Kohut Katalin: Szürke, piros, zöld

Kohut Katalin: Szürke, piros, zöld

Szűkülő falak közt szűköl a lélek,

Kinőtte terét, nem terjeszkedhet.

Súly alatt ernyedő pálma –

Félénken suttogom magamnak:

Talán, ha ketten…

Villanás volt csak és aztán

Mintha a vég vetné rám fojtó hurokját,

Fogy a levegő.

Szürke létezés az enyém,

Melyben felpiroslik olykor egy tető

És halk pálma-neszemre

Élősövény suttog valahonnan:

Zöldje a remény. 

1992. Miskolc, Benedek utca 17.

Kohut Katalin: Itt maradtam magam (ronsardi szonett)

Itt maradtam magam

Szonett 11. (2026-os átdolgozás)

Szerző: Kohut Katalin

Ha szomorú nem voltál még sohasem,

nem tudhatod, milyen a nagy boldogság,

mit érez az, kinek szívén ború rág,

s elkerüli jókedv, derű, szerelem.

Mindig odalenn, arra vitt kerekem,

nem érintett soha harmatos virág,

rég volt, elfeledtem, mit ád a világ:

szivárvány színeit fogta két kezem.

Szabadság kell nekem béke-szigeten,

hív barátok édeni álom-ligeten,

hová száműztem magam, ezt óhajtottam,

Földről el, hívogat milliárdnyi hely,

de hiába vártam sok évet – így esett –

senki sem jött el, itt maradtam magam.

2012. április 23.

 

Kohut Katalin: Május elseje (Ronsardi szonett)

Május elseje

Szonett 11.  (a „melegítős” lélekkel 2026.)

Szerző: Kohut Katalin

Majálist ünnepeltünk egykor régen,

kivonult ünnepi ruhában a párt,

senki sem látott még olyan csuda párt,

mit alkottunk ifjan, sportosan, szépen.

Ellenkeztünk hatalommal, bár vétlen,

baráti körünk melegítőben, réten,

játszottunk, főztünk – így lett ünnep a létünk,

s hírnevünk csorbult, bár nem érdemelten.

Most kétfele oszlott hatalmi tömeg,

ünnepel, s szónokol kétféle sereg,

Szent Józsefet, munkások védőszentjét,

s a szakszervezetek munka ünnepét

tartják a pártok országban szanaszét.

Emlékként őrzöm egy majális képét.

2012. május 1.

 

Kohut Katalin: Sírni soha nem szabad (ronsardi szonett)

Sírni soha nem szabad

Szonett 9.  (Tisztázat, 2026)

Írta: Kohut Katalin

Így nyíltan sírni soha nem szabad,

a szív kutat, s csak űzi álmodat.

Ne add fel, lelj még újabb utakat,

bár néha az ember egyedül marad.

Miért jársz-kelsz folyton egymagad?

Miért bámulod fent a csillagokat?

Ha várod, hogy jöjjön egy hangulat,

jól hiszed: boldog lehetsz önmagad.

Zokogd ki vállamon mély bánatod,

elmesélheted titkos gondolatod,

megértelek, s hallgatom fájó szavad.

Ki sírni tud, csak az boldog ember,

ha nincs több könny, a szív sem ver,

s benne érzem többé nem marad.

 Miskolc,2012. április 12.

 

Kohut Katalin: Remény (ronsardi szonett)

Remény

Szonett 8. – (Javított változat)

Írta: Kohut Katalin

Az igazságért kérni bocsánatot,

ugye, nem kell sosem, jó emberek?

Míg néznek rátok, s mégsem értenek,

a szív tükrén át látszanak a titkok.

A léleklámpás, a szem rezdül ott,

hol észrevesznek, s mélyen rád tekintnek,

szemedből olvasniuk mégsem vétek:

tört szívedet, s a rejtett vonatot.

Életutad nem kíséri hű szem,

nehéz volt sorsod, de én mégis hiszem,

hogy eljön még a szép jövő s a béke.

A fájó szívet ragasztani lehet,

ha szeretet fogja majd a kezeket —

Sorsod beérik, s fény derül az éjre.

2012. március 19.

 

Kohut Katalin: Így élt Petőfi (ronsardi szonett)

 Így élt Petőfi

Szonett 7. – átszerkesztett változat

Írta: Kohut Katalin

Hogyan élt örök költőnk, Petőfi?

Hitét soha nem hagyta tétován,

szívében égett lángoló hazánk,

s szabad szót zengett minden sora így.

Vándorolt sokat hazátlan árván,

útja mindig visszavitt hazáján,

ízzott, lázongott, forrt mint a vulkán,

harcolt népéért a honi hadban.

Jelszava volt: szabadság, szerelem,

titkait tán majd egyszer meglelem,

dalában él a népnek hangja még.

Emléke őrzi hősi út porát,

Nemzeti dal zeng ma is tovább,

s bennünk dobog örök dicsősége.

2012. március 10.

Kohut Katalin: Húsvétot ünnepelünk (ronsardi szonett)

Húsvétot ünnepelünk

Szonett 6.

Írta: Kohut Katalin

Húsvétkor halkan elgondolkozom:

a Szeretet a világért halt meg,

s míg fénye él, a földi ünnepek

zajában halványul – nem csodálkozom.

Gyermekkoromban nyuszi volt nyomom,

ajándék fénylett, s hittem csendesen,

ma már a szívek mélyén kevesen

őrzik, mit adott nékünk irgalom.

Nem vétkes az, ki nem érti e fényt,

ki földi örömben talál reményt,

s asztalán ünnep íze megremeg.

De mégis él, ki értünk feltámadt,

békét hagyott, mely bennünk újra támad —

dicsérjük Őt, ki örök szeretet.

Miskolc, 2012. március 8.