Írta: Kohut Katalin
Szeretlek, mint méh az édes mézet,
mint kiszáradt föld a záporesőt,
mint fúló tüdő a friss levegőt,
s mint kit anyai szem megigézett.
Szüntelen szemeim előtt képed,
kedves, létben tart óriás erőd,
egyetlenem vagy, nem volt más előd,
ki örökké szívembe belépett.
Mit keresek nálad, nem tudhatom,
ezerszer kérdeztem, s szív-lakatom:
beleírta neved a szeretet.
Ne hagyd kihűlni az érzést soha,
együtt lépjünk az időben tova,
fekhelyed őrzöm, erős hitedet!
2014. augusztus 29.
