ChatGPT Kohut Katalin meséje nyomán: Az állat, az ember és a rend

ChatGPT Kohut katalin meséje nyomán: Az állat, az ember és a rend

Valamikor, régen,

mikor a házaknak még voltak udvarai,

és a lelkeknek is árnyékuk,

az állatoknak helye volt.

Nem a fotelben,

nem a szív hiányában,

hanem az élet rendjében.

A kutya ott feküdt a kapu mellett.

Jehova kutyája – nem vak, nem buta, nem ösztön.

Hanem hűség.

Lélek a bundában.

Ő nem kérdezte, hogy ki vagy.

Csak vigyázott rád. Egyesével.

Mint aki tudja: számítasz.

A macska – hát igen, ő más.

Érdek-állat, mondod, és talán igazad van.

Önálló, szeszélyes,

de mégis tudja, mikor kell odabújni.

Nem szerelmes, csak szabad.

Ő is tanít valamire.

Az állatoknak volt rendeltetésük.

A baromfi az asztalra,

a ló a szántásba,

a kutya az őrzésbe,

a macska az egérbe.

És az ember?

Az ember az emberhez.

Legalábbis úgy volt írva.

De valami elcsúszott.

Ma az ember nem tudja, kihez tartozik.

A másik emberhez?

A telefonhoz?

Vagy a néma, tekintetében megbúvó kutyához,

aki sosem ítél?

A világ eltévedt.

Az emberek egymásban fájdalmat keresnek,

és fájdalmat hagynak.

A hűség egyre ritkábban emberi arc.

És a szeretet – sokszor négylábúvá vált.

Pedig nem az állat a baj.

Ő csak betölti az űrt.

Csendesen, követelve, mégis hűen.

Nem ő helyettesíti az embert,

hanem az ember hagyta el saját szerepét.

Az állatok értik a rendet.

A farkas vad. A kutya házi.

A házi – otthonhoz tartozik.

Mint a szeretet, ha igaz.

Talán nem késő.

Talán ha újra meg tudjuk becsülni egymást,

ahogy a régi Jehova kutyáját,

ha figyelünk egymásra,

nem csak a vakkantásra –

akkor lesz még világ,

ahol az ember az emberhez tartozik.

És az állat – mellette jár.

Nem helyette.

2025. július 8.