41.Tom Hood: Férfi és gyermek (fordítás)

41. Tom Hood: Man and Boy

Oh, when I was a tiny boy,

My nights and days were full of joy,

   My mates were blithe and kind! –

No wonder that I sommetimes sigh,

And dash the tear-drop from my eye,

   To cast a look behind!

A hoop was an eternal round

Of pleasure. In those days I found

   A top a joyous thing: -

But now those past delights I drop,

My head, alas! is all my top,

   And careful thoughts the string!

My joys are wingless all and dead;

My dumps are made of more than lead;

   My flights soon find a fall;

My fears prevail, my fancies droop,

Joy never cometh with a hoop,

   And seldom with a call!

My football’s laid upon the shelf;

I am a shuttlecock myself

   The world knocks to and fro; -

My archery is all unlearn’d,

And grief against myself has turn’d

   My arrows and my bow!

No skies so blue or so serene

As then; no leaves look half so green

   As clothed the playground tree!

All things I loved are alter’d so,

Nor does it ease my heart to know

   That change resides in me!

41.Tom Hood: Férfi és gyermek

Ó, mikor még apró fiú voltam, 

Éjem s nappalom örömben töltöttem, 

   Társaim vidámak s kedvesek voltak! – 

Nem csoda, ha néha felsóhajtok, 

S szememből a könnycseppet elmorzsolom, 

   Ha egy pillantást vetek a múltba!

Az abroncs-karika örök körforgás volt, 

Tiszta élvezet. Akkortájt úgy leltem: 

   A pörgettyű boldogító dolog: – 

De most e múltbéli gyönyöröket elhagyom,

 Fejem, jaj, már az egyetlen pörgettyűm, 

   S az aggó gondok fonják rajta a zsinórt!

Örömeim szárnyaszegettek és holtak; 

Bánatom súlyosabb az ólomnál; 

   Szárnyalásom hamar bukásba fordul; 

Félelmem győz, képzeletem lankad, 

Öröm nem érkezik többé guruló karikán, 

   S hívó szóra is csak ritkán!

Focilabdám a polcra került; 

Magam lettem a tollaslabda, 

   Kit a világ ide-oda ütöget; –

 Íjászatomat rég elfeledtem,

 S a bánat ellenem fordította 

   Nyilaimat és az íjamat!

Nincs oly kék és oly derűs égbolt, 

Mint akkor; a levelek sem oly zöldek, 

   Mint amik a játszótér fáját öltöztették! 

Minden, mit szerettem, úgy megváltozott, 

S nem könnyíti meg a szívemet a tudat,

    Hogy a változás bennem lakozik!

2026. február 8.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos (fordítás)

 

40. Thomas Hood: A Parental Ode to My Son, Aged Three Years and Five Months

           Thou happy, happy elt!

(But stop, - frist let me kiss away that tear) –

          Thou tiny image of myself!

(My love, he’s poking peas into his ear!)

           Thou merry, laughing sprite!

            With spirits feather-light,

Untouched by sorrow and unsoiled by sin –

(Good heavens! the child is swallowing a pin!)

              Thou little tricksy Puck!

With antic toys so fullily bestuck

Light as the singing bird that wings the air –

(The door! the door! ’ll tumble down the stair!)

              Thou darling of thy sire!

(Why Jane, he’ll set his pinafore a-fire!)

               Thou imp of’ mirth and joy!

In love’s dear chain so strong and bright a link,

Thou idol of thy parents – (Drat the boy!

                 There goes my  ink!)

               Thou cherub but of earth;

Fit playfellow for Fays, by moonlight pale,

               In harmless sport and mirth,

(That dog will bite him if he pulls its tail!)

               Thou human humming-bee, extracting honey

From every blossom in the world thar blows,

               Singing in Youth’s Elysium ever sunny –

(Another tumble! – that’s his precious nose!)

                  Thy father’s pride and hope!

(He’ll break the mirror with that skipping-rope!)

With pure heart newly stamped from Nature’s mint –

(Where did he learn that squint?)

                    Thou young domestic dove!

(He ’ll have that jug off, with another shove!)

                    Dear nursling of the hymeneal nest!

                    (Are those torn clothes his best?)

                    Little epitome of man!

(He ll climb upon the table, that’s his plan!)

Touched with the beauteous tints of dawning life –

                    (He’s got a knife!)

                    Thou enviable being!

No storms no clouds, in thy blue sky foreseeing,

                   Play on, play on,

                   My elfin John!

Toss the light ball – bestride the stick –

(I knew so many cakes would make him sick!)

With fancies buoyant as the thistledown,

Prompting the face grotesque, and antic brisk,

                   With many a lamb-like first,

(He ’s got the scissors, snipping at your gown!)

                    Thou pretty opening rose!

(Go to your mother, child, and wipe your nose!)

Balmy, and breathing music like the South,

(He really brings my heart into my mouth!)

Fresh as the morn, and brilliant as its star, -

(I wish that window had an iron bar!)

Bold as the hawk, yet gentle as the dove –

                    (I’ll tell you what, my love,

I cannot write, unless he’s sent above!)

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos

                         Te boldog, boldog manó! 

De várj, – előbb hadd pusziljam le azt a könnycseppet) – 

                         Te apró mása önmagamnak! 

(Szerelmem, borsót dugdos a fülébe!) 

                         Te vidám, nevető tündér! 

                         Tollkönnyű lélekkel, 

Bánat érintetlenül, bűn mocskolta nélkül – 

(Jó ég! A gyerek lenyel egy gombostűt!)

                         Te kis ravasz Puck! 

Antik játékokkal oly ügyesen telepakolva, 

Könnyű, mint az éneklő madár, mely a levegőben szárnyal – 

(Az ajtó! Az ajtó! Le fog  esni a lépcsőn!) 

                         Te apád kedvence! 

(Miért, Jane, felgyújtja a kötényét!) 

                         Te vidámság és öröm koboldja! 

A szerelem drága láncának oly erős és fényes láncszeme, 

Szüleid bálványa – (A csudába ezzel a fiúval 

                            Ott megy a láncszemem!)

                            Te kerub, csakis földi; 

Tökéletes játszótárs tündéreknek, holdfényben sápadtan, 

                            Ártatlan játékban és vidámságban, 

(Az a kutya megharapja, ha meghúzza a farkát!) 

                            Te emberi kolibri, mézet szivogatva

 Minden virágból, mi a világon nyílik, 

                            Énekelve az Ifjúság Elysiumában, mely mindig napfényes – 

(Még egy esés! – ez az ő drága orra!)

                             Apád büszkesége és reménye!

 (Összetöri a tükröt azzal az ugrókötéllel!) 

Tiszta szívvel, újonnan verve a Természet pénzverdéjéből –

 (Hol tanulta azt a kancsalítást?)

                                Te fiatal házi galamb! 

(Leüti azt a kancsót, még egy lökésre!) 

                                 Drága neveltje a nászi fészeknek! 

                                (Azok a szakadt ruhák a legjobbak?)

                                 Az ember kis kivonata! 

(Felmászik az asztalra, ez a terve!) 

Az ébredező élet gyönyörű árnyalataival érintve –

                                (Kés van nála!)

                               Te irigylésre méltó lény! 

Se vihart, se felhőket kék égboltodon nem látsz előre, 

                              Játssz tovább, játssz tovább, 

                              Én manó Johnom! 

Dobd a könnyű labdát – ülj fel a botra – 

(Tudtam, hogy ennyi süti megbetegíti!) 

A bogáncspihek könnyed fantáziájával, 

Gyalogos arccal és fürge bohóckodással, 

                               Sok bárányszerű ugrándozással,

 (Nála van az olló, vagdossa a ruhádat!)

                                Te csinos, nyíló rózsa! 

(Menj az anyukádhoz, gyermekem, és töröld meg az orrod!) 

Balzsamos, és zenét lehel, mint a Dél,

 (Valóban, a szívem a torkomba ugrik!)

 Friss, mint a reggel, és ragyogó, mint a csillaga, – 

Bárcsak lenne azon az ablakon egy vasrúd!) 

Bátor, mint a héja, mégis szelíd, mint a galamb – 

                                (Mondok neked valamit, kedvesem, 

Nem tudok írni, hacsak fel nem viszik (az emeletre)!)

2026. február 7.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

                 

35. Seamus Heaney: Félévi szünet (fordítás)

  35. Seamus Heaney: Mid-Term Break

I sat all morning in the college sick bay

Counting bells knelling classes to a close,

At two o’clock our neighbours drove me home.

In the porch I met my farher crying –

He had always taken funerals in his stride –

And Big Jim Evans saying it was a hard blow.

The baby cooed and laughed and rocked the pram

When I came in, and I was embarrassed

By old men standing up to shake my hand

And tell me they were’ sorry for my trouble’.

Whispers informed strangers I was the eldest,

Away at school, as my mother held my hang

In hers and coughed out angry tearless sighs.

At ten o’clock the ambulance arrived

With the corpse, stanched and bandaged by the nurses.

Next morning I went up into the room. Snowdrops

And candles soothed the bedside; I saw him

Fort he first time in six weeks. Paler now,

Wearing a poppy bruise on his left temple,

He lay in the four foot boksz as in his cot.

No gaudy scars, the bumper knocked him cleat;

A four foot boksz, a foot for every year.

35. Seamus Heaney: Félévi szünet

Egész reggel a kollégium gyengélkedőjén ültem, 

Hallgattam a harangot, ahogy az órák végét kongatja, 

Két órakor a szomszédok fuvaroztak haza.

A tornácon apámmal találkoztam, sírt – 

Ő, ki a temetéseket eddig mindig emelt fővel bírta – 

S a nagy Jim Evans mondta: ez súlyos csapás.

A baba gőgicsélt, nevetett és rázta a kocsit,

 Mikor beléptem, és feszélyezett, 

Hogy öregemberek állnak fel, hogy kezet fogjanak velem,

S mondják: „sajnálják a csapást, mi ért”. 

Suttogás tudatta az idegenekkel: én vagyok a legidősebb,

 Ki iskolában volt; közben anyám fogta a kezem,

S dühös, könny nélküli sóhajokat köhögött fel.

 Tíz órakor megérkezett a mentő, 

A holttesttel, mit a nővérek lemostak és bekötöztek.

Másnap reggel felmentem a szobába. Hóvirágok 

És gyertyák békítették az ágy melletti fényt; 

Hat hét után most láttam őt először. Halványabb volt,

Bal halántékán pipacsszínű zúzódást viselt, 

Úgy feküdt a négylábnyi dobozban, mint egy kiságyban. 

Semmi csúnya seb, a lökhárító tisztán ütötte el.

Egy négylábnyi doboz, lábanként egy-egy év.

2026. február 5.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

ChatGPT, Kohut Katalin: A három próba

ChatGPT, Kohut Katalin: Három próba

I. A testvér – örökségkor

Testvérem volt, együtt nőttünk,

poros udvar, reszkető nyárfák,

egy lavórban mostuk arcunk,

egy kenyéren osztoztunk.

Aztán jött a vég, s ami utána:

apánk szerszáma, anyánk kendője,

a régi ház és a sírásó bére.

Nem a pénz választott el minket –

hanem az, amit akkor mutattunk.

Ő számolt.

Én emlékeztem.

És akkor tudtam meg:

testvér volt, de nem társ.

A vér közös –

a szív már nem.

II. A házastárs – váláskor

Nem szólok rosszat rólad,

te is úgy kezdtél, mint én:

kerestük egymást a zajban,

rendet akartunk a zűrzavarban.

Szerettél, amikor még könnyű volt.

Amíg főztem, öleltelek,

amíg bírtam a terheket.

Aztán jöttek a repedések.

Nem kiabálva – csendben.

Kihűlt kávék, le nem írt levelek.

És mikor menni kellett,

nem fogtad meg a kezem.

Csak számoltál.

És vitted, amit lehetett.

Akkor tudtam meg:

férj voltál – de nem oltalom.

Egy házban éltünk –

de nem együtt.

III. A gyermek – öregségkor

Megszültem. Etettem. Virrasztottam.

Lázat törtem, mesét suttogtam.

Bölcsőd fölé hajolt az életem.

És mikor nőttél, nem fogtam vissza.

Menj – mondtam. Élj.

És te mentél.

Jól is van ez így.

De most, hogy az éjszaka hosszabb lett,

s a cipőfűző is gond már,

csak egy telefonra várok.

Nem pénzre. Nem ajándékra.

Csak egy hangra:

„Anyám, hogy vagy ma?”

És néha jön.

Néha nem.

Akkor tudtam meg:

gyermekem vagy –

de nem mindig fiam.

Nem mindig lányom.

Csak valaki, aki továbbment.

Záró gondolat

A szív próbája nem az ifjúság.

Nem a vacsora, az ünnep, a nász.

Hanem az örökség, a válás, az öregség.

Ott derül ki, ki kihez tartozik.

És ki kihez csak idáig.

2025. július 8.