Henry Vaughan: A visszavonulás
Érezték már úgy, hogy gyermekként valahogy "tisztábban" látták a világot? Henry Vaughan, a 17. század misztikus költője szerint ez nem véletlen. Ő úgy hitte, születésünkkor még ott van a szemünkben az Isten közelségének fénye, és minden aranyló felhőben vagy vadvirágban az örökkévalóságot látjuk.
Ez a vers egy sóhaj a tiszta kezdet után. Amikor elfáradunk a világ zajában, és a lelkünk "megszédül" a sok gondtól, néha nem előre kellene törnünk, hanem visszafelé, a gyermeki rácsodálkozás útján. Hogy mire a testünk porrá lesz, újra olyan fényesek lehessünk, mint amikor elindultunk.
90. Henry Vaughan: The Retreat
Happy those early days, when I
Shined in my angel-infancy!
Before I understood this place
Appointed for my second race,
Or taught my soul to fancy ought
But a white, celestial thought;
When yet I had not walked above
A mile or two, from my first love,
And looking back – at that short space –
Could see a glimpse of His bright face;
When on some gilded cloud or flower,
My gazing soul would dwell an hour,
And in those weaker glories spy
Some shadows of eternity;
Before I taught my tongue to wound
My conscience with a sinful sound,
Or had the black art to dispense
A several sin to every sense,
But felt through all this fleshy dress
Bright shoots of everlastingness.
O how I long to travel back
And tread again that ancient track!
That I might once more reach that plain
Where first I left my glorious train;
From whence the englightened spirit sees
That shady City of palm trees!
But ah! my soul with too much stay
Is drunk, and staggers in the way!
Some men a forward motion love,
But I by backward stpesp would move;
And when this dust falls tot he urn,
In that state I came, return.
90. Henry Vaughan: A visszavonulás
Boldog idők, szép hajnalok,
mikor még angyalként ragyogtam!
Mielőtt e helyet megismertem,
mit második futamul nyertem,
s lelkem nem vágyott másra még,
csak mit fehéren adott az ég.
Mikor első szerelmemtől én
mérföldnyit jártam csak a föld színén,
s ha visszanéztem rövid utamon,
átcsillant Arca a távolokon.
Mikor arany felhőn, virág kelyhén,
lelkem órákig bámult elmélyülvén,
s a gyenge fényben is látni vélte
az Örökkévalót, az ég ígéretét.
Mielőtt nyelvem sebet ejtett
lelkiismeretemen, mit bűnbe ejtett,
vagy fekete mágiával minden érzékem
külön-külön bűnbe vitt volna éppen;
de éreztem e hús-ruhán is át
az öröklét fényes, tiszta hajtását.
Ó, vágyom vissza, oda vágyom,
régi nyomom s az utat bejárnom!
Hogy elérjem azt a síkságot újra,
hol dicső kíséretem el volt bújva;
honnan a lélek tisztán láthatja
a pálmák városát, s az árnyat rajta.
De jaj, lelkem a sok időzéstől
részeg, s az úton tántorogva dől!
Másnak az előre-lépés a kedves,
nekem a visszatérés az üdvözletes;
s ha porom az urnába hull majd végül,
úgy térjek meg, mint ki onnan épül.
2026. március 6.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
