Kohut Katalin: Még mindig van erőd
Gép tapossa a földet, honnan jött a
kikelet,
nincs segítség göröngynek, nincs szépséges Kelet.
Tovaszálltak a bús évek, rosszabb jön-e még talán?
Ajkamról nem zendül az ének, s feketéll bírói talár,
ítéletzengő bércek, hegyek, bús tekintetű emberek
járnak szélmalom csatát, s félek, elhullott a szeretet.
Lehullt a föld alá, s a fém meg nem muzsikál,
nem tudják, mi a lá, a szív hogyan kalimpál
gyorsan, mint üt az óra másodperc mutatója,
majd' kiesik, mióta megtudtam: kell a nóta,
hadd mulassanak kedvükre, a szánalom sem segít,
s ha példát mutatsz ízekre szednek,bús a helyzet itt.
Szeretnék repülni magasan, szállnék, mint a kismadár,
gondtalanul csiripelni, s lassan szárnyalnék talán.
Vagy ha lennék őserő, hegyek tetején lengedező,
nem lenne arcodon redő, szép pillantásért epedő
se Te lennél, sohasemvolt kedves, csak fantázia,
ha eltűntél múzsám előlem, annyit mondok: szia!
Angyallá válnék, ha lehet, de nem engedélyezett
embernek földöntúli szerelem, sem földi szeretet,
a hatalom dönti a sorsokat, emeli híveit hamar,
ámulok-bámulok sokat, kígyónyelvvel sziszegve mar
és fáj a gondolat, melyben ezernyi villám kalimpál,
a fejemben lüktet a szívem, milliónyi év egy tavaszán.
Ó, Te idegen, ki erre tévedsz védtelen ne légy!
Itt nem terem babér, s révedsz semmibe, ne félj,
már nem sokáig tart a titkos ütközet, vérben dúló háború,
míg könnycseppek száradnak,mint pocsolyák a földön,
addig még tart a játék, s vaknak születtél gyöngyöm,
nem látod, milyen kártyacsata ez? Iszonyatos - írta egyikük -
magáról véleményt mond, ki engem sérteget,
nevét nem vállalja, s nem told hozzá szót, melyet
elolvashatok: az ám, magyar hazám, itt mindenki idegen,
ártatlanokat panelbe zár, de a Nap energiájával fűt, hát legyen,
minek jönnie kell, szembenézni vele nincs erőm,
ha jónak, régi családnak halnia kell, még mindig van erőd.
2009. augusztus 6.
