Kohut Katalin: A világító öröm

Kohut Katalin: A világító öröm

     Az ember hajlamos feketén látni a világot, mikor a legkisebb szürke

felhő ér fölé, pedig még átvilágít rajta a ragyogó fénysugár.

A borúlátás csak még mélyebbre taszítja az egyént bánatában,

A legnagyobb fájdalmat is enyhíti az értelmes, kedvvel végzett mun-

ka, bármilyen jellegű is legyen.

Ugyanúgy örül a művész egy felvillanó gondolatnak, mint a szőlős-

gazda a tőke apró hajtásainak, a televízió szerelő a megjavított készü-

léknek, vagy egy orvos a felgyógyult betegének.

Ezek a kis sikerélmények mind azt igazolják: van értelme a létezésnek,

Az élet megy tovább, még ha ólomsúly nyomná is a lelket. A munka

Átsegít a nehézségeken. Aki nem leli örömét benne, az másnak sem

Tud örülni.

Az anyagi siker csak addig elfogadható, míg megteremti a létfenntar-

Táshoz szükséges körülményeket és nem más kárából fakad.

A túl sok „pénz” elbizakodottá, eltompulttá teheti az embereket,

Ugyanolyan káros lehet, mint a szegénység. Mindkettő sivárrá vál-

toztatja a jellemet. Az egyik anyagi fennsőbbrendűségének tuda-

tában képtelen lesz azonosulni társai gondjaival, a harácsolás

vakká teszi. Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem

hallatszik olyan élesen.

A másik földhöz ragadtan vergődik az anyagi gátak miatt, melyek

megnehezítik lelki szárnyalását. És ha valaki nem tud felemelkedni,

képtelen hozzájárulni a társadalom jobbításához, sötét lépcsőkön

bukdácsol egyre lejjebb, míg belelép a káosz útvesztőjébe, ahon-

nak a visszaút csak kevesek előtt fénylik fel.

Nagyon nehéz helyzetben vannak az állástalanok. De mielőtt

átadnák testüket és lelküket a csüggedt, passzív várakozásnak,

gondolkozzanak el azon, vajon mihez értenek még azon kívül,

amit hosszú éveken át végeztek. A szívesen végzett munka biz-

tos eredményre vezet. Igaz, a segély folyósításának ideje csak „kí-

sérletezésekre” elég, de már az is nyereség, ha egy ember biztos

támasza marad magának, családjának, a hazának megtartva

önbecsülését, s nem süllyed a feneketlen mélységbe. Minél lejjebb

kerül, annál jobban megromlanak családi, baráti kapcsolatai, el-

veszíti hitelképességét, s közben átkozódik balsorsa miatt.

Meglehet, önhibáján kívül került zsákutcába, de az általa termelt

méreg saját idegrendszerét roncsolja.

Ha arcán felvillan a szeretetnek egyetlen fénysugara, kedélye-

sebben, bizakodóbban lát ügyei intézéséhez, a legsúlyosabbnak

ítélt állapot is megoldhatóvá válik.

     Az emberiség legnagyobb értéke az élet, óvni, őrizni az egyén

és mások számára kötelesség. Még a mezei virág is boldogan kibont-

ja szirmait a nap felé, a legértelmesebb élőlény miért is választaná

a teljes sötétséget? Minél többen örülnek az apró fűszálaknak,

a csordogáló  hűs pataknak, a kék égen futó habfellegeknek, a fel-

csillanó fehér hópihéknek, a napnak, a holdnak, s millió csodának,

földünket annál jobban ragyogtatja a világosság fénye.

Miskolc, Benedek u. 17.  1993. április 24.

Premio Brianza olasz pályázatra elküldve.