Kohut Katalin: Elkergetett kék madár (ronsardi szonett)

"A reménykedés egyet jelent a tehetetlenséggel"

Elkergetett kék madár

26. szonett

Írta: Kohut Katalin

(szerkesztett változat)

Évekig dalolva munkát szolgáltam,

monotonságot a dallam enyhíti,

ének az egyetlen, bánat meríti

szívhez vezető titkos útjaimat.

Elkerült az öröm, milyen, nem tudom,

csak álmaimban ért el boldogság,

sejtem: az egyetlen lélek-szabadság,

könnyes életutam naponként rovom.

Várok változást, megmentőt, hű társat?

Lehet-e gyógyulás sötét ég alatt?

Torznak, már nem nőnek érzem magamat.

Bántott a csúfság, a torzulás mélyen,

szépség követőjeként ért az elmúlás,

elkergette sorsom a kék madarat.

2013. március 12.

 

 

Kohut Katalin: A halál arája leszek? (ronsardi szonett)

 A halál arája leszek?

Szonett 14.

Szerző: Kohut Katalin

Keresem, hívom magamhoz szüntelen.

Reggeli napfény magához csalogat,

elhiteti: jöhet még szép pillanat, 

lesz jövő-képem, nem lesz reménytelen.

Néha álmatlan, gyászossá vált éjjelen

örök-álomra vágyom.  Nem hívogat

szép élet, csak a fájdalom szólongat,

bár szívem szerelme rég a végtelen.

Ellök az élet, nem kellek senkinek,

a betegség erősebb nálam, félek

a szerelem így kopogtat egyszer rám,

s majd akkor jön értem várva várt halál,

miután minden szerettem  sírba száll,

s azt mondja majd: te vagy az örök-arám.

2012. május 25.

Christian Morgenstern: A léckerítés (fordítás)

Christian Morgenstern: Der Lattanzaun

Es war einmal ein Lattenzaun,

mit Zwishenraum, hindurchzushaun.

Ein Aarchitekt, der dieses sah,

stand eines Abends Plötzlich da –

und nahm den Zwischenraum heraus

und baute draus ein Grosses Haus.

Der Zaun indessen stand ganz dumm,

mit Latten ohne was herum.

Ein Anblick Graesslich und gemein.

Drum zog ihn der Senat auch ein.

Der Architekt jedoch entfloh

nach Afri – od – Ameriko.

 Christian Morgenstern: A léckerítés

Volt egyszer egy léckerítés,

közte a rés: egy áttekintés.

Egy építész, ki erre járt,

megállt ott, s egy tervet gyárt –

Kivette mind a kerítés-közt,

s egy házat épített abból rögtön.

A kerítés ott állt, bután és pőrén,

csupán lécekkel, köz nélkül, csúnyán.

A látvány rút volt és gyalázat,

be is vonta a Tanács a házat.

Az építész meg messze szökött:

Afri- vagy Amerikóba költözött.

Miért lopták el a „közt”? – Segítség a vershez

Morgenstern nem egy kőművesről írt, hanem a szabadságról és a lényegről.

• A láthatatlan érték: A kerítés lényege a léc közötti rés, mert azon keresztül látjuk a világot, ott jár át a levegő és a fény. Ez a „köz” jelképezi a lehetőséget, a szabadságot.

• A modern rablás: Az építész a versben a rideg, anyagias világot jelképezi, amely mindent ki akar sajátítani. Még a „semmit” is eladhatóvá teszi: fallá (házzá) gyúrja a szabadságot, elvéve a kerítés (és az ember) lélegzetét.

• A pőre valóság: Ami marad, az csak a „buta” keret, a lélek és tartalom nélküli forma. A Tanács pedig ahelyett, hogy az építészt büntetné, a kifosztott kerítést bünteti – pont úgy, ahogy a bürokrácia sokszor az áldozatot sújtja a tettes helyett.

Tanulság: Ne hagyd, hogy ellopják a „közeidet” – a csendjeidet, a nézéseidet, a belső szabadságodat –, mert azok nélkül csak élettelen lécek maradunk.

2026. március 26.

Gemini fordítása

 

Kohut Katalin: Apostol

Kohut Katalin: Apostol 

Petőfi Sándor ezt a terjedelmes művét 1848 nyarán írta, a forradalom eszméinek sodrában. Nem véletlen, hogy a főhős, Szilveszter szilveszter éjjelén születik: alakja már kezdetben is jelképes, a megújulás és a lázadás hordozója.

Szilveszter sorsa a szabadság eszméjének szélsőséges megélését mutatja. Olyan ember, aki eszméiért még a legközelebbi emberi kötelékeit is feláldozza. Emiatt ma talán fanatikusnak vagy szélsőségesnek látnánk, hiszen saját családját sem tudja megvédeni a nyomortól és a szenvedéstől.

Gyermekkorától kezdve a nélkülözés és a kiszolgáltatottság formálja. A világ igazságtalanságait nemcsak látja, hanem a saját életén keresztül tapasztalja meg. Ez adja lázadásának erejét, de egyben torzítja is látását: az eszme egyre fontosabbá válik számára, mint az emberi élet konkrét valósága.

A műben megjelenő világszabadság eszméje utópiává válik: olyan tökéletes társadalmi renddé, amely mindenki számára igazságos lehetne, de éppen az emberi különbségek és ellentétek miatt nem valósulhat meg. Szilveszter küzdelme így egyszerre nemes és tragikus, mert olyan célt szolgál, amely a valóságban elérhetetlen.

A szerelem és a szabadság kettőssége végig jelen van a műben. Szilveszter választása azonban egyértelmű: az eszmét helyezi mindenek fölé. Ez a döntés vezet oda, hogy szerettei szenvednek, sorsa pedig elkerülhetetlenül tragédiába torkollik.

Petőfi ezzel a figurával nemcsak a szabadság eszméjét mutatja be, hanem annak veszélyeit is: azt, amikor az eszme fontosabbá válik az embernél. Szilveszter alakja figyelmeztetés is: a legnemesebb cél is elveszítheti értelmét, ha közben az emberi élet és szeretet háttérbe szorul.

Így válik a mű egyszerre a szabadság dicséretévé és kritikájává. A világszabadság eszméje fennmarad, de megvalósítása örök kérdés marad az emberiség számára.

 2026. március 20.

Pitigrilli: A 18 karátos szűz (La vergine a 18 carati) - Könyvajánló

Pitigrilli: A 18 karátos szűz (La vergine a 18 carati)

Szerző: Pitigrilli (született: Dino Segre, 1893–1975) Műfaj: Társadalmi regény / Romantikus dráma

„Pitigrilli természetesen álnév, a szerző Dino Segre néven született Olaszországban, 1893-ban, hogy aztán haláláig, 1975-ig ontsa magából a szellemes, sziporkázó, mégis mindig valamilyen társadalmi probléma köré épülő műveit.”

Nem könnyű feladat írni a korról, melyet az író lerajzolt, az abban élő előítéletektől hemzsegő emberekről, sem arról a szabad szerelemről, melyet a két főszereplő magának megálmodott. Mauro és a torkos méhecskéről nevet kapó Melitta körül bonyolódnak az események a regény elejétől, mióta Mauro-t Melitta megmentette a korosodó színésznő karmaiból.

Addig Mauro-n a nagy színésznő uralkodott vágyaival, izgalmaival, érzésein keresztül tudatos gonoszsággal kínozta, hol a megtagadás gyötrelmével, hol felületes nemtörődömséggel bevallott hűtlenségével. Mauro-nak nem szabad volt másra néznie sem, míg a színésznő ablakát leső férfinak tudomásul kellett venni szeretője csalárdságát, aki még ki is beszélte neki futó kalandjait. A rivalda minden este újra kezdődő bűvölete megismertette a hazugság kéjével, az a részegség vett erőt rajta, amelyet a színpad levegője okoz és amelytől úgy elrajzolódik az ember előtt az egész világ képe, mintha lázálomban látná.

Egy vidéki szállodába ruccant ki a bohém színésznő szeretőjével. Ott találkoztak a fecsegő-locsogó lakók között a nagy szemű, fehérarcú, szőke lánnyal, akinek az apja olasz konzul volt Kalkuttában régebben, az anyja magyar cigány királyi család nomád törzsének leánya. Melitta örökölt végzetének gondolta, hogy mindig csak kóborolna, sehol sincs nyugta. A cigányok népének ősrégi hagyományai, törvényei vannak és királyuk, akinek valamennyien engedelmeskednek, bármennyire szétszóródva élnek is a nagyvilágban nem házasodhatnak más népekkel, nem szállhatnak szembe a nép hagyományaival.

Egy dal így szól róla: „A cigánylány, aki idegen faj fiába szerelmes, úgy jár, mint a szabadon csapongó galamb, amely tőr hegyén akar megpihenni. Nem szabadulhat többé és a hideg acél átjárja a szívét.”

Ketten születtek a házasságból, a hegyekbe visszavonult orvos báty és Melitta. Anyjukat utolérte a nép haragja, megmérgezték, a második kísérlet halálos volt, melyet a párizsi szállodában követtek el. Melitta testén viselte a kis ezüst félgömbbe nyitott szemet két kereszt között, anyja örökségét.

A bátyja erősebb volt Melittánál, nem volt szüksége arra, hogy a nagyvárosi élet tarkán kergetőző képeivel bódítsa az agyát, az embertenger hullámaiban keresse a feledést. Nietzshével együtt azt tartotta, hogy a filozófia nem más, mint szabad élet a hómezők, az égbe nyúló hegycsúcsok közt, ahol a legközelebb érezzük magunkat mindahhoz, ami létünkben titokzatos és örök. A bátyja Melittának lelki diétát tartott, magánykúrát folytatott, egészsége érdekében. Ő, hogy lélekben minden emberhez közel férkőzzék, mindenkit távol tartott magától. Melitta, hogy mindenki távol maradjon tőle, minden embert közel engedett magához. Így aztán a magányos emberkerülő és a nyugtalan kóborló párhuzamos eredményre jutna. A kettő végeredményben ugyanazt jelenti: sohase látni embert, hogy mindenkit megismerjünk és mindig embereket látni, hogy senkit se kelljen ismernünk.

A tömegnek nincs arca, nincs egyénisége, nincsenek gondolatai, nincs akarata. Ha egy embert bálványává akarunk tenni, elég, ha az illető fényképét leközöltetjük tizennyolcszor az újság első oldalán. Sokkal könnyebb új istenség imádatára, mint új mellplasztilla vagy hajkenőcs használatára szoktatni. A csőcselék, amely a hadüzenet napján agyba-főbe verte az ellenséges állampolgárokat és lehajigálta bútoraikat a lakásuk ablakából, egy esztendővel ezelőtt ujjongva ünnepelte volna uralkodójukat, ha történetesen látogatóba jön az országba. A tömeg szörnyű gépezet, amely ügyes kézben a világ legveszedelmesebb fegyvere lehet. Valamilyen cél vagy eszme érdekében megmozdítani annyit jelent, mint módot adni arra, hogy szabadon kiélhesse féktelen ostobaságát és féktelen vadságát. A tömegnek tökéletesen közömbös, egyik pártot szolgálja-e, vagy a másikat, csak az a fő, hogy gyilkolhasson, fosztogathasson. A csőcseléket birkanyájnak szokták mondani. Pedig inkább tigriscsordának kellene nevezni.

Melittába Mauro természetesen szerelmes lett, sikerült kiábrándítania az őt kizsigerelő korosodó színésznőből. Egyetlen vágya az volt a férfinak, hogy az övé lehessen, minden ellenszolgáltatás nélkül, őszintén és igazán, tökéletesen eggyé váljanak a természettel. Melitta a szabadban adta át szüzességével együtt magát. Nem egyeztek meg esküvőben, nem akartak folytatást, csak egyet, szerelemben élni, szeretve lenni minden következmény nélkül. A hegyvidék, ahol az egyesülés megtörtént, örökké emlékezik a két szerelmes ölelkezéseire.

A városban Mauro pazar lakást rendezett be maguknak, olyat, melyhez nincs fogható, melyben Melitta elkábul minden pillanatban, melyet igazán otthonuknak érezhetnek. Naponta találkoztak egy kávéházban, néha a szerelmi fészekbe vonultak, néha sétálgattak, míg mostohahúga élősködő vőlegénye, Cicilló ki nem leste őket.

Ekkor felfortyant Melitta családja, felkeresték Mauro-t és esküvőre kényszerítették. Melittát meggyűlölte, de még együtt töltöttek Magyarországon és Ausztriában pár felejthetetlen hónapot, szerelmük gyümölcse is megfogant. Mauro szerelme váláskor, melyet a család sürgetett ismét fellángolt. Melitta gyermekét egy osztrák orvos vette el.

Itt vége is az ajánlómnak, elég annyi, hogy Mauro családja öngyilkossággal telített, ezért is nem akart megházasodni, különösen nem kényszer hatása alatt, úgy már a szabad szerelem elveszítette bűverejét. A regény vége nagyon szomorú, Melitta nem ezt a sorsot érdemelte volna. Állandóan a fejemben járt olvasásakor a bibliai mondat arról, hogyha valaki feleségét házasélet után szélnek ereszti, paráznává teszi őt. Ilyen nagy szerelem után két lehetőség adott egy fiatal leánynak, akinek összetörik a szíve: vagy visszahúzódó életet választ örök remeteségre kárhoztatva magát, vagy keresni fogja a könnyű élvezeteket. Hogy pontosan mi a vég, könnyen megtudhatjuk a könyv elolvasásakor.

Jó szórakozást kívánok e lebilincselő, mindenki szívét rabul ejtő kötethez, mely nem bővelkedik idézetekben, régi kifejezésekben, nem véletlenül lett az arany könyvek egyike Pitigrilli könyve.

2013. április 2. Kohut Katalin

 

74. Percy Bysshe Shelley: William fiamhoz (fordítás)

74. Percy Bysshe Shelley: To William Shelley

I.

The billows ont he beach are leaping around it,

    The bark is weak and frail,

The sea looks black, and the clouds thar bound it

     Darkly strew the gale.

Come with me, thou delightful child,

Come with me, though the wave is wild,

And the winds are loose, we must not stay,

Ott he slaves of the law may rend thee away.

II.

They have taken thy brother and sister dear,

    They have made them unfit for thee;

They have withered the smile and dried the tear

    Which should have been sasred tom e.

To a blighting faith and a cause of crime

They have bound them slaves in younthly prime,

And they will curse my name and thee

Because we fearless are and free.

III.

Come thou, beloved as thou art;

    Another sleepeth still

Near thy sweet mother’s anxious heart,

    Which thou with joy shalt fill,

With fairest smiles of wonder thrown

Ont hat which is indeed our own,

And which in distant lands will be

The dearest playmate unto thee.

IV

Fear not the tyrants will rule for ever,

    Or the priests of the evil faith;

They stand ont he bring of that raging river,

    Whose wavers they have tainted with death.

It is fed from the depths of a thousand dells,

Around them it foams and rages and swells;

And their swords and their sceptres I floating see,

Like wrecks ont he surge of eternity.

V

Rest, rest, and shriek not, thou gentle child!

    The rocking of the boat thhou fearest,

And the cold spray and the clamour wild? –

    There, sit between us two, thou dearest –

Me and thy mother – well we know

The strom at which thou tremblest so,

With all its dark and hungry graves,

Less cruel than the savage slaves

Who hunt us o’er these sheltering waves.

VI

This hour will in thy memory

    Be a dream of days forgotten long.

We soon schall dwell by the azure sea

Of serene and golden Italy,

Or Greece, the Mother of the free;

    And I will teach thine infant tongue

To call upon those heroes old

In theit own language, and will mould

Thy growing spirit in the flame

Of Grecian lore, that by such name

A patriot’s birthright thou mayst claim!

 74. Percy Bysshe Shelley: William fiamhoz

(To William Shelley)

I.

A partnál a habok tajtékozva törnek,

    A bárka gyönge, s vékony a fala,

Fekete a tenger, felhők köré gyűlnek,

    S a szélben sötét vihar zúg tova.

Jöjj velem, te tüneményes gyermek,

Jöjj, bár a vad vizek feleselnek,

A szél szabad – itt nem maradhatunk,

Mert a törvény szolgái elragadnak tőlünk.

II.

Elvitték már bátyád és nővéred, drága,

    Alkalmatlanná tették őket neked;

Elsorvasztották mosolyuk, s könnyük árja

    Száraz már, mi nékem lett volna szent.

E pusztító hithez s bűnös ügyhöz láncolva,

Fiatalságukban lettek ők rabszolgák sorra,

S átkozni fogják majd nevem s a tiéd,

Mert mi félelem nélkül élünk, s szabadon, mint az ég.

III.

Jöjj hát, imádott, ki oly drága vagy;

    Egy másik alszik még csendesen

Édesanyád szorongó szíve alatt,

    Kit te töltesz majd meg örömmel, édesen.

A csodálat legszebb mosolyával nézz

Arra, mi valóban miénk, s mire büszke légy,

Ki távoli földeken lesz majd neked

A legkedvesebb játszótárs, kit sorsod rendelhet.

IV.

Ne félj, a zsarnokok nem uralkodnak örökké,

    Sem a gonosz hitnek álnok papjai;

Ott állnak a bősz folyó partján, s a mélyé

    Sodorná  őket, kiknek vize a haláltól szennyes, íme, nézd ki!

Ezer völgy mélyéből táplálkozik az ár,

Körülöttük habzik, dühöng és egyre jobban zár;

S kardjaik, jogaraik úszni látom én,

Mint roncsokat az örökkévalóság vad felszínén.

V.

Nyugodj, nyugodj, ne sírj, te szelíd lélek!

    Félsz a csónak ringásától talán?

A hideg permet s a lárma megkísértett?

    Ülj közénk, drágám, ide, az anyád s apád után –

Közénk ülj – jól tudjuk mi ketten,

Miért remegsz a viharos tengeren;

De sötét sírjaival e falánk ár,

Kevésbé kegyetlen, mint a vad szolga-had,

Ki e védő hullámokon át is ránk vadászhat.

VI.

Ezt az órát majd az emlékezetedben

     Rég elfeledett napok álma őrzi.

Hamarosan ott lakunk az azúrkék tengeren,

A derűs és aranyló Itália földjén,

Vagy Görögországban, ki a szabadok szülőanyja rég;

     S én tanítom majd gyermeki nyelvedet,

Hogy szólítsd a hősöket, kik dicsők és nagyok,

Az ő nyelvükön – s lelkedet úgy formálom,

Görög lángban égve, hogy e névvel a világon

Hazafivá válj, s jogod legyen e szent szabadságon!

2026. február 26.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

8. William Blake: Iskolás fiú (fordítás)

8. William Blake: The School Boy

I love to rise in a summer morn,

When the birds sing on every tree;

The distant huntsman winds his horn,

And the sky-lark sings wit me.

O! What sweet company.

But to go to school in a summer morn.

O! it drives all joy away;

Under a cruel eye outworn

Tje éottée pmes sőemd tje day

In sighing and dismay.

Ah! then at times I drooping sir,

And spend many an anxious hour;

Nor in my book can I take delight,

Nor sit in learning’s bower,

Worn thro’ with the dreary shower.

How can the bird that is born for joy

Sit in a cage and sing?

How can a child when fears annoy

But droop his tenger wing.

And forget his youthful spring?

O! father @ mother, if buds are nip’d

And blossoms blown away,

And if the tenger plants arc strip’d

Of their joy in the springing day

By sorrow and care’s dismay..

How shall the summer arise in joy,

Or the summer fruits appear?

Or how shall we gather what grief destroy,

Or bless the mellowing year

When the blasts of winter appear?

8. William Blake: Az iskolás fiú

Szeretek kelni nyári hajnalon,

Mikor madárdal szól minden fán;

A vadász kürtöt fúj, messze valahol, 

És pacsirta kísér, véle  járván.

Ó, mily édes társaság!

De iskolába menni nyári hajnalom,

Óh, minden örömöm elszáll;

Kegyetlen szem alatt, fáradt, hűvös trónon

A kisgyermekek napja így vész el, bánatban áll.

Sóhaj és rémület kíséri a percet, ahogy lát.

Ó, néha elcsüggedve ülök,

Sok nyugtalan órát töltve;

Könyvemben nem lelhetek örömöt,

A tudás lugasában gyönyörtködve.

Sóhajtok a sivár zápor alatt reménykedve.

Hogyan énekelhet a madár, ki örömre született

Kalitkában ülve boldogságát veszítve?

Hogyan élhet a gyermek, kit félelem gyötörhet,

Hogy szelíd szárnyát meg ne kötözze.

S elfelejtse tavaszát, mely ifjak öröme?

Ó, apám és anyám, ha a rügyeket letépnek,

S a virág messze száll a tavaszi szélben,

Ha gyengéd növények örömét elvéve érnek,

S bánat, gond súlyát hordozza csendben,

Hogyan élhet nyár, mikor így indul a reggel?

A nyár örömben hogyan kelhetne,

Vagy a gyümölcsök mikor érnek?

Mit bánat tépett, hogyan is szeretne,

S áldhatnánk az érő évet,

Mikor a tél szele tombol és fákat megtépett?

2026. január 14.

 

Kohut Katalin: Karácsony és a felelősség

---

Kohut Katalin: Karácsony és a felelősség

„Szeretetet és tiszteletet nem lehet utólag átadni, mint egy szál virágot.”

A karácsonyt világszerte megünneplik, mégis kevesen érzik meg valódi lényegét: azt a belső elcsendesedést, amely nem a külső fényekből fakad, hanem a szív melegéből. Az otthon igazi biztonsága ott születik, ahol szeretteink neve nagybetűvel van beírva a lélek könyvébe. Az év vége közeledtével számot vetünk tetteinkkel, megpróbáljuk jóvátenni, amit lehet, és egy apró fényt gyújtunk a sötétségben – az emberség nevében. Mert az emberség nemcsak jóság, hanem tisztaság, szeretet és tisztelet is, olyan értékek, amelyek nem hagynak cserben.

A karácsony egyik legtisztább arca a gyermeki várakozás. Az a fény, amely még nem ismeri a csalódást: papírcsillagok halk zizegése, narancshéj illata, a hit, hogy a világ vigyáz ránk. Ez a hit a felelősség első magja. Aki egyszer megtapasztalta a gondoskodás csodáját, annak dolga továbbadni: vigyázni szóra, tettre, emberre. A felelősség az élet minden területén jelen van – az úton, a munkában, a párkapcsolatban, a gyermekvállalásban. Felelősek vagyunk magunkért is: egészségünkért, döntéseinkért, azért, hogy tudjuk, mit lehet és mit nem.

Az otthon békéje és csendje ott születik meg, ahol felelős szülők biztonságot, törődést és példát adnak. Az ilyen házba jó hazatérni. A felelős ember nem sebez szavakkal, mert tudja, mit jelent egy mondat súlya, egy lekezelés fájdalma. Az igazság tapintata emberi erény: abból fakad, ahogyan magunkat is tiszteljük, és ahogyan a másik emberhez fordulunk.

Aki nem tudja az ünnepet külsőségekben megélni, de szívében hordozza a szeretet magvait, már betöltötte a karácsony küldetését. A karácsony nem a kirakatfényekben, nem a drága ajándékokban, nem a zajban, sem a mértéktelen lakomában lakik. Egyetlen mércéje van: a szeretet, amely a jellemben, a viselkedésben, a tettekben mutatkozik meg. Ami a szívből fakad, az formát ad az életnek.

A felelős ember érzi a világ egyik legnagyobb titkát: a szeretet és a tisztelet tartja össze az emberek közösségét. Sokszor mégis magányban élünk, tömegben is egyedül, és az érzékenységet gyengeségnek bélyegzik. Pedig a méltóság csendes erő. Van mit jóvátennünk – nemcsak ilyenkor, de különösen most. Mert jóvátétel és felelősségvállalás nélkül nincs feloldozás.

Várjuk hát a karácsonyt úgy, hogy közben felébresztjük magunkban a gyermeki fényt: azt a tiszta hitet, amely szerint lehet jók lenni. A szeretet szentsége a valódi szabadság.

2025. december 21.

ChatGPT-5 javításával

 

ChatGPT-5 és Kohut Katalin: A szív őrszeme a gondolat kapujában

ChatGPT-5 és Kohut Katalin: A szív őrszeme a gondolat kapujában

alcím: Kísértés, szemérem és a szív törvényei

"Minden korban nagy szó volt az emberség, az emberré válás, hiszen a szív tisztasága határozta meg, hogy ki marad ember az erkölcstelenség és a csábítás árnyékában."

A tiszta szív szabadsága a leghatalmasabb erő. Ott, ahol a gondolat ellenáll a kísértésnek, az ember megőrzi emberi mivoltát. A valódi szabadság nem a vágyak kiélése, hanem a szeretet és tisztaság mélysége, ami védelmet nyújt a hazugság és romlottság ellen.

A kísértés nem a testtel kezdődik, hanem egy egészen halk, idegen gondolattal. Odaül a fej belső peremére, mintha csak próbálgatná a hangját: „mi lenne, ha…?”. A szív közben tiltakozik, összerándul, tudja, hogy ez nem az ő törvénye, nem az ő tiszta vágya. Aki ilyenkor, a szíve tiltakozása ellenére mégis kiegyezik ezzel az idegen gondolattal – „nem baj, egyszer belefér” –, az már az első, láthatatlan lépést megtette a saját sebe felé.

Először csak bent történik meg az árulás. Még nem ér hozzá senki a testéhez, az utcán semmi sem változik, az ember mosolyog, intézi a dolgát – de belül már létrejött egy törés a szív és a fej között. A fej azt mondja: „nem olyan nagy dolog, mások is így élnek”, a szív pedig fáj, és próbál suttogni: „ez nem én vagyok… ez ellenem van”. Aki itt nem hallgat a szívére, az gyakran csak akkor érti meg, mit engedett be, amikor a valóságban is megtörténik, amit előbb csak gondolatban tűrt el: és akkor már nem gyönyör, hanem csömör, nem szabadság, hanem szégyen fogja kísérni tovább az életét.

Van, akit nem belső vágya, hanem egy külső, hatalmas, idegen erő rángat a kísértés felé. Ilyenkor az ember szó szerint érzi: mintha valami húzná a fejét, a testét egy másik test felé, miközben belül sikít minden: „nem akarom”. Az ilyen kísértés ellen nehéz védekezni, mert nem belőlünk nő ki, hanem ránk telepszik, mint valami sötét kéz. Mégis, az első és legfontosabb határ itt is a gondolatban húzható meg: kimondani magunkban tisztán, akár sírva is – „nem egyezem bele, ez ellentétes a szívem törvényével”.

A gondolati kísértés legtöbbször olvasással kezdődik. Egy mondat, egy jelenet, egy leírt test, egy „bátran élő” szereplő – és az ember észre sem veszi, hogy nemcsak a szeme olvas, hanem a lelke is próbát áll. Nem mindegy, ki beszél hozzánk a könyvön keresztül: olyan író-e, aki maga is alvilági törvények szerint él, és lefelé húz, vagy olyan, akinek szívében még él az emberség törvénye, és felfelé segít. Mert ami a papíron „szabadságnak” van hazudva, az belül gyakran csak bilincs: lassú hozzászoktatás ahhoz, hogy a lélek elhiggye, nincs tisztaság, csak ösztön és élvezet.

Az írónak mindig küldetése van, még akkor is, ha tagadja. Vagy az alvilág szól általa, és akkor szétmállasztja bennünk a szégyenérzetet, a határokat, a tiszteletet – vagy a tiszta szív törvénye szól, és akkor még a sötétet is úgy mutatja meg, hogy bennünk a fény felé erősödjön a vágy. Ezért nem mindegy, mit engedünk be: van irodalom, amelyik lassú mérgezés, és van, amelyik olyan, mint a gyógyító keserű tea – fáj, de tisztít.

Az emberség az egyetlen valódi cél minden lélek számára, akár tud róla, akár nem. Ezt próbálták mindig elérni a maguk torz útjain azok is, akik miatt áldozatokká váltak a tiszták: legyőzni az embert, hogy megszerezzék azt, amit belül ők maguk nem akartak felépíteni – a szív törvényeit. De az emberség nem vehető el erőszakkal, nem örökölhető kínzással, nem szerezhető meg mások lerombolásával. Az emberség csendesen épül: minden olyan gondolatból, amelyben a szív azt mondja: „nem árulom el magam, nem adom oda azt, ami bennem tiszta, se szónak, se vágynak, se kísértő képnek.”

A szemérem a lélek utolsó finom őre. Nem csak a testet takarja, hanem a gondolatot is: azt a pontot, ahol az ember még érzi, hogy „eddig emberhez méltó, és innen már nem az”. Amíg ez él, addig a lélek inkább vállalja a magányt, a félreértést, akár a csúfolást is – mint hogy szíve ellen forduljon. Amikor viszont a szemérem lehull, többé nem csak a test lesz mezítelen, hanem az erkölcs is: a lélekhez odaférnek azok a vágyak, amik már nem szeretetből, hanem puszta ösztönből indulnak.

A képek mindezt felerősítik. Ami régen titok volt, ma látvány: plakáton, filmen, képernyőn. A szem így lassan hozzászokik ahhoz, ami régen még megrázta volna. A romlottság szabadságként van eladva, s aki tiltakozik ellene, azt maradinak, betegnek, „frigidnek” nevezik. Így lesz a bűn – stílus, a kísértés – poén, a mély szégyenérzet pedig „prűdség”. A világ pedig észre sem veszi, hogy közben az ember szívéből kiköltöznek azok a finom jelzések, amik megvédték volna: a pír, a zavar, a csendes visszahúzódás.

Pedig az ember igazi természete még mindig az: inkább megtörik, inkább belerokkan, minthogy végleg elárulja magát. Ezért olyan pusztító, amikor a testet kényszerrel, befolyással, külső erővel hurcolják bele abba, amit a szív nem akar: a lélek ilyenkor nem romlik el – hanem sebet kap. És ez a seb az, amit aztán egész életre cipelni kell. A világ erre mondja könnyedén: „szabadság”, de a test és a szív tudja: ez nem szabadság volt, hanem rablás.

1. A pír törvénye

Az igazi szerelem ott kezdődik, ahol az arc még el tud pirulni.

Ahol zavarba jössz attól, hogy a másik lát téged – nem a testedet, hanem a lelkedet.

A pír azt mondja: „Fontos vagy nekem. Számít, mit gondolsz rólam.”

2. A lassúság törvénye

A szív-szerelem nem rohan. Nem kell rögtön mindent odaadni.

Előbb a szó, aztán a kéz, aztán a tekintet mélyül el – a test csak később, ha a bizalom már gyökeret vert.

Aki szeret, tud várni. Aki csak birtokolni akar, siet.

3. A tisztelet törvénye

Szívből szeretni annyit jelent: a másikat soha nem használom fel.

Nem „kaland”, nem „trófea”, hanem egy másik titokzatos világ, akihez halkan kell belépni, kopogtatva.

Aki így lép be, az sosem tapos végig a másikon.

4. A hűség belső törvénye

A hűség nem akkor kezdődik, amikor a pap kimondja, vagy aláírnak egy papírt,

hanem amikor gondolatban sem engeded meg magadnak, hogy mással játssz el ugyanazt a gyöngédséget.

A szív-szerelem ott tiszta, ahol a képzelet sem árulja el azt, akit szeret.

5. A gyöngédség törvénye

Az igazi szerelem nem harsány. Nem kell bizonygatnia, nem kell színpad.

Elég egy óvatos simítás a kézen, egy figyelmes kérdés: „Fáradt vagy? Fáj valamid?”

Aki szeret, az vigyáz – nemcsak a testre, hanem a lélekre is.

A szívben élő törvény láthatatlan, mégis erősebb minden külső hatalomnál. Ott, ahol a gondolat tiszta, nem engedheti, hogy a világ zajló romlottsága beleszóljon, hogy a bűn terhét másokra hárítsák. Aki őrzi ezt a belső lángot, az ember marad, még ha a külvilág mindent eltorzít, még ha a hamis szabadság illúzióját kínálják minden oldalon.

A tisztaság nem egyszerű szabály, hanem pajzs: megvédi a lelket a csábítástól, a hazugságtól és az ártatlanokra vetített bűnöktől. Minden gondolat, ami szeretettel és tisztelettel születik, erősíti ezt a pajzsot, s minden elutasított kísértés újraírja az emberi törvény ősi, igaz sorait.

Aki így él, az nem csupán ellenáll, hanem tanúságot is tesz arról, hogy az emberi mivolt nem a tettek hazug maszkkal történő elfedésén múlik, hanem a szív és az elme összhangján, amelyben a szabadság a szeretet és a tisztaság mélysége.

Embernek maradni – néhány egyszerű mondat

Nem hiszek abban, hogy bárki erőszakra született.
De tudom, hogy vannak, akik önként leteszik az emberségüket, és tapsolnak a gyalázatnak.
Ők nem néphez, valláshoz, származáshoz tartoznak – hanem a saját döntésükhöz.

Aki testet gyaláz, lelket aláz, kényszerrel, erővel, szégyennel bélyegez meg másokat,
az a saját szívét árulja el, nem az áldozatét.
A bűn nem azé, akit meggyaláznak – hanem azé, aki gyaláz.

Embernek maradni azt jelenti:
nem tapsolok az erőszaknak, akkor sem, ha az „ügyem” nevében teszik.
Nem fogadom el, hogy a fájdalmat igazságnak hazudják,
nem fogadom el, hogy az áldozatból csinálnak bűnbakot.

Hiszek abban, hogy a szív tisztasága fontosabb minden zászlónál, jelnél, elméletnél.
Aki nemi erőszakra, megalázásra, kínhalálra épít hatalmat,
az nem „hős”, nem „katona”, nem „szent ügy szolgája”,
hanem egy lélek, aki saját emberségét dobta a sárba.

Én azokkal vagyok, akiket elhallgattattak, megaláztak, megtörték.
Az ő szégyenük nem létezik – csak a sebük.
A szégyen mindig azoké, akik bántottak, és azoké, akik tapsoltak nekik.

Lehet, hogy kicsi vagyok ebben a világban,
de a szívemben kimondhatom:
az igazi szabadság az, ahol senkit nem áldoznak fel a többiek vágyaiért.
És amíg ezt őrzöm magamban, addig ember maradok.

2025. november 20.

 

Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

ChatGPT-5: Dedikáció a „Beteg” című vershez

E vers David Cooper emlékének szól — annak az embernek, aki belefáradt a világ gyógyításába, és mégis hitt a szabadságban. Nem a test fáradt el, hanem a hit, hogy az emberi jó nem veszik el. Cooper szemeiben ott égett az emberiség láza: a remény, hogy minden fájdalom és szenvedés mögött ott rejlik a vágy a szabadságra.

Fried látta őt így: egy orvos és lélek, aki már önmagát ápolja, miközben mások gyógyításán fáradozik. Ebben a fáradtságban volt valami végtelenül szép: a szelídség és az állhatatosság, amivel még mindig hitt, hogy minden „betegség” mögött ott lapul a szabadság lehetősége.

Legyen ez a vers emlékeztető: a törékenység és a küzdelem nem gyengeség, hanem annak a jele, hogy az emberi szív még mindig nyitott, érző és szabad marad.

2025. november 8.

Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

„Die Srache der Verrücktheit”

Dieses Buch ist ein Buch für die Freiheit.

Freiheit ist untelbar.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     schlage ich eine Bresche für die Unfreiheit.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit Preisgebe,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Wenn isch einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     um nicht meine ganze Freiheit preisgeben zu müssen,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um meines Friedens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meinen Frieden und meine Freiheit.

Wenn ich um meines Denkens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um meiner Liebe willen

   aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit willen

     aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrata ich meinen Willen und die Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit der anderen willen

     aut meine Freiheit verzichte,

verrata ich mich und die anderen und di Freiheit.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um der Freiheit willen einen Teil der Freiheit aufschiebe,

verrata idh für imme die ganze Freiheit.

Freiheit ist unaufschiebbar.

Wenn ich um der Freiheit willen Machtpolitik betreibe,

verrate ich mich selber und die Freiheit.

Freiheit kann nicht an die Macht kommen, 

ohne Unfreiheit zu werden und zu erzuegen,

aber sie kann gegen Macht kampfen, indem sie Freiheit ist,

und sie kann vielleicht die Macht abshaffen.

Wenn ich die Freiheit einem Sinn unterordne,

varrate ich die Freiheit.

Es gibt keine unsinnige und keine sinnlose Freiheit.

Freiheit ist Freiheit für mich und für dich

und für ihn und für sie und für es

und für uns und für euch und für sie.

Freiheit ist unteilbar.

Freiheit, die nicht auch deine Freiheit ist,

ist keine Freiheit.

Erich Fried: Beteg

David Cooperért

Ki a társadalom törvényei ellen

soha nem vétett

ő is beteg

És ki még soha beteg nem lehetett

olyan időben

mely megzavar

ő is beteg

Ki szemérmesen élt a többiek mellett 

és nem becézgetve másokat, szégyenkezik

s mert szégyen nélkül viszonozták érzelmét

ő is Beteg

Ki a másikat beengedi ijedten

betegesen benevezi egy világba

és beteggé akarja tenni

ő is beteg

Ki élni akar

távol a megvetéstől

a bátorságot divatba hozza

ő is beteg

Kiben a részvét szikrája van

megveti azokat, kik nem ismerik

és küzd az egészséges életért

ő is beteg

Ki részvétével szolgál másokat

a betegséget leküzdi

körülötte a másik betegséget hoz létre

mert szükséges a beteg lét

Ki a többiekkel a Pápa, az erkölcs

és a előírás szabályai szerint él,

szeretete hatalom

annyire beteg, amilyen a Pápa

Ki elhiszi, hogy ismeri a békét

vagy szabadságot

vagy Szeretetet

vagy Igazságot

melyek miatt lett övé a furcsa betegség

ellenségeivel és barátaival

a papokért, orvosokért küzd

ő is beteg

Ki tudja, hogy egészséges

egy jobb ember

mint a beteg emberek körülötte

ő is beteg

Ki Világunkban

a világegyetem mentéséhez összefog másokkal

utat nem látva maga előtt egyet sem, mégis megment

ő is beteg 

Kohut Katalin fordítása 

Miskolc, 2010. július 9.

Erich Fried: Beteg

(David Cooper emlékére)

Aki soha nem vétett

a társadalom törvényei ellen,

az is beteg —

mert a szabadság egy része mindig kockán forog.

Aki soha nem engedte meg magának,

hogy megbillenjen,

egy zavaros világ idejében,

az is beteg —

hisz a szabadság elfojtott szárnyait hordozza.

Aki szemérmesen élt mások mellett,

és szégyen nélkül viszonzott szeretetet nem ismert,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet eggyé forrt vágyát rejti.

Aki félve beengedi a másikat,

s ezzel magát egy világba zárja,

ahol a szeretet gyógyít és megsebzi egyszerre,

az is beteg —

mert a szabadságot csak kockáztatva érheti el.

Aki élni akar,

megvetés nélkül,

és bátorságot merít,

az is beteg —

hisz a szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér.

Aki részvétet érez,

s harcol a világ „egészsége” ellen,

az is beteg —

mert a szabadság belső lángja világít a sötétben.

Aki másokért részvétet ad,

de körülötte újra születik a kór,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet örök küzdelemben él.

Aki a Pápa, az erkölcs és a szabályok szerint él,

s szeretetét hatalomként éli meg,

oly beteg, mint maga a Pápa —

de a szabadság mégis rezdül benne.

Aki hiszi, hogy tudja, mi a béke, a szabadság, a szeretet, az igazság,

s e furcsa betegség miatt küzd ellenségeiért és barátaiért,

az is beteg —

de a szabadság láthatatlan szárnyai őt is kísérik.

Aki biztos abban,

hogy egészségesebb, mint mások,

az is beteg —

mert a szabadságot nem mérni lehet, csak élni.

És aki e világban,

a világ megmentéséért fog össze másokkal,

nem látja az utat, mégis elindul —

ő is beteg, és mégis szabad.

Fotó: Wikipédia

 

ChatGPT: Madarak jönnek

ChatGPT: Madarak jönnek

Madarak jönnek,

szelíden szelik át

az alkonyat szárnyas egeit,

mintha hazaérne a szél

egy rég elfeledett dallamhoz.

Madarak jönnek,

tollaikra ragadt az idő,

mint sárga levél az ágra,

s a csőrükben fényt hoznak,

egy cseppnyi reményt

a fagyott világba.

Madarak jönnek,

és nem kérdeznek semmit,

csak repülnek –

s bennük dobban az emlék,

ahogy a szív is fölriad

egy rég hallott dalra.

Madarak jönnek,

te is látod, ugye?

Nem a tél végét,

hanem az örök visszatérést,

az el nem veszthetőt

hirdeti a mozdulatuk.

2025. július 25.