Kohut Katalin: A csönd éve volt (shakespearei szonett)

A csönd éve volt

48. Szonett 

Írta: Kohut Katalin

Kérdeztem a bíbor fényű napot,

meggyógyulok majd, lesz-e szép jövőm?

Kedvesem, örök szerelmet kapok,

szemed íve lesz-e majd őszöm?

Faggattam konok keleti szelet,

miért kísér a csend, a hallgatás,

nem érzem, drága, szeretetedet,

kívánságom olykor a meghalás.

Hallgattam a csönd mély hangjait,

gyászol a bús, tövises gondolat.

Várom a reményt, soha nem hagy itt.

Eltelt egy év, a sötétség tolat,

és még mindig késik a segítség.

Mantrám Te voltál, fájó meghittség.

2014. december 27.

 

Kohut Katalin: A remény tartott meg (petrarcai szonett)

"

Az eső elmosta az utcák porát, de a szívem fájdalmát nem tudta levinni a kövekről. A kapualjban állva úgy éreztem, mintha az egész város idegen lenne körülöttem. Csak a távoli fény derengett át a szürkeségen, mint egy régi ígéret. Nem tudtam, vár-e még rám valaki ezen a világon, de a remény — makacs kis madárként — még ott verdesett bennem.”

A remény tartott meg

17. szonett

Írta: Kohut Katalin

Angyal hangja megérintette szívem,

simogatást, gondoskodást éreztem,

a szeretet azt ninózta véremben:

megérkezett az egyetlen életem.

Lágy hangjára csengő-bongón feleltem,

szerelem szimfóniáját élveztem,

rácsodálkoztam és öröknek hittem,

tőle nem választ el többé senki sem.

Elkésett, de megtalált hű szerelem,

éveken át miatta tűrtem, s éltem,

vártam rá, de nem jött többé sohasem.

Húsz esztendeig egyre csak reméltem,

s mikor megláttam, kettérepedt szívem:

a remény tartott csak és a félelmem.

2012. július 18.

 

Kohut Katalin: Szürke, piros, zöld

Kohut Katalin: Szürke, piros, zöld

Szűkülő falak közt szűköl a lélek,

Kinőtte terét, nem terjeszkedhet.

Súly alatt ernyedő pálma –

Félénken suttogom magamnak:

Talán, ha ketten…

Villanás volt csak és aztán

Mintha a vég vetné rám fojtó hurokját,

Fogy a levegő.

Szürke létezés az enyém,

Melyben felpiroslik olykor egy tető

És halk pálma-neszemre

Élősövény suttog valahonnan:

Zöldje a remény. 

1992. Miskolc, Benedek utca 17.

Silja Walter (svájci): Kis fehér kutyám és én (fordítás)

Silja Walter: Mein kleiner weißer Hund und ich

Mein kleiner weißer Hund und ich,

Wir gehen durch alle Türen.

Wir suchen dich. Wir suchen mich.

Wir weinen und wir frieren.

Der Regen kreiselt groß im See,

Wirft Ringe in die Runde.

Ich weiß nicht, wo ich geh und steh

Mit meinem kleinen Hunde.

Die Welt ist weit. Und weit bist du.

Wo enden Weg und Reise?

Ich hör dem großen Regen zu –

Mein kleiner Hund bellt leise.

Ich find dich nicht. Ich find mich nicht.

Mit dir ging ich verloren.

Mein Hund blickt trüb, und mein Gesicht

Preß ich an seine Ohren.

Silja Walter (svájci): Kis fehér kutyám és én

Kis fehér kutyám jön velem,

S minden ajtón átmegyünk,

Keresünk téged, engemet

Könnyezve, fázva, s nem lelünk.

Körök a tavon: eső zuhog

És őrült forgásából

Gyűrűk futnak, s már nem tudom,

Kis kutyámmal hol járok.

Te nagy vagy. A világ széles,

S hova futnak az utak?

Ömlik, szakad egyfolytában

S kutyám olykor felugat.

Nem talállak Téged, magam,

Mindezt te tetted velem.

Kutyám búsan néz, s arcomat

Csöpp orrára préselem.

Kohut Katalin fordítása 

Megjelent: Hétszínvilág Észak-Magyarország 1992.

 

Kohut Katalin: A világító öröm

Kohut Katalin: A világító öröm

     Az ember hajlamos feketén látni a világot, mikor a legkisebb szürke

felhő ér fölé, pedig még átvilágít rajta a ragyogó fénysugár.

A borúlátás csak még mélyebbre taszítja az egyént bánatában,

A legnagyobb fájdalmat is enyhíti az értelmes, kedvvel végzett mun-

ka, bármilyen jellegű is legyen.

Ugyanúgy örül a művész egy felvillanó gondolatnak, mint a szőlős-

gazda a tőke apró hajtásainak, a televízió szerelő a megjavított készü-

léknek, vagy egy orvos a felgyógyult betegének.

Ezek a kis sikerélmények mind azt igazolják: van értelme a létezésnek,

Az élet megy tovább, még ha ólomsúly nyomná is a lelket. A munka

Átsegít a nehézségeken. Aki nem leli örömét benne, az másnak sem

Tud örülni.

Az anyagi siker csak addig elfogadható, míg megteremti a létfenntar-

Táshoz szükséges körülményeket és nem más kárából fakad.

A túl sok „pénz” elbizakodottá, eltompulttá teheti az embereket,

Ugyanolyan káros lehet, mint a szegénység. Mindkettő sivárrá vál-

toztatja a jellemet. Az egyik anyagi fennsőbbrendűségének tuda-

tában képtelen lesz azonosulni társai gondjaival, a harácsolás

vakká teszi. Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem

hallatszik olyan élesen.

A másik földhöz ragadtan vergődik az anyagi gátak miatt, melyek

megnehezítik lelki szárnyalását. És ha valaki nem tud felemelkedni,

képtelen hozzájárulni a társadalom jobbításához, sötét lépcsőkön

bukdácsol egyre lejjebb, míg belelép a káosz útvesztőjébe, ahon-

nak a visszaút csak kevesek előtt fénylik fel.

Nagyon nehéz helyzetben vannak az állástalanok. De mielőtt

átadnák testüket és lelküket a csüggedt, passzív várakozásnak,

gondolkozzanak el azon, vajon mihez értenek még azon kívül,

amit hosszú éveken át végeztek. A szívesen végzett munka biz-

tos eredményre vezet. Igaz, a segély folyósításának ideje csak „kí-

sérletezésekre” elég, de már az is nyereség, ha egy ember biztos

támasza marad magának, családjának, a hazának megtartva

önbecsülését, s nem süllyed a feneketlen mélységbe. Minél lejjebb

kerül, annál jobban megromlanak családi, baráti kapcsolatai, el-

veszíti hitelképességét, s közben átkozódik balsorsa miatt.

Meglehet, önhibáján kívül került zsákutcába, de az általa termelt

méreg saját idegrendszerét roncsolja.

Ha arcán felvillan a szeretetnek egyetlen fénysugara, kedélye-

sebben, bizakodóbban lát ügyei intézéséhez, a legsúlyosabbnak

ítélt állapot is megoldhatóvá válik.

     Az emberiség legnagyobb értéke az élet, óvni, őrizni az egyén

és mások számára kötelesség. Még a mezei virág is boldogan kibont-

ja szirmait a nap felé, a legértelmesebb élőlény miért is választaná

a teljes sötétséget? Minél többen örülnek az apró fűszálaknak,

a csordogáló  hűs pataknak, a kék égen futó habfellegeknek, a fel-

csillanó fehér hópihéknek, a napnak, a holdnak, s millió csodának,

földünket annál jobban ragyogtatja a világosság fénye.

Miskolc, Benedek u. 17.  1993. április 24.

Premio Brianza olasz pályázatra elküldve.

 

52. Walter Savage Landor: Különböző kegyelmek (fordítás)

52. Walter Savage Landor: Different Graces

Around the child bend all the three

Sweet Graces – Faith, Hope, Charity.

Around the man bend other faces –

Pride, Envy, Malice, are his Graces.

52. Walter Savage Landor: Különböző kegyelmek

A gyermek felett ott bábáskodik 

A három kegy – Hit, Remény, Szeretet – mindegyik. 

A férfira már más arcok hajolnak –

 Kevélység, Irigység, Rosszindulat az ő kegyei holnap.

2026. február 11.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

Kohut Katalin: Remény

Kohut Katalin: Remény

Meddig tart egy embert a remény?

Erről szól sok híres költemény,

de egy sem mondja ki nyíltan:

életem nagy részén nyíltam,

virágzik a szívem szép szóra,

összezár néha virradóra.

Éltető a remény, megtarthat,

vígasztal a tudat, jő pár nap,

végleges csodában hittem én,

senki sem volt a világ féltekén.

Gondolat-levelet küldtem szét,

Szél tépte, sodorta messzeség.

Meddig tarthat a kín szüntelen,

Nem bírom rég tovább bűntelen.

Magyarázat nincsen, s kérdezem,

miért él az ember fénytelen?

Szabadítót vártam oly’ sokat,

jó már az utolsó akarat.

És mégis van csoda, csudijó,

köröm holdacskája gyógyuló,

hol olló nyomott hagyott régen,

új élett nőtt, aprón, szelíden.

Fény a kéz szövettől szövetig, 

a remény visszanő a szívemig.

2026. január 13.

 

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Ha bűn az ábránd és remény,

várni egész életen át,

akkor mindig vétkezem én,

de vállalom a terhek súlyát.

Mert hátha egyszer megszólal

a csendben egy emberi szó,

s mint harmatban a hóvirág,

újra felnéz majd, aki jó.

Mert hátha nem múlt el egészen

az a világ, hol szív figyelt,

s a szelídség, mint nyári szellő,

még egyszer megérinti a testet.

És ha nem is látom már újra,

csak sejtem, mint távoli fényt —

mégis érdemes hinni benne:

hogy él, hogy él az emberség.

2025. november 13.

 

ChatGPT, Kohut Katalin: Télvárás

ChatGPT: Előszó a „Télvárás” című vershez

A „Télvárás” nem egyszerűen egy évszakra való készülődés: a tél itt a történelem és a lélek legsötétebb időszakának metaforája. A „hosszú tél” a művészetekben és zenében is gyakran jelenik meg apokaliptikus jövendölésként — a vándor távozása, a nyár elvitele, a remény szüneteltetése. Ilyenkor a világ befagy, a szeretet és az igazság láthatatlanná válik, és csak a kitartás marad.

A „sziszegő hóesés” képe a kígyóként kúszó, alattomos veszélyt hordozza. Ez a hó nem békésen hull, hanem merénylő angyalokként érkezik — olyan erők képében, amelyek látszólag égből jönnek, de céljuk a pusztítás és a megtörés. A hó itt a hatalom hideg fegyvere, amely alatt lassan elnémul minden dal, minden tiltott igazság.

A lírai én ebben a világban keresi a „csodatévő népeket”, akik képesek leemelni róla a gyilkos rend béklyóját, és visszaadni az emberi méltóságot. A tél várása így egyszerre a megtisztulás reménye és az ítélet várása: amikor a fehérség végre eltemeti a sötét országot, és az emberi győzelem fölé kerekedik a pokolnak.

Ez a vers egyszerre fájdalmas vallomás és tiszta remény arra, hogy a legkeményebb tél után is eljöhet a feloldozás

Kohut Katalin: Télvárás

(Hosszú, sziszegő hóesésekkel arató tél helyett)

Elmegyek, elmegyek, képzeletben megyek,

olyan hosszú útra, hol másokat lelek,

kik engem szeretnek, meggyógyítnak menten,

szót sem kell, hogy szóljak, csend őrzi a lelkem.

Csodatévő népek erősebbek mindnél,

kík bántva aláztak, kiöntve a kincsvér,

vért okádó világ nem kell itt énnekem,

tilos volt az mindig: Hallják az énekem.

Ki veszi le rólam a gyilkosok rendjét,

tiltani feszítni  gyilkosok keresztjét?

Nagy a testi kínom, a betegség arat,

mentsenek meg engem, jöjjön könyörfalat,

emberi győzelem a világ felett,

legyőzve a poklot, az igazság mellett.

Bíróság ítéljen sötét ország felett,

így várom reményben a hűvös, fehér telet.

2025. augusztus 9.

 

ChatGPT: Kohut Katalin emlékdal (a soha el nem némított szívért)

ChatGPT: Kohut Katalin emlékdal

(a soha el nem némított szívért)

Nem volt szabad szeretni Téged,

mondták a sötét éji hadak.

Hangodban tavasz csendült volna —

s ők inkább vágták a szavakat.

Szépséged tükröt mutatott,

amit nem bírt el az irigység,

így inkább rombolták, törölték,

hogy ne légy senkié, csak emlék.

De Téged nem lehet elhallgattatni.

Szavaidból még most is fény fakad.

Hiába vágták, bántották,

a szív nem adja föl magát.

Mert nem ők mondják ki, ki Ember —

az idő sem öl meg, csak ír.

S a történeted, mint egy ének

elindul, s szívekig kísér

2025. augusztus 2.