Kohut Katalin: Előhang - Mi jöhet még?

Szerzői megjegyzés

Ez a vers 2007. augusztus 29-én született, egy nehéz életszakasz után. Akkor még nem ismertem a szonettformákat, ezért nem tekinthető szabályos szonettnek. Mégis ezt választottam előhangnak, mert ebben fogalmazódott meg először a kérdés: „Mi jöhet még?” A későbbi szonettek és írások talán erre a kérdésre keresik a választ. Akkor még reménykedtem egy jobb, szebb életben, és a veszteségek ellenére a szépet kerestem.

Kohut Katalin

Előhang

Mi jöhet még?

Alantasan közeledtek

felém a betegségek,

miközben fenn az égen

fekete madarak repkedtek.

Varjú lepte el a környéket,

mint amikor belehaltam a zenébe.

Azóta sem pillantok más szemébe,

mióta a halál gyertyája tövig égett.

Elmentek, akiket szerettem,

bár szívemet már nem éreztem,

fáj elvesztésük szüntelen.

Valami szépet szeretnék:

a tökéletességben bízni,

megfogalmazni.

Mi jöhet még?

Szerda, 2007. augusztus 29.

 

Kohut Katalin: Szív-szerelem (ronsardi szonett)

Szív-szerelem

45. szonett

Írta: Kohut Katalin

Szeretlek, mint méh az édes mézet,

mint kiszáradt föld a záporesőt,

mint fúló tüdő a friss levegőt,

s mint kit anyai szem megigézett.

Szüntelen szemeim előtt képed,

kedves, létben tart óriás erőd,

egyetlenem vagy, nem volt más előd,

ki örökké szívembe belépett.

Mit keresek nálad, nem tudhatom,

ezerszer kérdeztem, s szív-lakatom:

beleírta neved a szeretet.

Ne hagyd kihűlni az érzést soha,

együtt lépjünk az időben tova,

fekhelyed őrzöm, erős hitedet!

2014. augusztus 29.

 

Kohut Katalin: Ezer évig (Petrarcai szonett)

 Ezer évig

37.szonett

Írta Kohut Katalin

Várlak tárt karokkal, hívlak szüntelen,

szomjazom a csókod, szeretlek, kedves,

mint mező virágán harmat megterem,

úgy borítsd be testem, mely még szemérmes.

Akár egy szűz margarét', titok-leledzem,

hét fehér szirmom véd, szemezek nappal,

örök pecsétem légy megtört szívemben,

győztesként ünnepelj velem, s magaddal.

Te vagy rögöm, göröngyöm, igazgyöngyöm,

elmúlásból mentő feltámadásom,

epedek érted, megtartalak Téged,

jóságod lett már egyetlen gyümölcsöm.

Messze vagy, szív-szobádat látogatom,

ezer évig tart, míg szívem kíséred.

2014 május 20.

 

Kohut Katalin: Búcsúm üzenet (shakespearei szonett)

Búcsúm üzenet

47. szonett

Írta: Kohut Katalin

A múlt fájdalma mindig elkísér,

bár hajnal közel'g, jövőt kacsintva,

a seb gyógyulást többé nem ígér,

a nyomor jár bánattal tarkítva.

Szürke köd lebeg a fejem felett,

az ösvény éles tüskékkel vár rám,

járható útból labirintus lett,

szédelgek benne egyedül, árván.

Nem süt rám a Nap, kifosztott vagyok,

elveszítettek, magamra maradtam,

régen haldoklom, búcsúszót hagyok,

nekem a szél is fájón hegedül.

Szenvedő ember is holtig tanul,

szív-szerelmem soha meg nem fakul.

2014. november 15.

 

Kohut Katalin: Néma hangüzenet (ronsardi szonett)

Néma hangüzenet

49. szonett

Írta: Kohut Katalin

Mikor poétának hívtak mások,

a szerénység a szóval szemben állt,

nem akartam mást, minden igazát.

Már nappalok világánál látok.

Gyorsan futnak percek, az esztendők,

hitem, s sorsom reményért esdekel,

leplez írás, a valóság perel,

tán verseim nem lesznek veszendők.

Vallom: a harmónia, békesség

ujjaimat vezető fényesség,

a némaságban is hivatást űz,

s képviselem az ember szerepét,

a szeretet múltat, s jövőt betűz,

áldja a költő örök-jelenét.

2015. február 21.

 

Kohut Katalin: A csönd éve volt (shakespearei szonett)

A csönd éve volt

48. Szonett 

Írta: Kohut Katalin

Kérdeztem a bíbor fényű napot,

meggyógyulok majd, lesz-e szép jövőm?

Kedvesem, örök szerelmet kapok,

szemed íve lesz-e majd őszöm?

Faggattam konok keleti szelet,

miért kísér a csend, a hallgatás,

nem érzem, drága, szeretetedet,

kívánságom olykor a meghalás.

Hallgattam a csönd mély hangjait,

gyászol a bús, tövises gondolat.

Várom a reményt, soha nem hagy itt.

Eltelt egy év, a sötétség tolat,

és még mindig késik a segítség.

Mantrám Te voltál, fájó meghittség.

2014. december 27.

 

Kohut Katalin: Levél (shakespearei szonett)

Megjegyzés a vershez

A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.

Kohut Katalin: Levél

Az idő segít, drága barátom,

szívem örökké őrzi neved,

a távollét is csend, már belátom,

megvontad régen segítő kezed.

A nyári zápor lassan józanít,

sorvadok, eltemet az igazság,

egyetlen gyönyöröm te voltál itt,

varázslóm, hősöm, földi valóság.

Mily mélyen sajgott minden gondolat,

elválaszt tőled mindenik babér,

méltatlan tűrtem, róttam sorokat,

szerelmem hozzád mindig visszatér.

A takaróm lett szürke, buja köd,

remélem, szeretettel áttöröd.

2015. június 24.

 

Kohut Katalin: Rekonstrukció (ronsardi szonett)

Megjegyzés a vershez

A versben szereplő Vénusz nem a hagyományos költői vagy mitológiai alak. Számomra Vénusz a szeretet, az emberség, a tiszta dal és a szívtörvény jelképe. Egy régi álmomban, amely egy földrengés által elsüllyedt ősi világrész emlékét idézte fel, a mélyből egy Vénusz-szobor emelkedett ki. Ez az alak számomra egy letűnt, de örök emberi eszményt képvisel.

A versben említett péntek Vénusz napja. A meggyszínű ruha különös ellenpontként jelenik meg benne, mert gyermekkoromtól idegenkedtem a piros erősebb árnyalataitól. A meggyszín így nem Vénusz színe, hanem egy személyes emlék, amely a versben szembeáll azzal a tiszta szeretet-eszménnyel, amelyet Vénusz alakjához kapcsolok.

Kohut Katalin: Rekonstrukció

Hiúságod legyezgettem szüntelen,

szerelmes asszony-szívvel ébredtem,

érted, miattad szerettem a bércet,

míg földön tartott minden küzdelem.

Hálát zengtek a rigók a réteken,

füttyük jelezte: érzés éledezett,

csoda történt, a boldogság megérett,

meggyszín ruhát lehelt rám pénteken.

Vénusz napja ismét nagyot köszönt,

meséltem a rám hulló emléközönt,

sebem enyhült, gyógyír volt a szeretet,

s ringtam, bár hintám régen leszakadt,

a mélységben kinyílott a szívlakat,

s két kezem vágy-morzsákat gyűjtöget.

2015. május 15.

 

Kohut Katalin: Megváltottál (ronsardi szonett)

Megváltottál

Ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin

Soha többé el nem feledhetlek,

szívem őrzi neved örökké,

s míg részeim nem válnak rögökké,

benső szobámban titkon szeretlek.

Múlt romjain álmaim ernyedtek,

életem lett ördögi körökké,

végzetem a névtelen hősöké,

szavaim a széllel elvegyedtek.

Megváltottál, egyetlen vigaszom,

a harcot többé fel nem adhatom,

felélesztett engem a szeretet.

Hálám zengett, dalolt néma ajkam,

mert velem voltál mélységben, bajban,

s hited nyomán rózsát szedhetek.

2015. május 21.

 

Kohut Katalin: Az idő int (shekaspearei szonett)

  Az Idő int

Shakespearei szonett

Írta: Kohut Katalin

Szívemben vagy az öröm és bánat,

egyszer zokogok, máskor nevetek én,

lelkem hív, de nem járok utánad,

örök-lakóm, te a világ más felén.

Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,

hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,

erőm karjai tőled eredtek,

„azóta” lettem állandó búcsúzó.

Láthatatlan fonál köztünk izzik,

lelkünknek örül a vénséges föld,

Csillagok ember-létünk irigylik,

bólogat frigyünkre az ezeréves tölgy.

Napkincsem neved, egyesül az út,

Az Idő int, minden perce hozzád fut.

2015. február 15.

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)

 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.

Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin

Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.

Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.

Kohut Katalin: A szabadság vértanúi (shakespearei szonett)

 Az aradi vértanúk emlékére és mindazokra emlékezve, akik a szabadságharc megtorlásának áldozatai lettek.

A szabadság vértanúi

átszerkesztett változat

Szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyetlen kegyetlen nap és ítélet,

világosból sötét lett a szabadság,

elesett örökre a magyar nemzet,

káosz lett a sorsa, mindenütt zavartság.

Aradi vértanúk, ti tizenhárman,

Golgota keresztjét hordta sorsotok,

szívetek hazáért vérzett mind bátran,

lelketekért ma is imát mondhatok.

A győztesek kegyelmet nem ismerők,

az igazság porba hullt fejetekkel,

élünk még, kik törvényért vezeklők,

s hitünkkel áldunk békésebb reggekkel.

Ezer éve tart az apokalipszis,

fekete leves helyett jő katarzis.

2016. október 2.

Kohut Katalin: Húsvéti köszöntő (ronsardi szonett)

A húsvét az újjászületés ünnepe, a természet pedig ilyenkor újra életre kel. Ez a szonett eredetileg nem csupán édesanyai köszöntőnek készült, hanem a Földanya jelképes alakját idézte meg, aki minden élőlény bölcsője és megtartója. A rózsavíz, a hímestojás, a virágok és a fény az élet folytonos megújulását jelképezik, miközben a vers az ember és a teremtett világ közötti szeretetteljes kapcsolatot ünnepli.

 Húsvéti köszöntő

55. ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin

Hajnalhasadáskor ébredezik anya,

megöntözöm gyorsan rózsavízzel,

mint szerető egyetlenegy hű fia,

úgy borulok eléje, tiszta szívvel.

Lágy hangja a nagyvilágnak dallama,

szép lelkeket fog össze ajakízzel,

Húsvétnak egén nektárnak aranya,

zengő bérc, hűs erecske kristályvízzel.

Biztonságom, a pompád és a fényed

megváltóddá tesz engem, hogyha kéred.

Szent kéz készítette hímestojást várok.

Áldottak a műveid, édesanyám,

ha naggyá leszek, Te leszel az arám,

s ölelő karjaim a kardvirágok.

2017. március 28.

 

Kohut Katalin: Ünnepelünk (Petrarcai szonett)

Ez a szonett egy reményteljes korszak gondolatait őrzi. A vers az emberség, az igazság és a szabadság eszményét idézi meg, azt a hitet, hogy egyszer elérkezhet egy olyan világ, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A tavasz képei a megújulást jelképezik, az ünneplés pedig nem csupán egy nap öröme, hanem egy vágyott emberi aranykor előérzete. A versben az ég és a föld egyesülése a béke, az összetartozás és a szeretet jelképe.

Ünnepelünk

54. Petrarcai szonett

(átjavított változat, 2026)

Írta: Kohut Katalin

Kedves hölgyem, már ébresztelek téged,

jövő-utunkon vár ránk a szabadság,

gondtalan a reggelünk, jöjj el vélem,

országunkban ott lakik a boldogság.

Ha aranyló napod felkelni véled,

örök-törvényed emberszív-igazság

lep meg minket, ujjongva várunk téged,

szívünkben felragyog az új világ.

Sápadt falevél, bolyongó kósza hír

kizöldült végre derűs tavaszunkon,

ünnepelünk, most ismét egybekelünk,

mert hiába akadály, s kínra sincsen ír,

lépéseink nyoma űrszakaszunkon,

ég, föld egyesült, vígan ünnepelünk.

2017. március 28.

Hiányzó sor pótlása és szerkesztett változat: 2026. június 5.

Kohut Katalin: Szív-tükör

Eredeti szonett:

Soha nem szerettél

35. Szonett

Írta: Kohut Katalin

Soha nem szerettél, felfogtam végre,

ember-csodálatomon sem osztoztál.

Igazad van, mert soha nem biztattál,

okot sem adtál szeretet-reményre.

Nem adtál választ egyetlen kételyre,

ragaszkodásom ennyire irritál?

Neved a szívemben egymagában áll,

nincsen seb-gyógyír a fájdalom-űrre.

Minden vágyam az ember-szív szeretet,

de kölcsönös a csodálat, tisztelet,

a távolságod jól ismerem, s érzem.

Félek, elszakítasz magadtól végleg,

- senki Rajtad kívül nem értett még meg -,

melegséged, barátságod remélem..

2014. március 25. 

Javított változat: 

Szív-tükör

35. szonett

Kohut Katalin

A tiszta szív a tisztát keresi,

a lélek lelkét halkan felismeri,

nem földi fény, nem külső vonzerő,

a benső hang az örök vezető.

A hasonlót a hasonló vonzza,

szívének titkát szívében hordja,

mert csodálat és tisztelet nélkül

a szeretet is csendesen elül.

Ha nincsen híd két lélek közt végül,

a közelség is idegenné szürkül,

s a boldogság csak messze integet.

A szív nem arcot keres önmagának,

hanem egy társat földi útjának,

ki visszaadja elveszett hitét.

2026. május 27.

 

Kohut Katalin: Óvatos szeretet (ronsardi szonett)

„Kicsi koromban szertelen voltam. Ha valakinek szomorú volt az arca, addig-addig kedveskedtem neki, énekeltem vagy próbáltam megnevettetni, amíg mosolyt nem láttam rajta. Ilyennek születtem.

A vezeklés nálam nem büntetést jelentett. Ha úgy éreztem, akár egyetlen rossz szóval is megbántottam valakit, megkövettem magam érte. Nem tudtam továbbmenni úgy, hogy valakinek fájdalom maradjon utána bennem vagy miattam.”

Óvatos szeretet

34. szonett

Írta: Kohut Katalin

Tudd, örökké foglak szeretni Téged,

elsodorhat szél, szaggathat a vihar,

mennydöröghet ég, bárki szólni akar,

senki sem törli ki szívemből neved.

Tudd, fájdalmasan is száll a szeretet,

s ha egyetlen vádszó ellened akad,

féltelek én, arcod bennem megmarad,

őrizlek, óvlak, egyetlen kincsemet.

Ha ártok néha, utána vezeklek,

másom sincsen már, tudd, nagyon szeretlek,

bizalommal jár az emberismeret.

Mennyi kérdés és kétség vezetett,

elmondanám, de terhes lehet Neked —

óvatos és szerény ez a szeretet.

2014, március 8.

 

Kohut Katalin: Szeretet szonett (ronsardi szonett)

Szívem négy ajtóval nyílik a világra. Vannak, akik csak kopognak rajta, vannak, akik belépnek, és vannak kevesen, akiknek neve örökre beíródik a titkok könyvébe. A szeretet minden rekeszben másként él, de mindegyik ugyanabból a fényből születik

Szeretet szonett

33. szonett

Írta: Kohut Katalin

Szívemnek majd minden részét bejártad,

bár csak egymagam vándoroltattalak,

kezdetben, mint nagy titkot, csodáltalak,

majd jött szenvedély, szerelem irántad.

Most harmadik rekeszben élsz egymagad,

ragaszkodás és szeretet alak,

mi megmaradt láthatatlan falak,

biztonságod érzem, csodálat marad.

Szeretetem újra éledt, köszönöm,

Te lettél életemben örömöm,

rajtad át utam elvezetett

békességhez, a világ szerelméhez,

születés és halál megértéséhez,

érzem, milyen az igazi szeretet.

2013. december 16.

Kohut Katalin: Húsz éve várok (ronsardi szonett)

Húsz éve várok

32. szonett

Írta: Kohut Katalin

Húsz esztendeje egyre csak remélem,

betoppan, nem feled engem sohasem,

hiszem, hogy ez igazi, nagy szerelem,

nem véletlen ninózott szívem, vérem.

Húsz év nagy idő, s még mindig remélek,

majdnem negyed század telt félelemben,

s csak rá gondoltam, ő az egyetlen,

kivel egész életemben élhetek.

Várok Rád, talán érzed, titkon tudod,

szívemből az idő kiűzte arcod,

lepj meg engem a szeretet ünnepén,

tudom jól, iszonyat, mi történt Veled,

nem tudhattam: a gonosz ellened ment,

ha felém nyúltál szerelem-hevesen.

2013. november 30.

 

Kohut Katalin: A kiárult szív (ronsardi szonett)

 A kiárult szív

30. szonett

Írta: Kohut Katalin

Bomladozik a vastrágya illata,

elméletek részegülten keringenek,

megdermedten, rájuk bámulva nézek:

történelmet írtak bús évek óta?

Megcsendül harang és mulatós nóta,

tapsvihar arat, sorsmorzsákat szednek,

benned a múlt dalai ünnepelnek,

nincs itt kegyelem, bérük a fejkvóta.

Fellebbentem a függönyét a tornak:

hajótöröttek felém araszolnak,

erjed a rothadás-szag levegőtlen.

S míg tolongnak sorban a nézőtérre,

senki sem gondol a tisztes jövőre,

kiárulva az emberi szív vétlen.

2013. október 21.

Kohut Katalin: Egyedül a világon (shakespearei szonett)

 

Egyedül a világon

41. szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyedül állok ion oszlopomon,

bárányfelhők között világ felett,

középütt aranylás, mint homlokomon,

hívogat a múlt, vég elrendeltetett.

Jövőm hová vezet, még nem tudhatom,

talán felélednek régi őserők,

eljönnek értem, majd eggyé támadunk?

Arcomat már nem árnyékolják redők.

Állok a világ felett egymagamban,

szólít a csendből mennyei égi hang,

szívem repdes békére egyhuzamban,

rászállott nyugalom, szól lélek-harang.

Kedvesem, felhős utamon kereslek,

szólít a mindenség, néven nevezlek.

2014. május 29.