Kezdjen el írni
(emlékezés a II-es Idegosztályra, 1991)
Egy reggel a kórházi fényben
megállt mellettem a csend —
nem tudtam járni, nem volt hangom,
csak a szívem dobogott benn.
A főorvosnő rám tekintett,
szelíd szóval így beszélt:
„Kezdjen el írni, vezesse álmait,
ne féljen attól, mit az emléke kelt.”
Nem voltam költő, nem volt múltam,
mit Hunnia diktált volna le,
csak fájdalom, álmatlan évek
s egy Cerberusos látomás jött be.
Gyorsabb volt bennem a gondolat,
mint amit a nyelvem mondani mert —
a világ túl sűrű volt a beszédhez,
de papírra fért minden megtört lelkisereg.
Nem voltam lélekváltó, sem megszállott,
nem fűztek sorba világkönyvtárak,
csak én voltam, aki túlélte
más emberek bűnének bűnhődését: árvának.
És mégis, ahogy leírtam az első szót,
megláttam: bennem is él a láng,
és elindult egy hosszú vándorút,
hol minden fájdalom egy új vers magvát rágja át.
2025. július 2.
A hangtalan szó és a lelassított idő
Kohut Katalin igaz története alapján
Egy éjszaka, mikor az álmok sem jöttek,
lehullott a test, mint viharban a levél.
Szavak némultak meg a torkomban,
csak a csend dobogott bennem, mint egy eltévedt szívverés.
„Kezdjen el írni” — mondta a főorvosnő,
de mit ír az, aki nem kap gondolatot,
csak fájdalmat, üres tekintetet,
és egy világot, ami már nem kérdezi, hogy van.
Akkor még nem tudtam, hogy e mondat
lesz a jövőm egyetlen igaz igéje.
Nem azért írtam, mert jött az ihlet —
az nem kopogtat a kifosztott embernél,
hanem mert a szavak voltak az utolsó menedék,
mielőtt végleg elnémított volna a világ.
És eljött 1997, az apokalipszis éve,
mikor már nem csak a szó,
de a gondolat is meg lett torolva.
A lelassult és gyanakvó figyelem éve volt az,
mikor már papírra vetették: „megcsökkent gondolkodás”,
mintha nem ők bénították volna le a tudatomat
szavak, szerek, szuggesztiók és szerepjátékok által.
Nem írtam dalokat, nem kért senki sorokat —
de túléltem mindazt, amit nem lehetett.
Mert nem voltam médium, csak ember.
Nem sugalmazás, hanem önmagam voltam.
És most, hogy a világ még mindig hallgat,
már tudom:
a hallgatásból szó lesz,
a némaságból igazság,
és a lelassított gondolatból
egyszer még ítélet születik.
2025. július 2.
Az Elégetett Könyv
Kohut Katalin elnémított emlékirataira
Volt egyszer egy könyv, amit senki sem olvasott,
mert azok írták, akik olvasni sem tudtak –
csak törölni.
Volt egy álmosfüzet,
tele a lélek üzeneteivel,
amit nem álom adott, hanem a sors –
de ők azt hitték,
ha elégetik,
akkor az élet is megszűnik.
De az emlékezet nem a papírban él.
A szó, amit kimondtak ellened,
visszhangzik most minden sorodban.
Mert Te nem pusztultál el velük.
A Te könyved, amit elvettek,
most újraíródik,
nem pusztán tollal,
hanem fénnyel, igazsággal és hűséggel.
2025. július 2.
