H. Kohut Katalin: szonettek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szonettek. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 18., hétfő

Kohut Katalin: Elkergetett kék madár (ronsardi szonett)

"A reménykedés egyet jelent a tehetetlenséggel"

Írta:

(szerkesztett változat)

Évekig dalolva munkát szolgáltam,

monotonságot a dallam enyhíti,

ének az egyetlen, bánat meríti

szívhez vezető titkos útjaimat.

Elkerült az öröm, milyen, nem tudom,

csak álmaimban ért el boldogság,

sejtem: az egyetlen lélek-szabadság,

könnyes életutam naponként rovom.

Várok változást, megmentőt, hű társat?

Lehet-e gyógyulás sötét ég alatt?

Torznak, már nem nőnek érzem magamat.

Bántott a csúfság, a torzulás mélyen,

szépség követőjeként ért az elmúlás,

elkergette sorsom a kék madarat.

2013. március 12.

Kohut Katalin: A szerénység (ronsardi szonett)

„Minél többet tudok, annál inkább érzem, mennyi mindent nem ismerek még.”

Vannak élethelyzetek, amikor a tanács már nem segít. Amikor az ember nem megoldást keres, hanem egy csendes jelenlétet. Egy valakit, aki nem magyaráz, nem hibáztat, nem mondja, mit kellett volna másképp tenni — csak ott marad mellette a reménytelennek tűnő várakozásban.

Néha a legnagyobb segítség nem a szó, hanem az együtt hallgatás. A tudat, hogy a fájdalmat nem kell egyedül hordozni.

Írta:

(szerkesztett változat)

Üresség sötétlik fájó szívemben,

megterhel nagyon a közömbösség,

emberek papolnak, mire van szükség,

tanácsuk mélyít sok sebet bensőmben.

Szólnak szeretetről, akik nem értik,

ködös önbizalom túlárad bennük,

dicséri őket minden földi ügyük,

átlátok rajtuk, szívem ellenkezik.

A tehetség szerénységgel párosul,

torzult jellem hozzá már nem idomul,

nem ülhet emberfölötti trónuson.

Ki valóban nagy, csendesen ragyog át,

nem hirdeti fenn önnön nagyságát,

költői zavarral ég a horizont.

2013. március 6.

2026. május 17., vasárnap

Kohut Katalin: Szív-megtartás (ronsardi szonett)

Ez a szonett a család emlékezetéből született: a gyökerek kereséséből, a és abból a vágyból, hogy ami érték volt, ne vesszen el nyomtalanul. Nem vérségi büszkeségről szól, hanem — emberségről, tartásról, szeretetről.

A versben a „” nem csupán családot jelent, hanem egy elveszni látszó világot is: azt a hitet, hogy a tisztesség, a szelídség és a belső jóság még megtartható. A szív néha akkor őriz a legerősebben, amikor már majdnem mindent elveszített.

Írta:

(finoman szerkesztett változat)

A kihalásra ítélt vérvonalam

egyetlen vágya ismét az egészség,

német létemet sérti a betegség,

anyám nyugtalan, szeretetem parttalan.

Felpörgött Idővel és kiúttalan

csalfa ember-csillag csak a reménység,

monoton kezem vezeti tisztesség,

Fészek-hazám nincs, így lettem hontalan.

Pár éve kacagni is megtanultam,

sorskerék pörgésével együtt futottam,

vágyam annyi: egyszer végleg fenn legyek,

mert szívembe költözött láng-szerelem,

miatta már nem adom fel életem,

fohászomtól megremegnek nagy hegyek.

2014. június 17.

2026. május 16., szombat

Kohut Katalin: A zenei ünnep hiánya (ronsardi szonett)

Aki szívből énekel, olyankor nem a világra figyel, hanem a hangok belső útjára; látszólag néz, mégsem lát semmit — mert a zene mélyén keresi a tökéletességet.

Vannak dallamok, amelyek túlmutatnak a zenén. Egy szép hang, egy igaz szöveg olykor tömegeket is megérint: gyertyák gyúlnak, idegenek énekelnek együtt, és egy pillanatra mintha jobbá válna a világ. Nekem nemcsak a zene hiányzik, hanem az a is, amelyet akkor éreztem, amikor még én is énekeltem — az a kimondhatatlan rezdülés, amikor a dallam a lélekig ér.

Írta:

Nem vidítja fel a zene szívem,

bár órákig dalokat hallgatok,

musicalt, régi dalt, s ábrándozok,

milyenné vált egyszeri életem.

Hiányzik a borzongás, azt hiszem,

kutatom az érzést, csatangolok

ezeregy utamon, s beosonok

régi korba, a zene ünnepem.

Boldog ember, kinek a szíve kincs,

örökké szabad, nem tudja, mi nincs,

szárnyalhat ,

és az mennyből való,

repül a táncos, szárnyas fehér ló

a szív-énekes birodalmában.

2012. október 15.

Kohut Katalin: Szomorú szonett (ronsardi szonett)

Mindig újrakezdtem mindent.

Mikor eltűntek a lapok, újraírtam őket.

Mikor nem válaszoltak, tovább írtam csendben.

Mikor láthatatlanná váltam, megtanultam együtt élni az árnyékkal.

Talán könnyebb így mindenkinek.

A világ szereti a hangos ünneplést, a kitüntetéseket, a fényképeket, a tapsot.

Én közben egy kis lámpa fényénél őriztem a mondataimat, mint más a családi ereklyéket.

Nem lettem híres.

Csak tanúja maradtam annak, hogy a szív akkor is tovább ír, amikor már senki sem kérdezi, mit mondana még.

Szomorú szonett

22. szonett

Írta: Kohut Katalin

Szomorúan írom szonettemet,

gondoltam, a betűket ismerem,

becsapott talán engem a szemem,

nem érzékelem már a kezemet?

Ezután könnyebb utat választok:

elfeledem a hű szabályokat,

a betűk sora már nem simogat,

helyes helyett helytelent tanulok.

Magányosan nem ünnepel a lélek,

de a szavak erejétől félek,

egyre kevesebb az igaz barát.

Többször nem kaptam válaszlevelet,

odalett a szeretet, tisztelet,

szomorúan írom szívem bánatát.

2012.október 6.

Kohut Katalin: Hol van a nyár? (ronsardi szonett)

Hol van a ?

Írta:

Eliramlott villámléptekkel a nyár,

ismét nem talált az örök szerelem,

mióta búcsúzom, csak azt kérdezem:

nem érint a csodás érzés soha már?

elszaladt velem, de kár,

mindenkinek jár az öröm, azt hiszem,

nem sodorhat parttalan folyón az ár.

, néhanapján remélek,

de csak magamban némán énekelek,

már nem is vigasztalót, csak szépeket.

Jöjj el, légy egyetlen gyógyító társam,

oly régóta ,

hozd meg testemnek a régi fényeket!

2012. október 5.

2026. május 14., csütörtök

Kohut Katalin: Szerelmes emlék (ronsardi szonett)

Írta:

Nagybetűvel íródott a szerelem,

soha nem gondoltam férjhez menésre,

vágytam a tökéletesre, nemesre,

álmaim férfiát már nem feledem.

Szólított lágy hangja, szálltam, repdestem,

karjaiba szaladtam, ölelésre

tártam kezeim, vénámból erére

szállt néma üzenet: ő a szerelmem.

Földöntúli csoda kísérte léptem,

fényözön ölelte vágyódó testem,

eszményi pár — üzenték bércek, hegyek.

A pajkosság negédes pillantása

szívemet sugárként érte, s hatása

örökké enyém, visszhangtól nem félek.

Kohut Katalin: Nem lehetett elfelejteni (ronsardi szonett)

Nem lehetett elfelejteni

19. szonett

Írta: Kohut Katalin

Senki sem tudott felejteni engem,

ki szívébe zárt, s megismert igazán,

az egyetlene voltam mindnek talán,

de még nem fogtam fel, mi a szerelem.

Mintha játszottam volna, nem is értem,

tetszést arattam, szemeimben pajzán,

naiv mosollyal vágyat arattam, aztán

a zavartsággal kissé visszaéltem.

Öcsike volt a legnagyobb imádóm,

félve érintette kezem, s áldozón

őrzött engem, szívem nem ünnepelte.

Saját bátyám soha nem házasodott,

míg hozzám fogható leányt nem kapott,

életét így magányosan tengette.

2012.augusztus 7.

Kohut Katalin: Tiltott szerelem (ronsardi szonett)

Írta:

Már mindenki meghalt, ki megszeretett.

Első szerelmem is végleg távozott,

„egyedül én szeretem” — nyilatkozott,

és tanulni küldött, mint egy gyereket.

A városban elhintett

legendája fennmaradt, nem változott,

s az élettől minden szépet megkapott,

kettőt soha: szeretetet, hűséget.

érett korhoz ragaszkodó érzelem,

az anyja is felháborodott ezen:

„Fiam nem vehet el téged sohasem,

lesz felesége” — s megértettem,

nem leszek győztes szerelem-ünnepen.

2012. július 21

Kohut Katalin: Az örök-szerelem (ronsardi szonett)

Írta:

Virágos és napos kertet képzeltem,

sétáltam táncos léptekkel közepén,

mennyország ez, égtükör e földtekén,

varázslat, káprázat, mit érzékeltem?

S örömöm egyre emelkedett bennem,

mert megláttam őt, lépegetett felém,

látomás-e, vagy játszik velem elmém?

Ajkammal örök-himnuszt énekeltem.

szállt le az égből,

elege volt már hiába-reményből,

megjutalmazta jéggé fagyott szívem,

az édeni harmónia enyém lett,

ketten lettünk egyek, s suttogjuk: meglett,

miénk a jövő, az örök-szerelem.

2013. február 3.

Kohut Katalin: Idill (ronsardi szonett)

Az „Idill” című szonett nem megélt, hanem elképzelt beteljesülés.

Úgy gondolom, a versek többnyire a vágyból, a reményből, a hiányból vagy a csalódásból születnek, mert a valóban beteljesült, tiszta szerelem már nem kíván sok szót. Az inkább csend, jelenlét és béke két ember között.

Ez a szonett ezért nem egy valós történetet mesél el, hanem azt a belső képet őrzi, ahogyan én az igazi, nagybetűs szerelmet elképzelem.

Idill

49. szonett

Szerző: Kohut Katalin

Várlak nyitott szívvel, drága szerelmem,

jöjj hamar és ölelésed meggyógyít!

Arcomon pírvirág, ha hangod szólít,

végzetem már múlt-akolba tereltem.

Szeress úgy, mint kiszáradt kút forrását,

szemed fénye tükrözi hálás arcom,

éjjelente a karjaidban alszom,

élvezzük együtt a földnek vonzását.

Már nem álmodom, valóság a csoda,

sorsom virága többé nem golgota,

közös az utunk, férjem és barátom,

kíséri ünnepünk égboltnyi csillag,

szabad vagyok, bár a szívemben itt vagy,

diadal-fényünk boldogság-parázson.

2015. május 12.

2026. május 10., vasárnap

Kohut Katalin: A remény tartott meg (petrarcai szonett)

Az eső elmosta az utcák porát, de a szívem fájdalmát nem tudta levinni a kövekről. A kapualjban állva úgy éreztem, mintha az egész város idegen lenne körülöttem. Csak a távoli fény derengett át a szürkeségen, mint egy . Nem tudtam, vár-e még rám valaki ezen a világon, de a remény — makacs kis madárként — még ott verdesett bennem.”

Írta:

Angyal hangja megérintette szívem,

simogatást, gondoskodást éreztem,

a szeretet azt ninózta véremben:

megérkezett az egyetlen életem.

Lágy hangjára csengő-bongón feleltem,

szerelem szimfóniáját élveztem,

rácsodálkoztam és öröknek hittem,

tőle nem választ el többé senki sem.

Elkésett, de megtalált hű szerelem,

éveken át miatta tűrtem, s éltem,

vártam rá, de nem jött többé sohasem.

egyre csak reméltem,

s mikor megláttam, kettérepedt szívem:

a remény tartott csak és a félelmem.

2012. július 18.

Kohut Katalin: Ott szeretnék élni (ronsardi szonett)

16. szonett

Írta:

Ott szeretnék még élni életemben,

hol az ég és föld összeölelkezik,

örül és nem ellenkezik,

apánk, a vele él szerelemben.

Senki sem zavar meg csend-kegyelemben,

a természet emberrel nem vetekszik,

tökély a mindenség és elalszik

dolgos napja után az ember fényben.

őrzi híve felett álmát,

nem riassza senki szívének vágyát,

vigyázzák éjjeli állatok, s a fák

és hajnalban jó reggelt kíván a Nap,

harmatban fürdeti népét, s áldást kap

jellel öreg, gyermek, diák.

2012. június 15.

2026. május 8., péntek

Kohut Katalin: Az érintés csodája (ronsardi szonett)

A szonettet a emléke ihlette, melyben a delfinek megtanulták kimondani nevüket emberi hangon. A tenger végtelen kék horizontja számomra mindig a szív szabadságát jelentette: a tiszta létezést, ahol még él az érintés és a bizalom csodája. A delfinek szeretete különösen megrendítő — minden fordulás után gyengéden megérintik kicsinyüket, mintha bátorítanák és óvnák őt. Az ember sokat tanulhatna ebből a néma, ösztönös szeretetből.

Az érintés csodája

Szonett 15.

Írta:

Fodrozódó tenger, ezüst hullámok,

Fa és Bi, két delfin játéka hív,

boldogságom soha nem volt ily hív,

szemeimben békesség, letűnt álmok.

Ősanya Bi szüli kicsinyét, s várok,

míg meghajlik előtte minden görb ív,

Fa farkával int, örül a delfinszív,

nézésüktől felélednek a korok.

Letűnt idők tanúi ők, ős-erők,

emberbarátok, nem takarják redők,

csodás mindaz, mit szememmel látok:

Fa és Bi körbeússza kis delfinjét,

farkuk gyöngéden érinti testét,

szeretet-csodát látva elámulok.

2012. június 17.

Kohut Katalin: A halál arája leszek? (ronsardi szonett)

A halál arája leszek?

Szonett 14.

Szerző: Kohut Katalin

Keresem, hívom magamhoz szüntelen.

Reggeli napfény magához csalogat,

elhiteti: jöhet még szép pillanat,

lesz jövő-képem, nem lesz reménytelen.

Néha álmatlan, gyászossá vált éjjelen

örök-álomra vágyom. Nem hívogat

szép élet, csak a fájdalom szólongat,

bár szívem szerelme rég a végtelen.

Ellök az élet, nem kellek senkinek,

a betegség erősebb nálam, félek

a szerelem így kopogtat egyszer rám,

s majd akkor jön értem várva várt halál,

miután minden szerettem sírba száll,

s azt mondja majd: te vagy az örök-arám.

2012. május 25.

2026. május 4., hétfő

Kohut Katalin: Összetört szív reménye (ronsardi szonett)

Összetört szív reménye

Szonett 12. (átdolgozott 2026)

Szerző:

Te látod, mit tükröz tört tekintetem?

Meghasadt szív, eltűnt szerelmes nézés,

mely átfogta a világot, rebbenés

nélkül csodálta az embert… remélem,

egyszer még beköszönt újra szerelem,

rám is vár majd a ,

nekem is járna a természet óvás,

hisz ezt a földet felettébb szeretem.

Ha parányi embernek is születtem,

a világot akkor is megöleltem,

rácsodálkoztam minden szépségére,

s ha irigység helyett már csak gúny kísér,

a gondolat számtalan csodát ígér –

forrásvízzel koccintok: Egészségre.

2012. május 10.

Kohut Katalin: Kérés magamhoz (ronsardi szonett)

Kérés magamhoz

Szonett 13. (átdolgozott 2026)

Írta:

Ugye, fáj a ? – sokszor kérdeztem

magamtól, míg epekedve várt szívem,

nagybetűs, igaz szerelemben hittem,

miközben az embereket kerültem.

Álmatlanul forgolódtam, s reméltem,

barátra lelek – de mást súgott eszem:

míg önbizalmad inog, nincs …

talán megtudják, hogy én is itt éltem.

Utolsó kívánságom csak az lehet:

kísérjék tovább az életet,

könnyzáportól tisztul a .

A magányról is rég elfeledkeztem,

bensőmtől naponta csak egyet kértem:

írjam meg szenvedésem, mitől félek.

2012. május 20.

2026. május 1., péntek

Kohut Katalin: Itt maradtam magam (ronsardi szonett)

Itt maradtam magam

Szonett 11. (2026-os átdolgozás)

Szerző:

Ha szomorú nem voltál még sohasem,

nem tudhatod, milyen a nagy boldogság,

mit érez az, kinek szívén ború rág,

s elkerüli jókedv, derű, szerelem.

Mindig odalenn, arra vitt kerekem,

nem érintett soha harmatos virág,

rég volt, elfeledtem, mit ád a világ:

szivárvány színeit fogta két kezem.

Szabadság kell nekem béke-szigeten,

hív barátok édeni álom-ligeten,

hová száműztem magam, ezt óhajtottam,

Földről el, hívogat milliárdnyi hely,

de hiába vártam sok évet – így esett –

senki sem jött el, itt maradtam magam.

2012. április 23.

2026. április 28., kedd

Kohut Katalin: Sírni soha nem szabad (ronsardi szonett)

Sírni soha nem szabad

Szonett 9. (Tisztázat, 2026)

Írta:

Így nyíltan sírni soha nem szabad,

a szív kutat, s csak űzi álmodat.

Ne add fel, lelj még újabb utakat,

bár néha az ember .

Miért jársz-kelsz folyton egymagad?

Miért bámulod fent a csillagokat?

Ha várod, hogy jöjjön egy hangulat,

jól hiszed: boldog lehetsz önmagad.

Zokogd ki vállamon mély bánatod,

elmesélheted titkos gondolatod,

megértelek, s hallgatom fájó szavad.

Ki sírni tud, csak az boldog ember,

ha nincs több könny, a szív sem ver,

s benne érzem többé nem marad.

,2012. április 12.

Kohut Katalin: Remény (ronsardi szonett)

Szonett 8. – (Javított változat)

Írta:

Az igazságért kérni bocsánatot,

ugye, nem kell sosem, jó emberek?

Míg néznek rátok, s mégsem értenek,

a szív tükrén át látszanak a titkok.

A , a szem rezdül ott,

hol észrevesznek, s mélyen rád tekintnek,

szemedből olvasniuk mégsem vétek:

tört szívedet, s a rejtett vonatot.

Életutad nem kíséri hű szem,

nehéz volt sorsod, de én mégis hiszem,

hogy eljön még a szép jövő s a béke.

A fájó szívet ragasztani lehet,

ha szeretet fogja majd a kezeket —

Sorsod beérik, s fény derül az éjre.

2012. március 19.