Kohut Katalin: Néma hangüzenet (ronsardi szonett)

Néma hangüzenet

49. szonett

Írta: Kohut Katalin

Mikor poétának hívtak mások,

a szerénység a szóval szemben állt,

nem akartam mást, minden igazát.

Már nappalok világánál látok.

Gyorsan futnak percek, az esztendők,

hitem, s sorsom reményért esdekel,

leplez írás, a valóság perel,

tán verseim nem lesznek veszendők.

Vallom: a harmónia, békesség

ujjaimat vezető fényesség,

a némaságban is hivatást űz,

s képviselem az ember szerepét,

a szeretet múltat, s jövőt betűz,

áldja a költő örök-jelenét.

2015. február 21.

 

Kohut Katalin: Óvatos szeretet (ronsardi szonett)

„Kicsi koromban szertelen voltam. Ha valakinek szomorú volt az arca, addig-addig kedveskedtem neki, énekeltem vagy próbáltam megnevettetni, amíg mosolyt nem láttam rajta. Ilyennek születtem.

A vezeklés nálam nem büntetést jelentett. Ha úgy éreztem, akár egyetlen rossz szóval is megbántottam valakit, megkövettem magam érte. Nem tudtam továbbmenni úgy, hogy valakinek fájdalom maradjon utána bennem vagy miattam.”

Óvatos szeretet

34. szonett

Írta: Kohut Katalin

Tudd, örökké foglak szeretni Téged,

elsodorhat szél, szaggathat a vihar,

mennydöröghet ég, bárki szólni akar,

senki sem törli ki szívemből neved.

Tudd, fájdalmasan is száll a szeretet,

s ha egyetlen vádszó ellened akad,

féltelek én, arcod bennem megmarad,

őrizlek, óvlak, egyetlen kincsemet.

Ha ártok néha, utána vezeklek,

másom sincsen már, tudd, nagyon szeretlek,

bizalommal jár az emberismeret.

Mennyi kérdés és kétség vezetett,

elmondanám, de terhes lehet Neked —

óvatos és szerény ez a szeretet.

2014, március 8.

 

Kohut Katalin: A szerénység (ronsardi szonett)

„Minél többet tudok, annál inkább érzem, mennyi mindent nem ismerek még.”

Vannak élethelyzetek, amikor a tanács már nem segít. Amikor az ember nem megoldást keres, hanem egy csendes jelenlétet. Egy valakit, aki nem magyaráz, nem hibáztat, nem mondja, mit kellett volna másképp tenni — csak ott marad mellette a reménytelennek tűnő várakozásban.

Néha a legnagyobb segítség nem a szó, hanem az együtt hallgatás. A tudat, hogy a fájdalmat nem kell egyedül hordozni.

A szerénység

25. szonett

Írta: Kohut Katalin

(szerkesztett változat)

Üresség sötétlik fájó szívemben,

megterhel nagyon a közömbösség,

emberek papolnak, mire van szükség,

tanácsuk mélyít sok sebet bensőmben.

Szólnak szeretetről, akik nem értik,

ködös önbizalom túlárad bennük,

dicséri őket minden földi ügyük,

átlátok rajtuk, szívem ellenkezik.

A tehetség szerénységgel párosul,

torzult jellem hozzá már nem idomul,

nem ülhet emberfölötti trónuson.

Ki valóban nagy, csendesen ragyog át,

nem hirdeti fenn önnön nagyságát,

költői zavarral ég a horizont.

2013. március 6.