95. Richard Wibur: Boy at the Window
Seeing the snowman standing all alone
In dusk and cold is more than he can beat,
The small boy weeps to hear the wind prepare
A night of gnashings and enormous moan.
His tearful sight can hardly reach to where
The pale-faced figure with bitumen eyes
Returns him such a god-forsaken stare
As outcast Adam gave to Paradise.
The man of snow is, nonetheless, content,
Having no wish to go inside and die.
Still he is moved to see the youngster cry.
Though frozen, water is his element.
He melts enough tod rop from one soft eye
A trickle of the purest rain, a tear
Fort he child at the bright pane, surrounded by
Such warmth, such light, such love, and so much fear.
95. Richard Wilbur: Fiú az ablaknál
Látni a hóembert, amint ott áll magányosan
A szürkületben és hidegben: több, mint amit elviselhet;
A kisfiú sírva hallja, ahogy a szél készülődik
A csikorgó fogak és hatalmas jajgatások éjszakájára.
Könnyes tekintete alig ér el odáig, ahol
A sápadt arcú alak bitumen-szemeivel
Olyan istenverte bámulással néz vissza rá,
Mint a kirekesztett Ádám a Paradicsomra.
A hóember mindazonáltal elégedett,
Eszében sincs bemenni és meghalni.
Mégis megindul a síró gyermek láttán.
Bár fagyott, a víz az ő eleme.
Megolvad annyira, hogy egy lágy szeméből
Legördüljön a legtisztább esőcsepp, egy könnycsepp
A gyermekért a fényes ablaknál, kit körülvesz
Oly sok meleg, oly sok fény, oly sok szeretet – és annyi félelem.
2026. március 9.
Gemini fordítása
