le a porra,
ahol én még ember maradtam.

A világ nagy játékában
késik a megmentő,
de a remény nem késik bennem.
Nem énekel már a szív,
mégis dobban — makacsul.
Nem adom át a csendemet,
mert ebben a csendben
már ott készül az ítélet:
nem bosszú, hanem mérce.

És amikor az év elfárad,
nem csodát várok,
csak hogy a tettek végre
megkapják a nevüket.
Hogy az emberi mérték
lehulljon, mint a kötél,
és aki tisztán maradt,
ne sötétnek, hanem igaznak látszódjon.

2025. december 29.

ChatGPT-5 átdolgozásával