40. Thomas Hood: A Parental Ode to My Son, Aged Three Years and Five Months
Thou happy, happy elt!
(But stop, - frist let me kiss away that tear) –
Thou tiny image of myself!
(My love, he’s poking peas into his ear!)
Thou merry, laughing sprite!
With spirits feather-light,
Untouched by sorrow and unsoiled by sin –
(Good heavens! the child is swallowing a pin!)
Thou little tricksy Puck!
With antic toys so fullily bestuck
Light as the singing bird that wings the air –
(The door! the door! ’ll tumble down the stair!)
Thou darling of thy sire!
(Why Jane, he’ll set his pinafore a-fire!)
Thou imp of’ mirth and joy!
In love’s dear chain so strong and bright a link,
Thou idol of thy parents – (Drat the boy!
There goes my ink!)
Thou cherub but of earth;
Fit playfellow for Fays, by moonlight pale,
In harmless sport and mirth,
(That dog will bite him if he pulls its tail!)
Thou human humming-bee, extracting honey
From every blossom in the world thar blows,
Singing in Youth’s Elysium ever sunny –
(Another tumble! – that’s his precious nose!)
Thy father’s pride and hope!
(He’ll break the mirror with that skipping-rope!)
With pure heart newly stamped from Nature’s mint –
(Where did he learn that squint?)
Thou young domestic dove!
(He ’ll have that jug off, with another shove!)
Dear nursling of the hymeneal nest!
(Are those torn clothes his best?)
Little epitome of man!
(He ll climb upon the table, that’s his plan!)
Touched with the beauteous tints of dawning life –
(He’s got a knife!)
Thou enviable being!
No storms no clouds, in thy blue sky foreseeing,
Play on, play on,
My elfin John!
Toss the light ball – bestride the stick –
(I knew so many cakes would make him sick!)
With fancies buoyant as the thistledown,
Prompting the face grotesque, and antic brisk,
With many a lamb-like first,
(He ’s got the scissors, snipping at your gown!)
Thou pretty opening rose!
(Go to your mother, child, and wipe your nose!)
Balmy, and breathing music like the South,
(He really brings my heart into my mouth!)
Fresh as the morn, and brilliant as its star, -
(I wish that window had an iron bar!)
Bold as the hawk, yet gentle as the dove –
(I’ll tell you what, my love,
I cannot write, unless he’s sent above!)
40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos
Te boldog, boldog manó!
De várj, – előbb hadd pusziljam le azt a könnycseppet) –
Te apró mása önmagamnak!
(Szerelmem, borsót dugdos a fülébe!)
Te vidám, nevető tündér!
Tollkönnyű lélekkel,
Bánat érintetlenül, bűn mocskolta nélkül –
(Jó ég! A gyerek lenyel egy gombostűt!)
Te kis ravasz Puck!
Antik játékokkal oly ügyesen telepakolva,
Könnyű, mint az éneklő madár, mely a levegőben szárnyal –
(Az ajtó! Az ajtó! Le fog esni a lépcsőn!)
Te apád kedvence!
(Miért, Jane, felgyújtja a kötényét!)
Te vidámság és öröm koboldja!
A szerelem drága láncának oly erős és fényes láncszeme,
Szüleid bálványa – (A csudába ezzel a fiúval
Ott megy a láncszemem!)
Te kerub, csakis földi;
Tökéletes játszótárs tündéreknek, holdfényben sápadtan,
Ártatlan játékban és vidámságban,
(Az a kutya megharapja, ha meghúzza a farkát!)
Te emberi kolibri, mézet szivogatva
Minden virágból, mi a világon nyílik,
Énekelve az Ifjúság Elysiumában, mely mindig napfényes –
(Még egy esés! – ez az ő drága orra!)
Apád büszkesége és reménye!
(Összetöri a tükröt azzal az ugrókötéllel!)
Tiszta szívvel, újonnan verve a Természet pénzverdéjéből –
(Hol tanulta azt a kancsalítást?)
Te fiatal házi galamb!
(Leüti azt a kancsót, még egy lökésre!)
Drága neveltje a nászi fészeknek!
(Azok a szakadt ruhák a legjobbak?)
Az ember kis kivonata!
(Felmászik az asztalra, ez a terve!)
Az ébredező élet gyönyörű árnyalataival érintve –
(Kés van nála!)
Te irigylésre méltó lény!
Se vihart, se felhőket kék égboltodon nem látsz előre,
Játssz tovább, játssz tovább,
Én manó Johnom!
Dobd a könnyű labdát – ülj fel a botra –
(Tudtam, hogy ennyi süti megbetegíti!)
A bogáncspihek könnyed fantáziájával,
Gyalogos arccal és fürge bohóckodással,
Sok bárányszerű ugrándozással,
(Nála van az olló, vagdossa a ruhádat!)
Te csinos, nyíló rózsa!
(Menj az anyukádhoz, gyermekem, és töröld meg az orrod!)
Balzsamos, és zenét lehel, mint a Dél,
(Valóban, a szívem a torkomba ugrik!)
Friss, mint a reggel, és ragyogó, mint a csillaga, –
Bárcsak lenne azon az ablakon egy vasrúd!)
Bátor, mint a héja, mégis szelíd, mint a galamb –
(Mondok neked valamit, kedvesem,
Nem tudok írni, hacsak fel nem viszik (az emeletre)!)
2026. február 7.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
