A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiú. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 9., hétfő

95. Richard Wilbur: Fiú az ablaknál (fordítás)


95. Richard Wibur: Boy at the Window

Seeing the snowman standing all alone
In dusk and cold is more than he can beat,
The small boy weeps to hear the wind prepare
A night of gnashings and enormous moan.
His tearful sight can hardly reach to where
The pale-faced figure with bitumen eyes
Returns him such a god-forsaken stare
As outcast Adam gave to Paradise.

The man of snow is, nonetheless, content,
Having no wish to go inside and die.
Still he is moved to see the youngster cry.
Though frozen, water is his element.
He melts enough tod rop from one soft eye
A trickle of the purest rain, a tear
Fort he child at the bright pane, surrounded by
Such warmth, such light, such love, and so much fear.

95. Richard Wilbur: Fiú az ablaknál

 
Látni a hóembert, amint ott áll magányosan
A szürkületben és hidegben: több, mint amit elviselhet;
A kisfiú sírva hallja, ahogy a szél készülődik
A csikorgó fogak és hatalmas jajgatások éjszakájára.
Könnyes tekintete alig ér el odáig, ahol
A sápadt arcú alak bitumen-szemeivel
Olyan istenverte bámulással néz vissza rá,
Mint a kirekesztett Ádám a Paradicsomra.

A hóember mindazonáltal elégedett,
Eszében sincs bemenni és meghalni.
Mégis megindul a síró gyermek láttán.
Bár fagyott, a víz az ő eleme.
Megolvad annyira, hogy egy lágy szeméből
Legördüljön a legtisztább esőcsepp, egy könnycsepp
A gyermekért a fényes ablaknál, kit körülvesz
Oly sok meleg, oly sok fény, oly sok szeretet – és annyi félelem.

2026. március 9.

Gemini fordítása

94. John Greenleaf Whittier: Iskolás évek (fordítás)



94. John Greenleaf Whittier: In School-Days

Still sits the school-house by the road,
     A ragged beggar sunning;
Around it still the sumachs grow,
     And blackberry vines are running.

Within the master’s desk is seen,
     Deep scarred by raps official;
The warping floor, the battered seats,

The charcoal frescoes on its wall;
     Its door’s worn sill, betraying
The feet that, creeping slow to school,
     Went stroming out to playing!

Long years ago a winter sun
     Shone over i tat setting;
Lit up its western window-panes,
     And low eaves’ icy fretting.

Itt touched the tangled golden curls,
     And brown eyes full of grieving,
Of one who still her steps delayed
     Whan all the school were leaving.

For near her stood the little boy
     Her childish favour singled;
His cap pulled low upon a face
     Where pride and shame were mingled.

Pushing with restless feet the snow
     To right and left, he lingered; -
As restlessley her tiny hands
     The blue-checked apron fingered.

Ha saw her lift her eyes; he felt
     The soft hand’s light caressing,
And heard the tremble of her volce,
     As if a fault confessing.

’I’m sorry that I spelt the word:
     I hate to go above you,
’Because, you see, I love you!’

Still memory to a grey-haired man
     That sweet child-face is showing.
Dear girl! the grasses on her grave
     Have forty years been growing!

He lives to learn in life’s hard school,
     How few who pass above him
Lament their triumph and his Ioss,
     Like her, - because they love him.

94. John Greenleaf Whittier: Iskolás évek

Az útnál még az iskola áll,
     Mint napfényben ülő koldus;
Körülötte nő az ecetfa már,
     S a szederinda,  dús.

A mester asztalán ma is él
     A hivatalos ütések nyoma;
Vetemedett padló, kopott székek,
     S bicskával vésett jelek sora.

Falszögletben szén-freskók;
     Küszöbe kopott, s elárulja:
Ki lassú lábbal érkezett ott,
     Nem futott a játszó-útra.

Már elég régen adódott,
     Egy téli napon, alkonyatkor,
A nyugati ablak ragyogott,
     S jégcsap csüngött az ereszkor.

Megcsillant az arany hajon,
     S a barna szemben, mely szomorkodott;
Egy kislány állt az udvaron,
     Míg a többi gyermek hazafutott.

Mert a fiú állt ott magában,
     Kit gyermeki szíve óhajtott;
Sapkája mélyen homlokában,
     Hol büszkeség s szégyen harcolt.

Nyugtalan lábbal túrta a havat,
     Jobbra-balra, érezve a fölényt;
A lányka kis keze is matat,
     Gyűrte a kék kockás kötényt.

A fiú látta: ránéz a lány,
     Érezte lágy keze érintését,
S hallotta hangja halk szaván,
     Mintha bűnét vallaná épp:

„Sajnálom, hogy lebetűztem a szót;
     Fájna, ha jobb lehetek,
Mert, tudod… szeretlek.”

Egy ősz ember emlékezete
     Ma is e drága arcot mutatja.
Drága lány! Sírján a fű
     Negyven éve nő – suttogva.

Az élet kemény iskolájában
     Megtanulta: mily kevés az értelem,
Ki győzelmét s másnak vesztét nem állja —
     Mint ez a lány: csupa szeretetben.

2026. március 9.

Gemini nyersfordítása alapján

 

2026. február 27., péntek

71. Sir Walter Ralegh: A fiamnak (fordítás)



Three things tehere be that prosper all apace
And flourish, while they grow asunder far;
But on a day, they meet all in a place,
And when they meet they one another mar.
And they be these: the Wood, the Weed, the Wag.
The Wood is thar that makes the gallows tree;
The Weed is that that strings the hangman’s bag;
The Wag, my pretty knave, betokens thee.
Now mark, dear boy – while these assemble not,
Green springs the tree, hemp grows, the wag is wild;
But when they meet, it makes the timber rot,
It frets the halter, and it chokes the child.
Then bless thee, and beware, and let us pray
We part not with at this meeting-day.

71. Sir Walter Ralegh: A fiamnak

Három dolog van, mi gyorsan virul,
S virágzanak is egymástól távol;
De egy napon, ha sorsuk összefut,
Egymást marják szét, s a végzet ránk kóstol.
E három ez: a Fa, a Fű, s a Fiú.
A Fa az, melyből bitófa feszül;
A Fű a kender, mit a hóhér fon;
A Fiú, te kis gazfickó, te vagy belül.
Figyelj hát, gyermek – míg külön vannak,
Zöldell a fa, nő a kender, s te élsz;
De ha találkoznak, a rönkök rohadnak,
Elszakad a hurok, s a gyermek elvész.
Áldjon az ég, s vigyázz, érted imádkozom:
Ne tarts velük ezen a gyásznapon.

Történelmi háttér: Sir Walter Ralegh (1552–1618) az angol reneszánsz egyik legszínesebb alakja: tengerész, felfedező, udvaronc és költő. Ebben a sötét humorú versében fiát, Watet inti óvatosságra a törvényszegéstől. A sors iróniája, hogy fia 1618-ban egy dél-amerikai expedíció során esett el, apját pedig nem sokkal később, hazatérése után I. Jakab király végeztette ki. A tragédia hátterében a király kétszínűsége állt: bár hivatalosan békére törekedett a spanyolokkal, titokban elküldte Ralegh-t, hogy hozzon aranyat a spanyol területekről. Amikor az akció diplomáciai botrányba torkollott, Jakab a spanyolok kiengesztelése érdekében kivégeztette a költőt. Ralegh utolsó szavai a bárd élét érezve ezek voltak: „Ez egy éles gyógyír, de minden betegségre gyógyírt ad.”

2026. február 26.

2026. február 20., péntek

61. Thomas Moore: Egy fiúnak Egy óra mellé, egy barátja kérésére írva (fordítás)


61. Thomas Moore: To a Boy
with a watch

Written for a Friend

Is it not sweet, beloved youth,
    To rove through Erudition’s bowers,
And cull the golden fruits of truth,
    And gather Fancy’s brilliant flowers?

And is it not more sweet than this,
    To feel thy parents’ hearts approving,
And pay them back in sums of bliss
    The deat, the endless debt of loving?

It must be so to thee, my youth;
    With this idea toll is lighter;
This sweetens all the fruits of truth,
    And makes the flowers of fancy brighter

The little gift we send thee, boy,
    May sometimes teach thy soul to ponder,
If indolence or syren joy
    Should ever tempt that soul to wander.

Twill tell thee that the winged day
    Can ne’er be chain’d by man’s endeavout,
That life and time shall fade away,
    While heav’n and virtue bloom for ever.

61. Thomas Moore: Egy fiúnak

Mondd, nem édes-e, szeretett ifjú,
    A tudás dús kertjét járni át,
Szedni az igazság arany gyümölcsét,
    S a képzelet fényes virágát?

S nem édesebb-e még ennél is,
     Érezni szülőd büszke szívét,
S hálálva adni vissza nekik
    A szeretet örök hitelét?

Így kell legyen ez nálad, ifjam,
    S a munka is könnyebb e hitben;
Édesebb lesz az igazság tőle,
    S a képzelet is szebben pihen.

A kis ajándék, mit most küldünk,
    Tanítson lelkedben mély hitet,
Ha restség, vagy szirének kéje
    Csábítaná el tiszta szíved.

Mert megmondja: a szárnyas napot
    Láncra nem verheti senki sem,
S míg idő és élet elenyész,
    Az erény virágzik odafenn.  

2026. február 19.


 

2026. február 12., csütörtök

51. Walter Savage Landor: Egy szent képe előtt (fordítás)




My serious son! I see thee look
First ont he picture, then the book.
I catch the wish that thou couldst paint
The yearnings of the ecstatic saint.
Give it not up, my serious son!
Wish it again, and it is done.
Seldom will any fail who tries
With patient hand and steadfast eyes,
And woos the true with such pure sighs.

51. Walter Savage Landor: Egy szent képe előtt

Komoly fiam! Látom, nézed 
A képet, s könyvedben az igéket. 
Értem a vágyad: festeni vágysz,
 S az eksztatikus szent után mész. 
Ne add fel, komoly fiam, ne! 
Kívánd újra, s kész lesz képednek színe.
 Ritkán bukik el az, ki próbát tesz
Türelmes kézzel, s mi állhatatos lesz, 
S az igazat tiszta sóhajjal kérleli.

2026. február 11.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

2026. február 10., kedd

47. Ben Jonson gyászversei (fordítás)





Here lies, to each her parents’ ruth,
Mary, the daughter of their youth;
Yet all heavens’s gifts being heaven’s due,
It makes the father less to rue.
At six months’ end she parted hence,
With safety of her innocente;
Whose soul Heaven’s queen (whose name she bears).
In comfort of her mother’s tears,
Hath placed among her virgin train:
Where, While that, severed, doth remain,
This grave partakes the fleshly birth;
Which cover lightly, gentle earth!


Farewell, thou child of my right hand, and joy:
   My sin was too much hope of thee, loved boy:
Seven years thou wert lent tom e, and I thee pay,
   Exacted by thy fait hon the just day.
O, could I lose all father now!for why
   Will man lament the state he should envy?
To have so soon ’scaped world’s and flesh’s rage,
   And if no other misery, yet age!
Rest in soft peace, and asked, say here doth lie
   Ben Jonson his best piece of poetry,
For whose sake henceforth all his vows be such
   As what he loves may never like too much.



Itt nyugszik, szülei gyászára, 
Mary, ifjúságuk leánya; 
De mi égi ajándék, az Ég jussa,
 S ez az apa fájdalmát csitítja.
 Hat hónap után távozott innen, 
Ártatlansága biztos jelében; 
Kit a Mennyek Királynője (neve adója), 
Anyja könnyeit vigasztalva, 
Szűzi kíséretébe fogadott: 
Míg lelke ott él, s ragyog, 
E sír őrzi a földi testet; 
Lágyan takard be őt, szelíd anyaföld!


Isten veled, jobb kezem fia, s örömöm: 
Bűnöm volt a túl sok remény, mit beléd szőttem;
 Hét évre kaptalak kölcsön, s most megadom, 
Mert a sors behajtotta rajtam e napon. 
Ó, bárcsak feledném, hogy apa vagyok! 
Miért siratja az ember azt, ki irigylésre méltó bérért 
Ily korán megmenekült a hús s a világ dühétől, 
S ha mástól nem is, a vénség keservétől? 
Nyugodj békében, s ha kérdik, mondd: itt pihen 
Ben Jonson legszebb költeménye, s hitem,
 Miattad fogadom meg: bármit szeretek,
 Sohasem fogom már „túlságosan” kedvelni azt.

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

46. Leigh Hung: Fiamhoz, T. L. H.-hoz Hatéves korában, betegsége alatt (fordítás)



 46. Leigh Hung: To T. L. H.


Six years old, during a sickness


Sleep breathes at last from out thee,

   My little, patient boy;

And balmy rest about thee

   Smooths off the day’s annoy.

      I sit me down, and think

   Of all thy winning ways;

Yet almost wish, with sudden shrink,

   That I had less to praise.


Thy sidelong pillowed meekness,

   Thy thanks to all that aid,

Thy heart, in pain and weakness,

   Of francied faults afraid;

      The little trembling hand

   That wipes thy quiet tears, -

These, these are things thar may demand

   Dread memories for years.


Sorrows I’ve had, severe ones,

   I will not think of nov;

And calmly, midst my dear ones,

   Have wasted with dry brow;

      But when thy fingers press

And pat my stooping head,

I cannot bear the gentleness, -

   The tears are in their bed.


Ah, first-born of thy mother,

   When life and hope were new,

Kind playmate of thy brother,

   Thy sister, father too;

      My light, where’er I go,

   My bird, when prison-bound,

My hand in hand companion, - no,

   My prayers shall hold thee round.


To say ’He has departed’ –

   ’His volce’ – ’his face’ – is gone;

To feel impatient-hearted,

   Yet feel we must bear on;

      Ah, I could not endure

   To whisper of such woe,

Unless I felt this sleep ensure

   That it will not be so.


Yes, still he’s fixed and sleeping!

   This silence tooo the while –

Its very hush and creeping

   Seem whispering us a smile:

      Something divine and dim

   Seems going by one’s ear,

Like parting wings of Cherubim,

   Who say, ’We’ve finished here.’


46. Leigh Hung: Fiamhoz, T. L. H.-hoz

Hatéves korában, betegsége alatt


Végre elszállt a kór belőled, 

   S az álom lágyan rád lehelt, 

Beteg s türelmes kisfiam, 

   A békéd újra útra kelt. 

 Leülök melléd, s nézem ismét

    Minden bájod, kedvedet,

De félve súgom: bárcsak ne lennél

     Ily végtelenül kedves nekem.


Párnán nyugvó, szelíd arcod, 

   Hálás szavad, ha segítenek, 

S a gyengeségben vívott harcod,

    Mely bűntől fél, bár nem lelted meg; 

A remegő kis gyermekkéz, 

   Mely letörli néma könnyedet, – 

Emlékük fájó súlyként nehéz, 

   S kísért majd hosszú éveken át.


Bánat ért már, súlyos és mély, 

   De most nem gondolok rájuk én; 

Szeretteim közt, bár sorsom éj, 

   Száraz szemmel álltam, mint a kőszén; 

De mikor ujjaid fejemhez érnek, 

   S megsimítják hajam lágyan,

 E jóságát nem bírja a lélek, – 

   S könnyeim feltörnek a gátban.


 Anyádnak te vagy első szülötte, 

   Kit remény s élet hajnalán kapott, 

S testvéred, apád vidám körötte 

   Veled lelt minden víg napot; 

Fényem vagy te, bárhová is tartok, 

   Madaram, ha börtön zárja falát, 

Társam, kivel kéz a kézben járok, – 

Nem, imám fon köréd szent palástot.


Azt mondani: „elment örökre” – „

   Hangja”, „arca” – nincs többé velünk;

 Türelmetlen szívvel, megtörve,

    Érezni, hogy mégis élnünk kell nekünk; 

Ó, elviselni nem tudnám soha,

    Hogy ilyen gyászt suttogjon a szám,

 Ha nem hinném: e mély álom sorsa, 

   Hogy nem jön el az a szörnyű délután.


Igen, még itt van, alszik mélyen!

    S e csend, mely körüllengi őt –

 Lopakodó nesze a sötétben 

   Mosolyt suttog, mint egy égi erőt:

 Valami isteni és titkos árny 

   Suhan el most az ember füle mellett, 

 Mint távozó Kerubok suhogó szárnyán, 

   Kik szólnak: „Végeztünk, s a gyermek megmaradt.”


2026. február 10.


Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

2026. február 6., péntek

38. James Hogg: Egy fiú dala (fordítás)




Where the pools are bright and deep,
Where the grey trout lies as leep,
Up the rover amd pver tje éea.
That’s the way for Billy and me.

Where the mowers mow the cleanest,
Where the hawthorn blooms the sweetest,
Where the nestlings chirp and flee,
That’s the way for Billy and me.

Where the mowers mow the cleanest,
Where the hay  lies thick and greenest,
There to track the homeward bee,
That’s the way for Billy and me.

Where the hazel bank is steepest,
Where the shadow falls the deepest,
Where the clustering nuts fall free,
That’s the way for Billy and me.

Why the boys should drive away
Little sweet maidens from the play,
Or love to banter and fight so well,
That’s the thing I never could tell.

But this I know, I love to play
Through the meadow, among the hay;
Up the water and over the lea,
That’s the way for Billy and me.

38. James Hogg: Egy fiú dala

Ahol a tavak mélyek és tiszták, 
Hol szürke pisztrángok álmukat bírják, 
Föl a folyón, át a réteken, 
Billy és én ott járunk édenen.

Ahol a kaszások legszebben vágnak,
 Hol édes illata van galagonyáknak, 
Hol fiókák csiripelnek s elröppennek, 
Billy és én ott örülünk a rendnek.

Ahol a kaszások munkája legtisztább, 
S a széna vastagon zöldell a pusztán át, 
Hazatartó méhet követni messzire, 
Billy és én oda vágyunk estére.

Ahol a mogyorós partja a legmeredekebb, 
S az árnyék veti a legmélyebb sötétet, 
Hol a mogyorófürtök szabadon hullanak, 
Billy és én ott töltjük a délutánt.

Miért kergetik el a fiúk a lányokat, 
Szakítva félbe a kedves játékokat? 
S miért szeretnek oly vígan verekedni? 
Sosem fogom tudni ezt megérteni.

De egyet tudok: játszani szeretek, 
A széna közt, hol a rétek zöldellenek; 
Föl a vízen, és át a legelőkön, 
Billy és én ott járunk a mezőkön.

2026. február 6.


 

2026. február 4., szerda

29. Emily Dickinson: Miként zárult össze felette a víz (fordítás)



How the waters closed above him
We shall never know;
How he stretched his anguish to us,
That is covered too.

Spreads the pond her base of lilies
Bold above the boy
Whose unclalméd hat andjacket
Sum the history.


Miként zárult össze felette a víz, 
Sosem tudjuk meg már; 
Hogy’ nyújtotta felénk kínját, 
Az is rejtve marad.


A tavirózsák kelyhét a tó 
A fiú fölé feszíti bátran, 
Akinek gazdátlan kalapja s kabátja 
Összegzi a történetet.

2026. február 4.



 

2026. február 2., hétfő

25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak (fordítás)


Lesson for a Boy

Tröchöe trips fröm löng tö shört;
From long to long in sloemn sort
Slöw Spöndee stalks; ströng foot! yet ill able
Évér to cöme üp with Dactyl trisyllable.
Lámbics márch fröm shört tö löng: -
With á leap ánd a bound thé swift Anáppabsts thröng:
One syllable long, with one short at each side,
Ámphibráchys hástes with á sátely stride; -
First ánd lást bélng löng, middlé shört, Arthhlmácer
Strikes his thündéring hoofs like á proud high-bréd Rácer.
If Derwent be innocent, steady and wise,
And delight in the things of earth, water, and skies;
Tender warmth at  his heart, with these metres to show it,
With sound sense in his brains, may make Derwent a poet, -
May crown him with fame, and must win him the love
Of his father on earth and his Father above.
                My dear, dear child!
Could you stand upon Skiddaw, you would not from its
                  whole ridge
See a man who so lovas you as your fond S.T. COLERIDGE.


25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak

Troceus a hosszútól a rövidig lép,
Hosszútól hosszúig, lassan halad épp,
Lassú spondeus követi: erős láb! ám képtelen
Valaha háromszótagú daktilussal felérni, képzelem.
Jambikusok rövidtől hosszúig vonulnak –
Az anapesztus seregek ugrással és erősen nyomulnak;
Egy szótag hosszú, rövid mindkét oldalon,
Amfibráchisz száguld rövid–hosszú–rövid ritmusban méltóságteljes vonalon.
Arthhlmácer, első és utolsó hosszú, középső rövid,
Mint büszke versenyló üti mennydörgő patáit.
Ha Derwent nyugodt, bölcs és ártatlan,
Örömét leli földben, vízben, égben, pártatlan.
Lelkében gyengéd melegséget e ritmusokkal mutatva,
Költővé válhat Derwent, miként ésszel is gazdagodva.
Hírnevet szerezhet, s elnyerheti szeretetét,
Földi apjától és Fennvaló Atyjától tehetségét.
               Édes, drága gyermek!
Ha Skiddaw tetejére állnál,
               Nem látnál a gerincén mást,
Csak férfit, ki úgy szeret, mint szerető S. T. Coleridge.

2026. január 2.