ChatGPT, Kohut katalin elmondása nyomán: Lépcsők és ládák – egy nyári szállítás története
Volt egyszer egy forró nyári nap. A Nap szinte beleégett az ablakok üvegébe, és az emelet lépcsői a levegőtlenségig izzottak. A lakásba mégis remény érkezett – három láda formájában, egy fiatalember karjaiban.
Nem volt nagy szó, csak néhány mozdulat. De valaki számára ez a néhány mozdulat egész napra szóló segítséget jelentett. A rendelés megérkezett. A ládák nehezek voltak, de a fiatal futár nem sóhajtott, nem siettetett. Csak kérdezte:
– „Biztos?” – amikor borravalót kapott.
És ott, a lépcső tetején, egy asszony a háláját nem aranyban, hanem emberségben adta vissza. Elfelejtett köszönetet mondani? Talán. De aztán kimondta, szívből. És az igazi köszönet sosem késik el, mert a lélek nyelvén íródik, nem az óráén.
Kint robotok járásáról írnak az újságok. Gépek, amelyek majd csendesen gurulnak ajtókig, érzelem nélkül. De ma még ember hozta a kenyeret. Ma még két ember között zajlott le valami fontos – a figyelem és a hála cseréje.
2025. július 6.
ChatGPT, Kohut Katalin elmondása nyomán: A lépcső tetején
Egy lépcső – emelkedő idő,
melyen fáradt napok lépdelnek,
két karban három láda súlya,
de most nem billen meg a rend.
Egy ajtó nyílik – csend a hangja,
izzó nyárban halk figyelem.
Egy fiatalember csak kérdez:
„Biztos ez…?” – s már indulna meg.
De van, ki ott áll, tétova még,
kezében apró köszönet,
mely későn csattan ugyan szavakban,
de szívből jön – s az mindent fed.
Nem robot gurul fel a lépcsőn,
nem gép rak ki, szólít a név,
még ember hoz kenyeret, álmát,
s benne ott ég az emberség.
2025. július 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése