Kohut Katalin: Búcsúm üzenet (shakespearei szonett)

Búcsúm üzenet

47. szonett

Írta: Kohut Katalin

A múlt fájdalma mindig elkísér,

bár hajnal közel'g, jövőt kacsintva,

a seb gyógyulást többé nem ígér,

a nyomor jár bánattal tarkítva.

Szürke köd lebeg a fejem felett,

az ösvény éles tüskékkel vár rám,

járható útból labirintus lett,

szédelgek benne egyedül, árván.

Nem süt rám a Nap, kifosztott vagyok,

elveszítettek, magamra maradtam,

régen haldoklom, búcsúszót hagyok,

nekem a szél is fájón hegedül.

Szenvedő ember is holtig tanul,

szív-szerelmem soha meg nem fakul.

2014. november 15.

 

Kohut Katalin: A csönd éve volt (shakespearei szonett)

A csönd éve volt

48. Szonett 

Írta: Kohut Katalin

Kérdeztem a bíbor fényű napot,

meggyógyulok majd, lesz-e szép jövőm?

Kedvesem, örök szerelmet kapok,

szemed íve lesz-e majd őszöm?

Faggattam konok keleti szelet,

miért kísér a csend, a hallgatás,

nem érzem, drága, szeretetedet,

kívánságom olykor a meghalás.

Hallgattam a csönd mély hangjait,

gyászol a bús, tövises gondolat.

Várom a reményt, soha nem hagy itt.

Eltelt egy év, a sötétség tolat,

és még mindig késik a segítség.

Mantrám Te voltál, fájó meghittség.

2014. december 27.

 

Kohut Katalin: Levél (shakespearei szonett)

Megjegyzés a vershez

A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.

Kohut Katalin: Levél

Az idő segít, drága barátom,

szívem örökké őrzi neved,

a távollét is csend, már belátom,

megvontad régen segítő kezed.

A nyári zápor lassan józanít,

sorvadok, eltemet az igazság,

egyetlen gyönyöröm te voltál itt,

varázslóm, hősöm, földi valóság.

Mily mélyen sajgott minden gondolat,

elválaszt tőled mindenik babér,

méltatlan tűrtem, róttam sorokat,

szerelmem hozzád mindig visszatér.

A takaróm lett szürke, buja köd,

remélem, szeretettel áttöröd.

2015. június 24.

 

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)

 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.

Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin

Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.

Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.

Kohut Katalin: A szabadság vértanúi (shakespearei szonett)

 Az aradi vértanúk emlékére és mindazokra emlékezve, akik a szabadságharc megtorlásának áldozatai lettek.

A szabadság vértanúi

átszerkesztett változat

Szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyetlen kegyetlen nap és ítélet,

világosból sötét lett a szabadság,

elesett örökre a magyar nemzet,

káosz lett a sorsa, mindenütt zavartság.

Aradi vértanúk, ti tizenhárman,

Golgota keresztjét hordta sorsotok,

szívetek hazáért vérzett mind bátran,

lelketekért ma is imát mondhatok.

A győztesek kegyelmet nem ismerők,

az igazság porba hullt fejetekkel,

élünk még, kik törvényért vezeklők,

s hitünkkel áldunk békésebb reggekkel.

Ezer éve tart az apokalipszis,

fekete leves helyett jő katarzis.

2016. október 2.

Kohut Katalin: Éjszaka (shakespearei szonett)

Éjszaka

46. szonett

Írta: Kohut Katalin

Éjszaka van. Gyenge most a szívem,

össze-vissza ver, fogytán már erőm,

tücsökzene andalít oly híven,

mennyországnak látszik az otthon-erőd.

Szomorú a világ nagyobb fele,

hű szemekből patakzik keserű könny,

virraszt a bánat, ez gyász ideje,

míg senkik szemében őrült a közöny.

Nékünk hatalmas csoda kellene,

s a hűlt szíveknek emberség, szerelem,

békezászló, mely felénk intene,

szív tisztaságát sokszor elverselem.

Könnyű a szó, ha csupa jót ígér,

s elnehezül, ha gonosz és rossz kísér.

2014. szeptember 2.

 

Kohut Katalin: Egyedül a világon (shakespearei szonett)

 

Egyedül a világon

41. szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyedül állok ion oszlopomon,

bárányfelhők között világ felett,

középütt aranylás, mint homlokomon,

hívogat a múlt, vég elrendeltetett.

Jövőm hová vezet, még nem tudhatom,

talán felélednek régi őserők,

eljönnek értem, majd eggyé támadunk?

Arcomat már nem árnyékolják redők.

Állok a világ felett egymagamban,

szólít a csendből mennyei égi hang,

szívem repdes békére egyhuzamban,

rászállott nyugalom, szól lélek-harang.

Kedvesem, felhős utamon kereslek,

szólít a mindenség, néven nevezlek.

2014. május 29.

Kohut Katalin: Az igaz barát (shakespearei szonett)

Az igazi barátság nem lánc és nem birtoklás. Nem zár be, hanem kitárja az eget. A szeretet és a szerelem közös kezdete a rácsodálkozás, de a szabadság a legnagyobb ajándékuk: amikor két lélek nem húzza egymást lefelé, hanem egymás mellett emelkedik. Talán ezért érthető kozmikus mértékben is: mert a szeretet nem fogságra született, hanem fényre.

Az igaz barát

39. szonett

Írta: Kohut Katalin

A szerelem nem kiállítási tárgy,

nem tapintható, mint villám: véletlen,

lehet hatalmas az emberi világ,

vágy nem teljesülhet soha éretlen.

Szívemből szorosan ölel a gyeplő,

fájdalmasan sajdul a csend ígérete,

tisztaságod megérint, nincs rajta szeplő,

csodállak, kedves, ünnepel dicsérete.

Titok-szfinxem vagy, hű nemesi lélek,

barátságod lágy szellő, mely simogat,

örömmuzsikákat együtt hallgatunk.

Nélküled gyászos sötétségben félek,

vigasztalóm vagy, lágy hangod cirógat,

szabadság álmaira együtt várhatunk.

2014. május 26.

 

Kohut Katalin: Igaz követség (shakespearei szonett)

Igaz követség

40. szonett

Írta: Kohut Katalin

Menedékem lettél, álom-kedvesem,

a földön hű társamra nem találtam,

a világban helyemet nem keresem,

azt hiszem, mindig csak vesztésre álltam.

Hittem, egyszer rám borul az igazság,

mint a Nap hirdeti fényes fenségét,

elkerül majd örökre minden gazság,

elveszi a jog örök feleségét.

Háztetőkről hirdetik, ami történt,

felemelem karját emberségnek,

soha nem látva mondanak majd törvényt,

s ami titok volt, felírva az égnek

szivárványával lesz ember-szövetség,

s segítőmmé válik igaz követség.

2014. május 28.

Kohut Katalin: Csak szeress! (shakespearei szonett)

„A barátság és a szerelem közös kezdete: a másikra való rácsodálkozás.”

Van, amikor nem a szerelem érkezik meg először a szívbe, hanem a rácsodálkozás. Az ember megáll egy másik ember előtt, mert úgy érzi: végre valaki érti a világot, a csendet, a fájdalmat és az örömöt. A tisztelet lassan bizalommá válik, a bizalom pedig észrevétlenül beleszövődik a lélekbe. A „Csak szeress!” nem testi vágyakozásról szól, hanem két vándor találkozásáról, akik ugyanazt a menedéket keresik: az emberséget.

Csak szeress!

38. szonett

Írta: Kohut Katalin

Évekig sikoltott bennem hiányod,

sótlan volt a szerelem levesem,

míg rájöttem arra, soha sem bánod,

ha nem kereslek többé kedvesem.

Eget ostromolt csendes szenvedésem,

két kezem és szívem feléd nyújtottam,

vártam a percet, legyen születésem,

létem terhét némán végighordoztam.

Kérdezem a fákat, hátha üzennek,

megtudhatom-e: közös lesz utunk,

kérleltem a napot, szelíd reménynek

lángja érje szíved, összebújjunk.

Legyünk sors-utazóknak menedéke,

csak szeress engem, szentélyemnek éke.

2014, május 23.

 

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespearei szonett)

Lila ruhás hölgy

53. Shakespeare-i szonett

Írta: Kohut Katalin

Magasztos vagy kívül-belül hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, s nem is tudod, hogy miért,

íncselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mikor gyógyul meg szíved, a szelíd,

magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

 

Kohut Katalin: Feltámadt tenger (shakespearei szonett)

„Petőfi még egy nemes, tisztító erőt látott a feltámadott tengerben. De mivé lett a ma embere? Amikor a tömeg már csak a saját érdekei szerint, féktelenül tombol, toroz és vigad, az igazán érző szív elnémul a fájdalomtól. Cseppek vagyunk a modern világ viharában... Vajon fennmaradunk-e a jövőnek épen? Fogadják szeretettel a 42. szonettemet.”

 Feltámadt tenger

(42. szonett)

Írta: Kohut Katalin

Feltámadt a nép féktelenségével,

csak toroznak, vigadnak szüntelenül,

ilyen tengert nem várt szív-erejével

a cseppnyi széthullt ember erőtlenül.

Rengenek és üvöltenek, s mind sakál,

élősködő feketeség, ellenség,

s a szív-óceán néma, s hangtalan áll,

arat a szív-infarktus, a betegség.

Cseppek vagyunk az óceán kékjében,

pedig egységben lenne az akarat,

de a szép szó a sötétbe veszett el,

mert csúfot űztek belőle már régen.

Szemünk könnyezik, elhal a szó, a tett,

Fennmaradunk-e a viharok felett?

2014. július 4.

Kohut Katalin: Nemes a cél (shakespearei szonett)

 

Nemes a cél (finoman rendezett változat)

Shekaspearei szonett

Szerző: Kohut Katalin

Szerelem, kérdem én: merre terem?

Van-é mestere, kéjben fürdő szív?

Látható-e, vagy csak érző jelen,

mely áldozatként lángol, s égbe hív?

Ha titkot súg a kedves hangja, lám,

elájul bennem minden hű akarat,

mert benne rejtve ott a vágy villám,

s az érzés mélyén zengő akkord marad.

Koncert kíséri lágy ölelkezés,

mennyei szó rezdül: igen, igen,

két név az Élet könyvébe bevés,

csókok fürödnek édes nektár-tűzben.

Nem hal meg az, ki szívből élni mer —

örök marad, ha célja tiszta: ember.

2018. január 30.