34. Robert Greene: Scphestia’s Song to Her Child
(From ’Menaphon.’)
Weep not, my wanton, smile upon my knee;
When thou art old, there’s grief enought for thee.
Mother’s wag, pretty boy,
Father’s sorrow, father’s joy;
When thy father first did see
Such a boy by him and me,
He was glad, I was woe;
Fortune changéd made him so,
When he left his pretty boy,
Last his sorrow, frist his joy.
Weep not, my wanton, smile upon my knee;
When thou art old, there’s grief enough for thee.
Streaming tears thar never sint,
Like pearl-drops from a flint,
Fell by course from his eyes’
That one another’s place supplies;
Thus he grieved in every part,
Tears of blood fell from his heart
When he left his pretty boy,
Father’s sorrow, father’s joy.
Weep not, my wanton, smile upon my knee;
When thou art old, there’s grief enough for thee.
The wanton smiled, father wept,
Mother cried, baby leapt;
More he crowed, more we cried,
Nature could not sorrow hide:
He must go, he must kiss
Child an mother, baby bliss,
For he left his pretty boy,
Father’s sorrow, father’s joy.
Weep not, my wanton, smile upon my knee;
When thou art old, there’s grief enough for thee.
34. Robert Greene: Sephestia dala gyermekéhez
(A „Menaphon” című műből)
Ne sírj, te kis gézengúz, térdemen mosolyogj;
Vár még rád elég bánat, ha egyszer felnőtt leszel, s bolyongsz.
Anyja kis huncutja, szép kisfia,
Apja nagy bánata, apja boldogsága;
Mikor apád először látott téged,
Hogy kettőnknek ilyen fia született,
Ő boldog volt, de én búsan néztem;
A változó szerencse tette ezt, azt érzem,
Mikor elhagyta az ő szép fiát,
Bánata végét s öröme hajnalát.
Ne sírj, te kis gézengúz, térdemen mosolyogj;
Vár még rád elég bánat, ha egyszer felnőtt leszel, s bolyongsz.
Sűrű könnyek, mik sosem fogynak el,
Mint kőből pattant gyöngy, úgy hullanak el,
Úgy peregtek sorban az ő szeméből,
Egyik a másik helyére lépve a mélyből;
Így gyötrődött ő minden porcikájában,
Vérkönnyek hulltak sajgó szívéből a magányban,
Mikor elhagyta az ő szép fiát,
Apja nagy bánatát, apja boldogságát.
Ne sírj, te kis gézengúz, térdemen mosolyogj;
Vár még rád elég bánat, ha egyszer felnőtt leszel, s bolyongsz.
A kicsi mosolygott, az apa zokogott,
Az anya sírt, a baba ujjongott;
Minél jobban gőgicsélt, mi annál jobban sírtunk,
A természet bánatát elrejteni nem bírtunk:
Mennie kell, még egy csókot adni siet,
Gyermeknek, anyának, egy áldást, mi éltet,
Mert elhagyta az ő szép fiát,
Apja nagy bánatát, apja boldogságát.
Ne sírj, te kis gézengúz, térdemen mosolyogj;
Vár még rád elég bánat, ha egyszer felnőtt leszel, s bolyongsz.
2026. február 5.
Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével
