A következő címkéjű bejegyzések mutatása: száz vers egy antológiában. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: száz vers egy antológiában. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 15., csütörtök

9. William Blake: A kéményseprő (fordítás)



When my mother died I was very young,
And my father sold me while yet my tongue
Could scarcely cry „weep! ’weep! ’weep!”
So your chimneys I sweep, & in soot I sleep.

There’s little Tom Dacre, who cried when his head,
That curl’d like a lamb’s back, was shav’d; so I said,
’Hush, Tom, never mind it, for when your head’s bare,
You know that the soot cannot spoil your white hair’.

And so he was quiet, & that very night,
As Tom was asleeping he had such a sight:
That thousands of sweepers, Dick, Joe, Ned & Jack,
Were all of them lock’d up in coffins of black;

And by came an Angel who had a bright key,
And he open’d the coffins & set them all free;
Then down a green plain leaping, laughing they run,
And wash in a river and shine in the Sun.

Then naked & white, all their bags left behind,
They rise upon clouds, and sport in the wind;
And the Angel told Tom, if he’d be a good boy,
He’d have God for his father & never want joy.

And so Tom awoke; and we rose in the dark,
And got with our bags & our brushes to work.
Tho’ the morning was cold, Tom was happy & warm;
So if all do their duty, they need not fear harm.

9. William Blake: A kéményseprő

Amikor anyám meghalt, még kisgyerek voltam,
Apám eladott, mielőtt sírásra gondoltam.
„Sírj! Sírj! Sírh!” – így szólt a hangom,
S a kémények közt találtam ágyam, korom ölelte holtom.

Tom Dacre egy kisfiú, göndör hajával,
Akár a bárány szőre, lenyírták borotvával,
„Csitt, Tom, ne bánkódj, ha kopasz lesz a fejed,
Így többé a korom sem árthat Neked!”

Tom csendes lett, s még ezen az éjjelen,
Fekete koporsó álma előtte megjelent:
Ned és Jack, mind benne,
S a fájdalom maradt, mert őket senki sem védte.

Ekkor egy angyal jött, kezében fényes kulccsal,
Kinyitotta a koporsókat, s mind szabadon futottak;
Le a zöld mezőre ugrottak, nevetve szaladtak,
A folyóban mostak, s a napfényben ragyogtak.

Meztelenül és tisztán, minden zsák ottmaradt,
Felhők fölé emelkedtek, s a szélben játszadoztak;
Az angyal így szólt Tomhoz: ha jó fiú marad,
Isten lesz az apja, s örömét soha el nem vesztik majd.

Tom felébredt, mi is keltünk a sötétben,
Zsákjainkkal, seprűinkkel munkához mentünk éppen.
Bár a reggel hideg volt, Tom meleg volt boldogságban;
Ha kötelességét végzi mindenki, nem kell félnie semmitől, ha baj van.

2026. január 15.

Kohut Katalin fordítása mesterséges intelligencia segítségével

 

2026. január 5., hétfő

2. Henry Charles Beeching: Biciklivel lejtőn lefelé: Egy fiú dala (fordítás)




With lifted feet, hands still,
Im am poised, and down the hill
Dart, with heedful mind:

Swifter and yer more swift,
Till the heart with a mighty lift
Makes the lungs leugh, the throat cry: -
’O bird, see, see, bird, I fly.

’Is this, is this your joy?
O bird, then I. theugh a boy,
For a golden moment share

Say, heart, is there aught like this
In a world that is full of bliss?
’Tis more than skating, bound

Speed slackens now, I float
Awhile in my airy boat,
Till, when the wheels scarce crawl,
My feet tot he treadles fall.

Alas, thar the longest hill
Must end in a vale, but still,
Who climbs with toil, wheresoe’er,
Shall ind wings waiting there.

2. Henry Charles Beeching: Biciklivel lejtőn lefelé:
Egy fiú dala

Lábam emelve, kezem mozdulatlan,
egyensúlyban vagyok, és a lejtőn
elindulok villámgyorsan,
de közben figyelek:
a levegő szélként rohan el mellettem.

Egyre gyorsabban, még gyorsabban,
míg a szív nagyot lendül,
a tüdő nevet, a torok felkiált:
„Ó, madár, nézd csak, nézd, madár, repülök!”

„Ez az, ez a te örömöd?
Ó, madár, akkor én is – bár csak fiú vagyok –
egy arany pillanatra
részesülök tollas létezésedből a levegőben!”

Mondd, szív, van-e bármi ehhez fogható
egy boldogsággal teli világban?
Ez több, mint korizni,
acéltalpú cipőben szánkázni a sima jégen.

A lendület lassul most, lebegve
úszom még levegő-csónakomban,
míg végül, amikor a kerekek alig forognak,
lábaim újra a pedálra hullanak.

Jaj, hisz a leghosszabb lejtő is
völgybe torkollik, de mégis:
aki fáradsággal felkapaszkodik,
bárhol is jár,
szárnyakra lel a magasban.

Nyersfordítás, 2025. november 24.
 

 


Henry Charles Beeching: Biciklivel lejtőn lefelé:
Egy fiú dala

Lábam fent, kezem nyugalomban áll,
egyensúly tart, s a lejtő rám talál.
Lódulok le, elmém éberen,
szélként suhan el mellettem a jelen.

Egyre sebesebben, mind hevesebben,
szívem nagy lendülettel emel bennem.
Nevet a tüdőm, a torkom szárnyra tár:
„Madár, nézd, nézd — repülök már!”

Ez hát a boldogság, a tiéd?
Madár, most én is — bár gyermek még —
egy arany percig osztozom veled,
tollas, szabad létezésedet.

Mondd, szívem, van-e ennél több
egy boldogsággal telt világ fölött?
Ez több, mint jég, mit penge hasít,
acélcipővel síkra simulni itt.

A sebesség halkul, könnyűn ringok,
mint légcsónakban, fenn sodródok;
míg a kerék már alig halad,
lábam a pedálon újra megmarad.

Jaj, minden hosszú hegy lábánál
völgy vár egyszer, csöndes határnál;
de aki kínnal is fölfelé ment,
arra a völgyben szárny vár odalent.

 
 

2026. január 4. Chat átültetésével[