Kohut Katalin: A boldogtalanság
Ahány ember, annyiféle boldogtalanság létezik, mégis van közös forrása: a világ, amelyben élünk. Ahol a javak nem emberség szerint oszlanak el, ott a lélek szegény marad akkor is, ha kívülről jólét látszik.
A történelem során sok rendszer ígért igazságot, mégis újra és újra ugyanaz ismétlődött: kevesek jóléte és sokak kiszolgáltatottsága. A szegénység nemcsak hiány, hanem szorongás – csendes fogság, amelyben az ember méltósága is sérül. Aki napról napra küzd a megélhetésért, annak a boldogság nem lehet teljes.
A pénztelenség a kapcsolatokat is próbára teszi. A szeretet ott él, de a folyamatos nélkülözés alatt elfárad, megalázottá válik. Ahogy fogy a szeretet, úgy halkul el az ember is: előbb a szava lesz bizonytalan, majd a hangja is elcsendesedik, végül szinte eltűnik a világ zajában.
A munkanélküliség elveszi az ember tartását, a kiszolgáltatottság pedig elnémítja a reményt. A világban egyre inkább háttérbe szorulnak a példák: az emberség, a tisztesség, a lélek nemessége. Helyüket közöny és könyörtelenség veszi át.
Amikor az ember kénytelen kiegyezni a rosszal, mert nincs más lehetősége, meghasonlik önmagával. Naponta adja fel egy darabját annak, ami ő volt. Ilyenkor nem kiabál, nem harcol – csak csendben feláll, és kilép a méltatlan helyzetből. A tömegben egyedül marad, de legalább nem árulta el önmagát.
A legnagyobb boldogtalanság mégis a szeretet hiánya. Mert szeretet nélkül az ember belül fogy el, még akkor is, ha tömeg veszi körül.
Átírva: 2026. március 24-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése