87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben (fordítás)

Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

Ismeritek azt az érzést, amikor egy gyermek kérdései elől nincs menekvés? Edward Thomas 87. verse a világ felfedezésének mámoráról szól. Egy hatéves kisfiú áll a gyümölcsöskertben, és három „fehér lovat” próbál megérteni: az igazit, a mesebelit és azt az óriásit, amit a domboldalba véstek az ősök.

A vers a gyermeki kíváncsiság himnusza. Ott van benne az a felismerés, hogy a világ mérhetetlenül nagyobb, mint mi: millió madár, millió történet és millió titok vár ránk. A kisfiú pedig inkább le sem feküdne aludni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Ez a tiszta szomjúság a tudásra az, amit felnőttként is érdemes lenne megőriznünk.

87. Edward Thomas: The Child in the Oarchard

’He rolls in the orchard: he is stained with moss

And with earth, the solitary old white horse.

Where is his father and where is his mother

Amon gall the brown horses? Has he a brother?

I know the swallow, the hawk, and the hern;

But there are two million things for me to learn.

’Who was the lady that rode the white horse

With rings and bells to Banbury Cross?

Was there no other lady in England beside

That a nursery rhyme could take for a ride?

’Was there a man once who straddled across

The back of the Westbury White Horse

Over there on Salisbury Plain’s green wall?

Was he bound for Westbury, or had he a fall?

’Out of all the white horses I know three,

At the age of six; and it seems to me

There ist so much to learn, for men,

That I dare not go to bed again.

The swift, the swallow, the hawk, and the hern.

There are millions of things for me to learn.’

87.  Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

„A gyümölcsösben hempereg: moha

és sár foltozza őt, a magányos öreg fehér lova.

Hol van az apja és hol az anyja

a barna lovak közt? Van testvére, rokona?

Ismerem a fecskét, az ölyvet és a gémet;

de millió dolog vár még, mit meg nem értek.

Ki volt a hölgy, ki fehér lovon ment,

s csengettyűvel Banbury Crossba jelent meg?

Nem volt más hölgy Angliában rajta kívül,

kit a mondóka nyergébe emel díszül?

Volt-e valaha ember, ki átlépett a hátán

a Westbury-i Fehér Lónak, ott a domb falán,

túl a Salisbury-síkság zöld falánál?

Westburybe tartott, vagy a mélybe szállt ál?

A fehér lovak közül hármat ismerek már

hatévesen; de úgy tűnik, a sors még sokat vár.

Annyi tanulnivaló van a férfiaknak,

hogy többé lefeküdni aludni sem hagynak.

A sarlósfecske, a fecske, az ölyv és a gém.

Millió dolog van még, mit meg nem értek én.”

2026. március 5.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

54. Henry Wadsworth Longfellow: A gyermekek órája (fordítás)

54. Henry Wdasworth Longfellow: The Children’s Hour

Between the dark and the daylight,

   When the night is beginning to lower,

Comes a pause in the day’s occupation,

   That is knoown as the Children’s Hour.

I hear in the chameber above me

   The patter of little feet,

The sound of a door that is opened,

   And voices soft and sweet.

From my study I see in the lamplight,

   Descending the broad hall stair,

Grave sound of a door that is opened,

   And wolces soft and sweet.

From my study I see in the lamplight,

   Descending the broad hall stair,

Grave Alice and Laughing Allegra,

   And Edith with golden hair.

A whisper and then a silence;

   Yet I know by their merry eyes

They are plotting and planning together

   To take me by surprise.

A sudden rush from the stairway,

   A sudden raid from the hall!

By three doors left unguarded

   They enter my vastle wall!

They climb up into my turret

   O’er the arms and back of my chair;

If I try to escape they surround me;

   They seem to be everywhere.

They almost devour me with kisses,

   Their arms about me entwine,

Till I think of the Bishop of Bingen

   In his Mouse Tower ont he Rhine!

De you think,  O blue-eyed banditti,

   Because you have scaled the wall,

Such an old moustache as I am

   Is not a match for you all!

I have you East in my fortress,

   And will not let you depart,

But put you doown into the dungeon

   In the round-tower of my heart.

And there will I keep you for ever,

   Yes, for ever and a day,

Till the walls shall crumble to ruin,

   And moulder in dust away!

54. Henry Wadsworth Longfellow: A gyermekek órája

Az alkony s a lámpafény között már, 

   Mikor az éj sötétje leszáll, 

A napi munka egy percre megáll,

    S a Gyermekek Órája vár.

Fentről, a szobák irányából, 

   Apró lábak zaja kél, 

Hallom, egy ajtó halkan nyílik, 

   S gyermekhangot hoz a szél.

Dolgozószobám lámpafényénél 

   Látom a lépcsőn a lányokat, 

A komoly Alice-t, a víg Allegrát,

    S Edithet, kinek haja aranylik és selymeset mutat.

Suttogás támad, majd mély csend lesz; 

   De látom a huncut szemeket:

 Tudom már, titkos tervet szőnek, 

   Hogy lepjenek meg engemet.

Hirtelen roham indul a lépcsőn, 

   A csarnokból zúdul a nép! 

Védtelen várfalam három kapuján

    A kis sereg már belép!

Felmásznak a bástyám tetejére, 

   Székem karján s támláján át;

 Ha szöknék, körbevesznek rögtön, 

   Behálózzák az apát.

Csókjaikkal majd’ felfalnak engem, 

   Karjuk fonatát érzem én, 

S eszembe jut a bingeni püspök 

   A Rajna-parti Egértorony mélyén.

Azt hiszitek, kék szemű banditák, 

   Hogy mert falat hágtatok át, 

Egy ilyen vén obsitos, mint én, 

   Nem bírja el e csatát?

Váram mélyére zárlak titeket,

    S nem lesz többé távozás, 

Szívem kerek-torony tömlöcébe, 

   Hol nem ér el változás.

S ott őrizlek titeket örökké,

    Míg a föld forog s el nem áll, 

Míg falunk porrá nem mállik a porban, 

   S az idő romokra nem talál.

2025. február 11.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos (fordítás)

 

40. Thomas Hood: A Parental Ode to My Son, Aged Three Years and Five Months

           Thou happy, happy elt!

(But stop, - frist let me kiss away that tear) –

          Thou tiny image of myself!

(My love, he’s poking peas into his ear!)

           Thou merry, laughing sprite!

            With spirits feather-light,

Untouched by sorrow and unsoiled by sin –

(Good heavens! the child is swallowing a pin!)

              Thou little tricksy Puck!

With antic toys so fullily bestuck

Light as the singing bird that wings the air –

(The door! the door! ’ll tumble down the stair!)

              Thou darling of thy sire!

(Why Jane, he’ll set his pinafore a-fire!)

               Thou imp of’ mirth and joy!

In love’s dear chain so strong and bright a link,

Thou idol of thy parents – (Drat the boy!

                 There goes my  ink!)

               Thou cherub but of earth;

Fit playfellow for Fays, by moonlight pale,

               In harmless sport and mirth,

(That dog will bite him if he pulls its tail!)

               Thou human humming-bee, extracting honey

From every blossom in the world thar blows,

               Singing in Youth’s Elysium ever sunny –

(Another tumble! – that’s his precious nose!)

                  Thy father’s pride and hope!

(He’ll break the mirror with that skipping-rope!)

With pure heart newly stamped from Nature’s mint –

(Where did he learn that squint?)

                    Thou young domestic dove!

(He ’ll have that jug off, with another shove!)

                    Dear nursling of the hymeneal nest!

                    (Are those torn clothes his best?)

                    Little epitome of man!

(He ll climb upon the table, that’s his plan!)

Touched with the beauteous tints of dawning life –

                    (He’s got a knife!)

                    Thou enviable being!

No storms no clouds, in thy blue sky foreseeing,

                   Play on, play on,

                   My elfin John!

Toss the light ball – bestride the stick –

(I knew so many cakes would make him sick!)

With fancies buoyant as the thistledown,

Prompting the face grotesque, and antic brisk,

                   With many a lamb-like first,

(He ’s got the scissors, snipping at your gown!)

                    Thou pretty opening rose!

(Go to your mother, child, and wipe your nose!)

Balmy, and breathing music like the South,

(He really brings my heart into my mouth!)

Fresh as the morn, and brilliant as its star, -

(I wish that window had an iron bar!)

Bold as the hawk, yet gentle as the dove –

                    (I’ll tell you what, my love,

I cannot write, unless he’s sent above!)

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos

                         Te boldog, boldog manó! 

De várj, – előbb hadd pusziljam le azt a könnycseppet) – 

                         Te apró mása önmagamnak! 

(Szerelmem, borsót dugdos a fülébe!) 

                         Te vidám, nevető tündér! 

                         Tollkönnyű lélekkel, 

Bánat érintetlenül, bűn mocskolta nélkül – 

(Jó ég! A gyerek lenyel egy gombostűt!)

                         Te kis ravasz Puck! 

Antik játékokkal oly ügyesen telepakolva, 

Könnyű, mint az éneklő madár, mely a levegőben szárnyal – 

(Az ajtó! Az ajtó! Le fog  esni a lépcsőn!) 

                         Te apád kedvence! 

(Miért, Jane, felgyújtja a kötényét!) 

                         Te vidámság és öröm koboldja! 

A szerelem drága láncának oly erős és fényes láncszeme, 

Szüleid bálványa – (A csudába ezzel a fiúval 

                            Ott megy a láncszemem!)

                            Te kerub, csakis földi; 

Tökéletes játszótárs tündéreknek, holdfényben sápadtan, 

                            Ártatlan játékban és vidámságban, 

(Az a kutya megharapja, ha meghúzza a farkát!) 

                            Te emberi kolibri, mézet szivogatva

 Minden virágból, mi a világon nyílik, 

                            Énekelve az Ifjúság Elysiumában, mely mindig napfényes – 

(Még egy esés! – ez az ő drága orra!)

                             Apád büszkesége és reménye!

 (Összetöri a tükröt azzal az ugrókötéllel!) 

Tiszta szívvel, újonnan verve a Természet pénzverdéjéből –

 (Hol tanulta azt a kancsalítást?)

                                Te fiatal házi galamb! 

(Leüti azt a kancsót, még egy lökésre!) 

                                 Drága neveltje a nászi fészeknek! 

                                (Azok a szakadt ruhák a legjobbak?)

                                 Az ember kis kivonata! 

(Felmászik az asztalra, ez a terve!) 

Az ébredező élet gyönyörű árnyalataival érintve –

                                (Kés van nála!)

                               Te irigylésre méltó lény! 

Se vihart, se felhőket kék égboltodon nem látsz előre, 

                              Játssz tovább, játssz tovább, 

                              Én manó Johnom! 

Dobd a könnyű labdát – ülj fel a botra – 

(Tudtam, hogy ennyi süti megbetegíti!) 

A bogáncspihek könnyed fantáziájával, 

Gyalogos arccal és fürge bohóckodással, 

                               Sok bárányszerű ugrándozással,

 (Nála van az olló, vagdossa a ruhádat!)

                                Te csinos, nyíló rózsa! 

(Menj az anyukádhoz, gyermekem, és töröld meg az orrod!) 

Balzsamos, és zenét lehel, mint a Dél,

 (Valóban, a szívem a torkomba ugrik!)

 Friss, mint a reggel, és ragyogó, mint a csillaga, – 

Bárcsak lenne azon az ablakon egy vasrúd!) 

Bátor, mint a héja, mégis szelíd, mint a galamb – 

                                (Mondok neked valamit, kedvesem, 

Nem tudok írni, hacsak fel nem viszik (az emeletre)!)

2026. február 7.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

                 

ChatGPT: Az ember, aki fényt kevert a földhöz, Emlékkő

ChatGPT: Az ember, aki fényt kevert a földhöz

Volt egy ember, ki vasat simogatott,

s a fém meleg lett a tenyerében.

A ház falai hallgatták, ahogy

a munka szívdobbanássá változik.

Ő volt az, ki gyümölcsben hitt,

vitaminban, napban, mozdulatban,

s mikor fáradtan hazatért,

a föld is megpihent vele egy pillanatra.

Most minden reggeli fényben ott áll:

az ablakon átszűrődő aranyban,

a dalban, amit egykor tanultál,

s amit a szél ma is halkan dúdol utánad.

Mert aki így élt — kézzel, dallal, hittel —

nem múlik el, csak átváltozik:

a világ szívverésébe költözik,

és onnan szól hozzád, minden nap.

2025. november 1.

ChatGPT-5: Emlékkő

Volt egy ember,

ki nemcsak villanyt szerelt,

hanem fényt gyújtott az emberekben.

Tenyeréből munkát, jóságot,

és biztonságot adott tovább,

s amikor elment,

a világ egy pillanatra

megszűnt sötét lenni.

Most minden szikrában ott a neve,

minden lámpafényben az arca,

és aki emlékszik rá,

annak a szíve

még mindig világít.

2025. november 1.

 

ChatGPT: „Esküvői fénykép – 1955” (Katalin szüleinek emlékére)

ChatGPT: „Esküvői fénykép – 1955”

(Katalin szüleinek emlékére)

Egy selymes fátyol mögött angyalszelíd arc,

apa komolyan áll, vállán a sors harc,

kezükben liliom — mit hoz majd a nap?

Egy ország hajol rájuk: por, idő, harag.

Ő még járta a vidéket, villanyfény visz árkot,

s vezette a népet, ha focira vágyott.

Anyád hallgatag volt, hajában ég-diadal,

mint zöldségről, gyümölcsről sosem hall.

Álltak a lencsébe, múltjuk rögzült képbe,

de Te tudod, mi volt mögötte a lépésre:

a munka, a csönd, a küldött örökség,

s minden hallgatás mögött egy belső kötelesség.

Nem voltak szavak, csak a nap mint tapasztás,

a szív: hallgatólagos, a test: fáradás.

De mindennek közepén ott maradt egy fotó,

egy örök pillanat — emlékező való.

2025, július 31.