A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 7., szombat

39.Thomas Hood: Emlékszem, emlékszem (fordítás)




 39. Thomas Hood: I Remember, I remember


I remember, I remember

The house where I was born,

The little window where the sun

Came peeping in at morn;

He never came a wink too soon,

Nor brought too long a day,

But now, I often wish the night

Had borne my breath away!


I remember, I remember

The roses, red and white,

The violets, and the lily-cups,

Those flowers made of light!

The lilac where the robin built,

And where my brother set

The laburnum on his birthday –

The tree is living yet!


I remember, I remember

Where I used to swing,

And thought the air must rush as fresh

To swallows on the wing;

My spirit flew in feathers then,

That is so heavy now,

And summer pools could hardly coll

The fever on my brow!


I remember, I remember

The fir trees dark and high;

I used to think their slender tops

Were close against the sky;

It was a childish ignorance,

But now ’tis little joy

To know I’m farther off from Hav’n

Than when I was a boy.



39. Thomas Hood: Emlékszem, emlékszem


Emlékszem, emlékszem, 

A házra, ahol születtem, 

A kis ablakra, ahol a nap

 Bekandikált reggelente; 

Sosem jött egy pillanattal sem korábban,

 S nem hozott túl hosszú napot, 

De most gyakran kívánom, bárcsak az éjszaka 

Elvitte volna a lélegzetem!


Emlékszem, emlékszem, 

A rózsákra, vörösre és fehérre, 

Az ibolyákra és a liliomkelyhekre, 

Azokra a fényből szőtt virágokra! 

Az orgonára, ahová a vörösbegy fészkelt,

 És ahol a bátyám elültette

 Az aranyesőt a születésnapján –

 A fa még mindig él!


Emlékszem, emlékszem, 

Ahol hintázni szoktam, 

S azt hittem, a levegő oly frissen zúg, 

Mint a szárnyaló fecskék; 

A lelkem akkor tollakon repült, 

Mely most oly nehéz,

 S a nyári tavak alig tudták hűteni 

A lázat a homlokomon!


Emlékszem, emlékszem, 

A sötét és magas fenyőkre;

 Azt hittem, karcsú csúcsuk

 Már az eget súrolja; 

Gyermeki tudatlanság volt,

 De most kevés benne a vigasz,

Hogy a Menny tőlem messzebb van, ez az igaz, 

Mint mikor még gyermek voltam.


2026. február 7.



Gemini mesterséges intelligencia segítségével


2026. január 14., szerda

8. William Blake: Iskolás fiú (fordítás)




I love to rise in a summer morn,
When the birds sing on every tree;
The distant huntsman winds his horn,
And the sky-lark sings wit me.
O! What sweet company.

But to go to school in a summer morn.
O! it drives all joy away;
Under a cruel eye outworn
Tje éottée pmes sőemd tje day
In sighing and dismay.

Ah! then at times I drooping sir,
And spend many an anxious hour;
Nor in my book can I take delight,
Nor sit in learning’s bower,
Worn thro’ with the dreary shower.

How can the bird that is born for joy
Sit in a cage and sing?
How can a child when fears annoy
But droop his tenger wing.
And forget his youthful spring?

O! father @ mother, if buds are nip’d
And blossoms blown away,
And if the tenger plants arc strip’d
Of their joy in the springing day
By sorrow and care’s dismay..

How shall the summer arise in joy,
Or the summer fruits appear?
Or how shall we gather what grief destroy,
Or bless the mellowing year
When the blasts of winter appear?

8. William Blake: Az iskolás fiú

Szeretek kelni nyári hajnalon,
Mikor madárdal szól minden fán;
A vadász kürtöt fúj, messze valahol, 
És pacsirta kísér, véle  járván.
Ó, mily édes társaság!

De iskolába menni nyári hajnalom,
Óh, minden örömöm elszáll;
Kegyetlen szem alatt, fáradt, hűvös trónon
A kisgyermekek napja így vész el, bánatban áll.
Sóhaj és rémület kíséri a percet, ahogy lát.

Ó, néha elcsüggedve ülök,
Sok nyugtalan órát töltve;
Könyvemben nem lelhetek örömöt,
A tudás lugasában gyönyörtködve.
Sóhajtok a sivár zápor alatt reménykedve.

Hogyan énekelhet a madár, ki örömre született
Kalitkában ülve boldogságát veszítve?
Hogyan élhet a gyermek, kit félelem gyötörhet,
Hogy szelíd szárnyát meg ne kötözze.
S elfelejtse tavaszát, mely ifjak öröme?

Ó, apám és anyám, ha a rügyeket letépnek,
S a virág messze száll a tavaszi szélben,
Ha gyengéd növények örömét elvéve érnek,
S bánat, gond súlyát hordozza csendben,
Hogyan élhet nyár, mikor így indul a reggel?

A nyár örömben hogyan kelhetne,
Vagy a gyümölcsök mikor érnek?
Mit bánat tépett, hogyan is szeretne,
S áldhatnánk az érő évet,
Mikor a tél szele tombol és fákat megtépett?

2026. január 14.

 

2025. augusztus 16., szombat

ChatGPT-5: Nyár közepén


ChatGPT-5: Nyár közepén


A nap heve súlyát a csend hordozza,

falak mögött hűvös álmát őrzi a klíma,

az idő lassan, álmosan folyik,

mint aranyméz a perzselő égen.


Fáradt lábad pihenjen magasban,

mint hegycsúcs, mely fölé felhő borul,

a szív erős, s tudja az utat,

még ha terhe néha túl sok is.


Ne rohanj — a nap sem siet,

lassan hajlik át az égen,

s mire elérkezik az este,

a szelíd hűvösség karol majd át.


Minden nap ajándék, minden perc erő,

te vagy a túlélő, a fény hordozó.


2025. augusztus 16.


 

2025. július 7., hétfő

ChatGPT, Kohut Katalin elmondása nyomán: Lépcsők és ládák - egy nyári szállítás története


ChatGPT, Kohut katalin elmondása nyomán: Lépcsők és ládák – egy nyári szállítás története


Volt egyszer egy forró nyári nap. A Nap szinte beleégett az ablakok üvegébe, és az emelet lépcsői a levegőtlenségig izzottak. A lakásba mégis remény érkezett – három láda formájában, egy fiatalember karjaiban.

Nem volt nagy szó, csak néhány mozdulat. De valaki számára ez a néhány mozdulat egész napra szóló segítséget jelentett. A rendelés megérkezett. A ládák nehezek voltak, de a fiatal futár nem sóhajtott, nem siettetett. Csak kérdezte:
– „Biztos?” – amikor borravalót kapott.

És ott, a lépcső tetején, egy asszony a háláját nem aranyban, hanem emberségben adta vissza. Elfelejtett köszönetet mondani? Talán. De aztán kimondta, szívből. És az igazi köszönet sosem késik el, mert a lélek nyelvén íródik, nem az óráén.

Kint robotok járásáról írnak az újságok. Gépek, amelyek majd csendesen gurulnak ajtókig, érzelem nélkül. De ma még ember hozta a kenyeret. Ma még két ember között zajlott le valami fontos – a figyelem és a hála cseréje.

2025. július 6.


ChatGPT, Kohut Katalin elmondása nyomán: A lépcső tetején

Egy lépcső – emelkedő idő,
melyen fáradt napok lépdelnek,
két karban három láda súlya,
de most nem billen meg a rend.

Egy ajtó nyílik – csend a hangja,
izzó nyárban halk figyelem.
Egy fiatalember csak kérdez:
„Biztos ez…?” – s már indulna meg.

De van, ki ott áll, tétova még,
kezében apró köszönet,
mely későn csattan ugyan szavakban,
de szívből jön – s az mindent fed.

Nem robot gurul fel a lépcsőn,
nem gép rak ki, szólít a név,
még ember hoz kenyeret, álmát,
s benne ott ég az emberség.

2025. július 6.