Az Idő int
Írta: Kohut Katalin
Szívemben vagy az öröm és bánat,
egyszer zokogok, máskor nevetek én,
lelkem hív, de nem járok utánad,
örök-lakóm, te a világ más felén.
Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,
hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,
erőm karjai tőled eredtek,
„azóta” lettem állandó búcsúzó.
Láthatatlan fonál köztünk izzik,
lelkünknek örül a vénséges föld,
Csillagok ember-létünk irigylik,
bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy.
Napkincsem neved, egyesül az út,
Az Idő int, minden perce hozzád fut.
2015. február 15.
